Mi a véleményetek a fogalmazásomról?

ŐRÜLET

Minden hazugság volt. A képzelet és a valóság párhuzama megszakadt. Minden olyan szépen indult, a dolgokat el lehetett különíteni egymástól. Akkor azt hittem, hogy a fikciónak köze sincs a valós élethez. Most abban sem vagyok biztos, hogy én, a hús-vér ember, tényleg az vagyok-e, akinek gondolom magam. Minden egyes részlet ott rejlik a lelkem legmélyebb bugyraiban. Hiába kelek fel minden reggel, hiába iszogatom a kávémat, hiába járok be dolgozni, hiába létesítek kapcsolatokat nap, mint nap, hiszen ez is csak egy agyszülemény. Minden dolog, amit látunk, amit érzünk, amit tapasztalunk, csak az agyunk őrült játéka. Egy játék, ami magáévá tesz. Régóta tudom, hogy nem én uralom magamat, hiszen mi is vagyok én? Talán csak egy lélek, de lehet, hogy még annyi sem. A hosszú tanulmányaim során arra jutottam, hogy csak egyetlen kiút van és ez a nagybetűs HALÁL. Persze még ez sem biztos, de véleményem szerint ez az egyetlen dolog, ami kívül esik az agy hatókörén.

A kanapén ülök. A szobát csak egy gyertya halványan pislákoló fénye tölti meg érzésekkel. A kezemben egy kés van. Érzem az éles pengéjét, amint végig húzom rajta az ujjamat. Most megteszem. Az idők folyamán nem is tudom, hányszor próbáltam meg, mindvégig eredménytelenül. Mindig a pillanat szülte eltökéltség hiányzott, ami a bordáim közé repítené a zsilettet. Viszont jelenleg ez is meg van, úgyhogy a kezem szépen lassan felemelkedik és a kísérlet ezennel sikerrel jár. A testemet forróság önti el. Messziről hallom a sikolyomat, amelyet a kínokkal teli zokogás kísér. Aztán minden elcsendesedik…

Valamiféle barlangban járhatok, Minden sötét, csak egy aprócska fény az, ami az egész helyet reménnyel tölti meg. Elindulok a fény felé. Aztán valamiért visszafordulok. Hisz mit diktál ilyen esetben a józanész? Menny a fény felé. És én pont ezt nem akartam. Elkezdek rohanni a másik irányba, egészen addig, amíg a sötétség nem lesz az úr.