Kezdőoldal » Szórakozás » Filmek, sorozatok » Melyik ez a film?

KVAZAR kérdése:

Melyik ez a film?

Figyelt kérdés

Kétszer láttam eddig, de a második alkalom is jó pár éve volt.

Valamikor a '80-as, 90'-es években készülhetett (talán inkább utóbbi) Amerikában, a történet is ott játszódott, úgy a 20. század közepe tájékán.

Megjelentek benne az akkori faji megkülönböztetés problémái is.

A film főszereplőjét, a gazdag családból származó fehér fiút fiatal korában ismerhettük meg, ekkor került jó kapcsolatba apja fekete bőrű inasával és annak családjával. [Vett nekik ajándékba egy TV-t is.]

Később a fiú felnőtt, még mindig baráti viszonyt ápolt az alkalmazottal, mikor elment a háborúba (ha jól sejtem Vietnamba). Ott összeismerkedett egy bajtársával, aki készített róla egy portrét. Ám haza már csak a festmény utazott, amit a srác katonatársa eljuttatott az apához.

Évekkel később, amikor ő is meghalt, egymillió dollárt hagyott az inasra, majd mikor vagyontárgyait kiárusították, először a képet kiáltották ki, kerek egymillióért. Senki nem akart rálicitálni, csak a házvezető volt hajlandó megvenni. Ekkor derült ki, hogy az apa úgy végrendelkezett, hogy minden tulajdonát a portrét megvásároló személy kapja.


Remélem tudtok segíteni, előre is köszi.



2013. márc. 23. 04:29
 1/5 anonim válasza:
Szia, én voltam aki szintén kereste ezt a filmet és örömmel jelentem megtaláltam nagy nehezen.. a film címe A festék... sajnos sehol nincs fent pedig szerettem volna megnézni.. ha esetleg megtalálod valahol akkor légyszi add le a drótot hogy én is megnézhessem :)
2016. márc. 11. 06:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim válasza:
100%

jaj bocsi, a címe A festmény ;)

[link]

2016. márc. 11. 06:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:

Köszönöm!

Sok éve keresem már, számos külföldi oldalon is nézelődtem, mostanra kezdtem letenni róla, hogy meglesz, de te megmentettél az örök kárhozattól.

[:hajlongószmájli:]

2016. márc. 14. 00:16
 4/5 A kérdező kommentje:

Amit találtam:

Az eredeti angol cím (The painting) mellett ,,Soldiers of change" néven is fut. Így megvásárolható több forrásból is az angol DVD, pl Amazonon is akad néhány. A valaha ezt forgalmazó disztribútorok közül egy van, aki máig aktív (Screen Media Ventures). Túlnyomórészt baromi gagyi hulladékokat terjeszt, most belenézve erősen úgy tűnik, ez a film is az.

Ők a Popcornflix nevű, reklámokból élő, ingyenesen használható, a Netflix-hez hasonló, ám annál jóval kisebb oldallal is szerződésben állnak. Náluk megtekinthető a film, érdekes módon Youtube-ra pakolják föl a tartalmaikat... A nehézség csak annyi, hogy Magyarországról nem lehet megnézni őket, ahogy gondolom USA-n kívül sehonnan sem. Tehát nem egyenesen kell rámenni a videóra, hanem egy amerikai proxy-szerveren keresztül, ami legalább további két másodpercet vesz igénybe. Innen egy sima flash-letöltő pluginnal gond nélkül le lehet húzni. A nagyobb probléma az, hogy pocsék minőségben...

Mindenesetre a semminél jobb ez is, de pár dollárért megjön a DVD is.

Íme a link, egyből amerikai IP-n keresztül:

[link]

2016. márc. 14. 01:33
 5/5 A kérdező kommentje:

Óh, és Vudu-n is bérelhető, illetve megvásárolható digitális formában.

[link]

2016. márc. 14. 01:38

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!