Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Egyéb kérdések » Lehet belőle Rendőrségi ügy?

Lehet belőle Rendőrségi ügy?

Figyelt kérdés

Sziasztok, a napokban eladtam egy telefont. Természetesen a hirdetésben leírtam, és többször is felhívtam a vevő figyelmet, a telefon hibájára. Még pedig hogy nem olvassa a sim kártyát. Mondtam, neki hogy pár erez forintos dolog. Ő pedig meg csináltatta a telefont, utána kiderült hogy a telefonnak más baja is van. Még pedig hogy le van tiltva. Nos én ennek, nem voltam tudatában. (Lent leírom, bővebben.) Nos az egésznek a lényege, hogy ő vissza akarja cserélni. De sajnos az a készülék már nincs meg amit, ő adott a telefonért. Ma felhívtam, azt az embert aki tőlem megvásárolta KP-ra a készüléket. De nem igazán akarja vissza adni...


Aki, pedig tőlem vásárolta a sim kártya hibás készüléket, neki minden áron a telefon kell vissza.



A telefont amit, ugye én meghirdettem én is egyik ismerősömtől vettem. Ő pedig egy másik emberkétől.(Ő lenne az első tulaj.) Ők ketten üzleteltek. Azonban az ismerősöm telefonja, mint kiderül előfizetéses volt és nem fizette. Azért azt is be tiltatták, az első tulaj pedig azt a telefont amit én árultam.



Aki, tőlem vette a telefont. A mai napon személyesen beszélgettünk. Azt mondta, törvény szerint köteles vagyok 5 napon belül, vissza cserélni vele a telefont. Ha esetleg nem jó...


Én mint, írtam is fent, meg próbáltam mindent! Nagyon sajnálom a vevőt is. Ténylegesen nem voltam, tudatában hogy a telefon előfizetéses és tiltva is van. (Én amikor vettem, még működött viszont később elromlott a sim része...) Ezért is árultam a telefont...


Mit tehetnék? Tényleg rendőrség is lehet belőle?



2016. dec. 7. 20:01
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
31%
Ez van. Ezért kell kipróbálni a használt cuccot.
2016. dec. 7. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
58%

1., Nem vagy köteles 5 napon belül semmire

2., Ez nem rendőrségi ügy

3., Hanem polgári. Tehát maximum beperelhet (amit amúgy megnyerne, mert az a tény, hogy te nem voltál tudatában nem mentesít)

2016. dec. 7. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
100%

Beszéljétek meg egymással, ő is olvassa a gyakorit. :)

http://www.gyakorikerdesek.hu/uzlet-es-penzugyek__egyeb-kerd..

2016. dec. 7. 20:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:

"Azt mondta, törvény szerint köteles vagyok 5 napon belül, vissza cserélni vele a telefont."


nem vagy köteles. Ez csak cégek esetében van, de az sem 5 nap!

2016. dec. 7. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 A kérdező kommentje:
Értem. Hát akkor holnap biztos hogy felfog jelenteni. Mert a telefont, akinek eladtam nem hiszem, hogy vissza fogja üzletelni.
2016. dec. 7. 20:45
 6/21 anonim ***** válasza:

Köteles vagy őt kártalanítani, tehát amennyiért meghirdetted a telefont, annyit kell neki adnod.


Hogy rendőrségi ügy-e vagy sem, azt ennyi infóból nem lehet megitélni.

2016. dec. 7. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 A kérdező kommentje:
Azt is mondta, akinek eladtam a tiltott telefont. ő be fogja jelenteni, hogy ellopták!
2016. dec. 7. 21:26
 8/21 anonim ***** válasza:

Melyik részét nem értetted annak, hogy ez polgári ügy? Csak perelni tud.


Azzal meg, ha hazudik a rendőrségnek nagyon megütheti a bokáját.

2016. dec. 7. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 A kérdező kommentje:
8. Rendben értem. Azt mellesleg, elfelejtettem leírni, hogy ő állítólag volt bent a vodafonál, és ott mondták neki, hogy a telefon tiltva van. Ez is lehetséges? Szóval adhatnak ki neki, ilyen információkat is?
2016. dec. 7. 21:34
 10/21 anonim ***** válasza:
Ha bediktálod az IMEI számot akkor a szolgáltató megmondja, hogy az le van-e tiltva vagy nem. Neten is vannak ingyenes lekérdezők. Ez nem személyes adat. Ha még a telefon is nála van simán el tudom képzelni, hogy kiadják ezt az infót.
2016. dec. 7. 21:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!