Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elmondtam édesapámnak, hogy meleg vagyok. Most gyűlöl. Mit tegyek?
Tegnap előtt este vacsora után megkértem szüleimet, hogy maradjunk az asztalnál, mert valamit el akarok nekik mondani. Mindketten tudták, hogy valami nagy gáz van, anya odaült mellém, megfogta a kezem, édesapám pedig szembe ült és azt mondta, hogy "Mondd csak!". De nem tudtam. Ott ültünk vagy két percig, én már bántam, hogy belekezdtem. Apa ekkor azt mondta, hogy "Fiam, akármi is az, már annak is örülünk édesanyáddal, hogy elmondod". De nem tudtam. Ott ültünk, aztán végül kinyögtem: "Apa, anya, meleg vagyok".
Én nekem az ég világon fogalmam sincs, hogy mit tegyek. Fogalmam sincs. Nem vonultam sose az utcára, magánügyként fogtam fel, nem jártam a pesti melegbárokat a promiszkuitást hajszolva (villamosmérnöknek tanulok a BME-n), egy fiú van, akivel legszívesebben örökké együtt élnék. Miután kimondtam, mindketten lefagytak. Apa aztán felpattant az asztaltól, és elvonult a hálószobájukba. Anya még pár percig szorította a kezem, majd mosolyogva felállt és elment a nappaliba. Én ott ültem, mint egy sóbálvány. Egy percbe se telt, anya elkezdett zokogni a szobában, édesapám (mind később kiderült) pedig a falhoz vágott a szobájukban egy üvegezett fényképet a középiskolás ballagásomról. Felhívtam egy barátnőmet, Annát, hogy kész, itt minden káosz, náluk tölthetném-e az éjszakát. Mondta, hogy persze, áthívja még pár barátunkat. Én ekkor írtam egy levelet, hogy elmegyek Annáékhoz, majd elmentem.
Másnap délben hazajöttem, anya ebéddel várt, apa sehol. nem szóltunk egy szót sem, csak ettünk. Utána mondta, de remegett a szája, hogy hozzam át a koszos ruháimat, mert nemsokára bepakol a gépbe. Ekkor hallottam, hogy "Mondd meg neki, hogy takarodjon innen a ruháival együtt!". Anya az asztalra borult, én meg könnyekkel küszködve elmentem metrózni. Csak úgy, egyik a másik után. Nem értem semmit. Édesapám sose acsarkodott, hogy "mocskos b.zik", és mindig, mindent meg tudtam velük beszélni. Nem értek semmit. Nem tudom mit tehetek. Fogalmam sincs. Anya nem mutatja ki, de látom rajta, hogy ő csak elfojtja magában, mintha a tagadás fázisában lenne. Elmondtam édesapámnak, hogy meleg vagyok. Most gyűlöl. Az égadta világon semmi fogalmam sincs, hogy mit tehetnék. Valaki tudna segíteni? Bármivel, tényleg. Ha esetleg valakinek át kellett ilyenen vagy hasonlón esnie, hogy birkózta le, vagy ez már örökre így maradt? Nekem a szüleim voltak az erőforrásom. Mindig, bármit elértem, láttam, hogy mennyire örülnek neki, és ez ösztönzött, hogy haladjak tovább, és tovább. De most már minden értelmetlennek látszik. Én értelmetlennek érzem magam. Feleslegednek és rossznak. Segítség.
szia!
Nekem van egy ismerősöm,ő nem mondta el,de valahogy megtudták a szülei.Jóban van a szüleivel,viszont a barátját,akivel több évig ját gyűlölték,így nem vitte fel magához sose.Később pedig elköltözött otthonról.Náluk is amolyan homokba dugják a szülők a fejüket fázisban vannak.Ő is diplomás,nagyon okos gyerek,nem mutogatja és nem fitogtatja a hovatartozását.Csak el van és a magánügyét a 4 fal között intézi.A szülei szerintem beletörődtek,hogy ő ilyen és kész.De a magánügyeiről nem fog már velük beszélni az tuti.
Szerintem nyugodj meg,vegyél egy mély levegőt,igyál meg egy pohár vizet.Majd lecsillapodnak nálatok is a dolgok...Sajnos csak az idő segít ilyenkor.
Legelsőül azt írom, hogy elfogadlak, ugyanolyan értékes
embernek tartalak, mint bárki mást! Én meg azokat nem tu-
dom elfogadni és megérteni, akik titeket nem értenek meg!
Mennyit szenvedhetsz, te jó isten! És pont egy szülő ta-
szítja el magától a gyerekét, akit ő hívott életre annak
idején! Én nem tudom miért, de én valahogy semmi rosszat
nem látok a meleg állapotban, életmódban! És teljességgel
el tudom fogadni, na, mindjárt megkapom én is, hogy búza
vagyok, de nem érdekel! Egy fontos most: hogy neked se-
gítsek! Az én szememben egy hajszállal sem vagy rosszabb
vagy "bűnösebb", mint bárki más! És ne értékeld le magad!
Biztos, hogy egy kedves, művelt srác vagy! És ne haragudj,
de a szüleid kiállították magukról a bizonyítványt! Van
hol éjszakáznod? Ha rossz gondolatok merülnének fel ben-
ned, űzd el őket magadtól! Nem tudok már itt mindent le-
írni, kérlek, dobj egy privit és akkor beszélgetünk még,
ha akarod! És vésd az eszedbe, hogy én elfogadlak és nem
mindenki olyan, mint a szüleid! És nem vagy most rossz!
Keress már meg, mert nagyon aggódom érted!
Kedves beton23!A kommented nagyon bunkò.Ezért sem szeretek ebben az országoszàgban élni,ahol mindenki a màsik kàrànak örül és le sem sz.rjàk a màsik embert.Képzeld csak el,ha valami miatt a te szüleid is kiraknànak,megutàlnànak,amiről nem kifejezetten te tehetsz.Attòl,hogy nem vagy meleg és nem éppen szereted a melegedett,Attòl még nem kéne így megnyilvànulnod...
Kedves kérdező!Pròbàlj meg leülni a szüleiidel
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!