Budapest vajon profitálni fog abból, hogy Párizs egyre veszélyesebb helynek számít, emiatt sok turista inkább biztonságosabb helyekre utazna?
El kell keserítselek, de a törpekirály uralma óta annyira rossz Magyarország hírneve, hogy még azok is inkább a csehekhez mennek pl., akik eddig szívesen jártak Magyarországra.
Külföldön élek és ezt tapasztalom.
1. amit az első írt
2. el sem tudom képzelni budapestiként minek jönnek ide a turisták, semmi olyan nincs itt amit máshol nem találnának meg és még a város sem különösen szép
Hiába egy rothadó ország ez.
3. Ez a tipikus baromság, amit a magyar sajtó nyomat, de semmi sem igaz belőle.
Azt, hogy a németeknek elege van Merkelből valamiért kényszeresen azzal kötik össze, hogy szimpatizálnak a törpenácival, ami szemenszedett hazugság. Az ÖSSZES neves német napilap orbán ellen cikkezik; a közhangulat pedig egyenesen rosszul van orbántól és trumptól, egy szinten emlegetik őket erdogannal, putyinnal - a négy hülye, beszűkült, hatalommániás diktátor, kb. így élnek a köztudatban.
+ a nyitottság,befogadókészség nem csökkent, csupán konkrétabb terveket várna el a nép, mint amit Merkel fel tud mutatni. De ettől függetlenül továbbra is kifejezetten a befogadás mellett van a nagytöbbség.
Hogy kezeli a menekültválságot? Úgy hogy mi menekülünk innen?
1.Persze, az jó amit tett, csak a mi pénzünkből épített kerítést, lőni egyszerűbb és olcsóbb lett volna, és akkor most rend lenne Európában is. Nem lepasszolni kell a gondot, hanem megoldani!
2.Van Magyarországon nagyon sok ember aki IMAGE építésért és TURIZMUS fejlesztésért kapja a fizetését a mi zsebünkből szintén. Talán ebből a pénzből közbiztonságot, és tisztaságot kéne varázsolni és angol nyelvet tanítani, akkor ide jönne a külföldi és szájról-szájra terjedne a JÓ image, nem pedig a rossz!
Itt a magyar Budapest image:
Magyar sajtó nyomat, de semmi nem igaz belőle? Én valahogy egyszer nem láttam a magyar sajtóban, lehet azért mert a magyar sajtót kevésbé követem, ellenben külföldiektől sokszor hallottam hogy ilyen politikus kéne az ő országukba is. (Lengyelek, törökök, németek, franciák, osztrákoktól hallottam hogy csak egy párat említsek)
A magyar sajtóban semmisem igaz, a német napilapokban meg igen. Kicsit az oroszországban minden propaganda, amerikában minden színtiszta igaz hasonlatra emlékeztet.
Az is érdekes téma hogy ha Putyin diktátor, akkor Obama hogyhogy nem egy gazember, de ebbe nem akarok belemenni, az összes, vagy a legtöbb (a nevesek szinte mind) politikus ugyanúgy hatalommániás, csak éppen mivel mi az usa befolyásoltsága alá eső érdekszférába tartozunk, nem az orosz félébe hozzánk úgy jut el hogy putyin a szörnyűséges, és obama a megváltó. Ott meg fordítva. A média azt mondja amit a vezetők akarnak, oroszországban is, itt is, amerikában is, németben is.
6. nézd, radikális hülyegyerekek minden országban vannak, mindegy, hogy lengyel vagy osztrák. De az az elenyésző kisebbség. Én nem hallottam innen-onnan, hanem itt élek, a Német-osztrák-svájci határ közelében Dél-németországban, itt dolgozom, itt építettük fel a házunkat, én TUDOM hogy milyen a közhangulat és veled ellentétben nem csak a pletykákat hallom.
Ha nem tudná a környezetem, hogy normális ember vagyok szégyellném bevallani lassan, hogy magyar a származásom (holott az országot szeretem, de a mostani politikai helyzet kikészít), annyira rosszra fordult a véleményük az elmúlt pár évben. Megvetnek minket, illetve az otthon élőket és a helyzetüket, és orbánt egyenesen őrültnek tartják (nem csoda). Olyan kérdésekkel szoktam találkozni, minthogy vannak-e egyáltalán választások otthon vagy teljes a diktatúra, és társaik. És ez komoly.
Ne haragudj, de...
- földmutyi
- dohánybolt mutyi
- különadók
- kajajegy kinyírása
- alkotmánybíróság kicsinálása
- egészségügy tönkretétele
- a korábban annyira ellenzett fizetős felsőoktatás bevezetése (a korábbi 100%-ból az 50% ingyenes csak ma már)
- stadionmizéria
- budai vár, liget és egyéb balhék
- rezsicsökkentéskamu
- CSOK+ingatlanárak felpumpálása a megfizethetetlenségig
- óriási munkanélküliség
- emelkedő kivándorlás
- közmunkás bérek, élj meg te 40.000-ből
- munkanélküli segély felére csökkentése (ugyanakkora befizetett összeg mellett!)
- MANYUP lopás
- KLIK balhé, iskolák tönkretétele, oktatás rombadöntése
és neked komolyan 1300 bevándorló, tehát a jelenlegi lakosság 0,015%-a okozza a problémát????????????????????????
Ne röhögtess már. Tudod miből van ennyi magyarországon?
kb. 3500 örmény
4000 ruszin
10.000 szerb
6000 bolgár
50.000 kínai
6000 ARAB (ezek a kedvenceid ugye)
csakhogy azokat a kisebbségeket emlegessem, akik nem éppen a keresztény-magyar kultúrkör tagjai...
Mégsem mondható el arról a 6000 arabról sem, hogy robbantgatnak, nem dolgoznak, nőket erőszakolnak, holott valószínűleg a mostani bevándorlókhoz hasonló háttérből származtak.
Na és miért nem? Talán mert nem a kultúrkör jellemzője ez, hanem egy-egy hibbant egyéné...
Németország a saját lakosságának majdnem a 2-3%-át fogadta be, és mégsem jár a szájuk, hogy mutassuk meg népszavazással Brüsszelnek, hogy mi mennyire nem tartjuk be azt a kvótatörvényt, amibe beleegyeztünk, amikor beéptünk az EU-ba :)
Mert nem vagyok biztos benne, hogy a sok rajongó nyuggernek eszébe jutott-e, hogy k*rvára mindegy mit szavazunk, az egyezményt rég aláírták, nincs alóla kibúvó. Akkor sem, ha a törpekirályunk azt hazudja.
A pofátlanságnak meg van határa, mert valahogy a büntetésről senki nem regél, amit fizetnünk kéne, ha mégis kibújnánk a kötelességünk alól:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!