Szerintetek szavalható ez a vers?

Egy saját versről lenne szó. Igazából arra kerestem volna verset, hogy frissen összeszerelt PC-ket tudjak monitor nélkül belső hangszóróval tesztelni valamilyen hang, leginkább hangos vers lejátszásával.

Eredendően valami műszaki, informatikai v. matematikai témájú hangos formában is meglevő verset kerestem volna, de sajna nem találtam, úgyhogy végül ezt a verset sikerült összedobnom.

Lehet, kicsit demagóg, csiszolatlan, stb. (amatőr írójaként ezt nem látom igazán), ezért is kérdezem, hogy ez szerintetek még jól szavalható, tagolható, hangsúlyozható, stb., vagy mindenképp botrányos lenne felolvasva?! :/

Minden építő jellegű kritikát, megállapítást nagyon szívesen fogadok, SŐT, aki arra érdemesnek találja, BÁTRAN JAVÍTSON akár bele a versbe, ami szerint és ahogy jobbnak látja. Előre is köszönöm!

-------------------------

Cél

---

A pillanat. Melyre vártam!

Küzdöttem, hajlítva hátam

Feszülve várt, hogy verejték

Megszülje az egyetlen s helyes rejtekét

Dióda s chip ezernyi párjának létét, életét.

S végét, mi létem értelme.

Ujjamban az ideg kínba folytván tűrte

Izzó s kegyetlen páka hőjét

S bírta még benne erőnlét

Durva csavarok s kapcsok oldását

S feszítve pattant kés éles vágását...

De nem látva megoldást, két kezem

S kiábrándult, megtörve lázas eszem

Hitvesztve újból ordított imát

Hogy a kapcsolásba lelket leheljen...

S jajj. Sorsom bevégeztetett. Jár.

A zümmerből rekedt hang hallatszik;

És én hallgatom. Már némán.

Elindult, s én azonmód megálltam. Nincs tovább.

Hová is mennék, hisz vége.

S látom, az út voltam én, értelmem;

Miért dolgoztam, ezt itt, a cél exitál,

Hisz ezt akartam, nem?!

Dióda s chip ezernyi párja

Számol, s számokat őriz : de nevem nem.

Én magam alkottam, de nem vagyok benne;

Mert tranzisztor s tekercs hibát feledve

Kell, ha nem, tökélyül ciklusát számolja

Nélkülem, stabil jelszintet küldve ki

Mindre, mit szurkálva ujjam drótozott,

S mi nem kell több. Én nem kellek,

Hisz minden jó, minden szép.

Rendre a gépi kód, s minden pixel ép.

S már nincs itt ki mit hova javítson,

NINCS MUNKA! NEM KELLEK! NINCS MÁR ÚT!

Örökkön bolyongó elmém kordája:

Ez hát, gyötrelem eredmény felé.

Munka keserve, hogy ne lássak célt

Mely felé vadul s buzgón loholok,

Szidom az Istent, hogy megoldást nem látom

S magam előtt titkon a képletet kuszálom,

De tudom, képletem oldható.

S egyszer célt érek.

S miért dolgoztam:

Kálváriám szüntével,

Percig látni egymagam,

Szinapszis tévképzett gyönyörét munkámban.

S érezni munkámmal értelmem megszüntét.

Melyre kitörni vártam mindeddig,

A harc : lét. Munkám értelmem;

Addig míg célom meg nem lelem.

A pillanat. Melyre vártam.

Óhh, jaj, a pillanat:

Gépem elindult s tranzisztor ezrei

Vezérlik zümmerem membránját szorgosan

Hallgató nélkül névtelen versre.

Én magam szorongva nézek s hallgatok,

Ötlet nékül csak versvéget várván,

Harsány, bájtkódolt fonémák mellett,

Csak nézek, s hallgatok. Némán.