Kezdőoldal » Politika » Rendőrség » Na most mit tegyek? Együttműkö...

Na most mit tegyek? Együttműködik a bűnözőkkel a rendőr! SOS!

Figyelt kérdés

Tettünk egy feljelentést lopás miatt a rendőrségen.

Az ügyeletes tiszt, aki felvette a feljelentést, már közölte, hogy másnap házkutatást rendeznek a gyanúsítottaknál.


Megkapta az ügyet egy előadó, aki nem hogy házkutatást nem tett, de:

Felhívta telefonon az elkövetőt aki az orrom előtt hamis névvel igazolta magát és letagadta a bűncselekményt.


Később újra felhívta a nyomozó, majd bevallotta a bűncselekményt az elkövető és azt is, hogy a vagyontárgyaim nálam vannak, de itt közbe jött egy harmadik személy, miszerint én annak a harmadik személynek tartoztam, ezért jogosan vannak náluk a vagyontárgyak.

Persze erről se papír se semmi.


Ennek ellenére a rendőr felszólította, hogy másnapra hozza be a tárgyakat a kapitányságra mert nem akar házkutatást rendezni.


Másnap felhívtam, de közölte, hogy nem vitték be. Két nap múlva közölte, hogy most nem volt rá ideje, de meglesznek.


Ma közölte, hogy a vagyontárgyak azoknál vannak akiknek állítólag tartozom (ez nem igaz) és hogy nem hajlandó tenni semmit lezárja az ügyet.


Amit eddig tettem:

Felhívtam a felettesét és közöltem vele, hogy a rendőr együttműködik a gyanúsítottakkal és alaptalan információknak ad hitelt, és ha ez tovább megy, kénytelen leszek panaszt tenni vagy feljelenteni, mert ez egyszerűen vérlázító!


Hol tehetek panaszt ellene, hogy legyen nyoma, és eredménye? Mit csináljak?


2014. aug. 12. 21:35
1 2
 1/20 A kérdező kommentje:

Bocsánat, tehát a vagyontárgyaim nála vannak! Ezt mondta telefonon az elkövető. Erre a rendőr semmit nem reagált, csak megkérte, hogy hozza be.


Még mindig idegen kézben vannak a vagyontárgyaim a rendőr pedig le akarja zárni az ügyet.

2014. aug. 12. 21:36
 2/20 A kérdező kommentje:

A vagyontárgyak pedig úgy kerültek az illetékesekhez, hogy egy idős, beteg, gyógyszereket szedő rokonhoz mentek át "látogatni" és ha már ott jártak, hát elvittek pár dolgot.

Innen jutottak el a szálak az elkövetőkig, a rokontól, az elkövető viszont összevissza beszél, hogy tartozott neki a rokon meg ilyenek.


Nem tartozott semmivel, sőt általában kölcsönkérni jártak a lakásra.

2014. aug. 12. 21:38
 3/20 A kérdező kommentje:

Körülbelül negyed milliós értékről van szó.

Mit csináljak ezzel a rendőrrel?????????????????

2014. aug. 12. 21:39
 4/20 A kérdező kommentje:
??????????????
2014. aug. 12. 21:39
 5/20 anonim válasza:

De a rokonod mièrt nem nyilatkozik hogy nem tartoztok semmivel nekik?

Túl sok mindent nem tudtok tenni minthogy vártok amig a felettes lèp valamit

2014. aug. 12. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 A kérdező kommentje:
Hát a rokon védi az elkövetőket. Vagy megfélemlítették, vagy kimosták az agyát. Igazából nem tudjuk. Valamiért védi őket.
2014. aug. 12. 22:02
 7/20 A kérdező kommentje:
Lehet, hogy ő is pénzt vár a zsákmánytól. Mindenesetre, ott hagytam mindenemet és elköltöztem. Szerintem a felét már pénzzé tette. De most rokon ellen nem teszek feljelentést, az viszont felháborító, hogy elhordják mindenféle cigányok a cuccaimat.
2014. aug. 12. 22:03
 8/20 anonim ***** válasza:
62%

Mi ebben az együttműködés? Az hogy tartozol és lehet nem is bűncselekmény amit elkövettek ellened, hanem egy egyszerű polgári perre tartozó dolog? Mert akkor a rendőrnek még annyi beleszólása sincs, hogy hozzák vissza amit jogosnak vélsz, mert ez a bíró dolga eldönteni, hogy kié és nem a rendőré.


Az ügyeket nem az előadó ellenőrzi. Az ügyeket az osztályvezető és az ügyészség ellenőrzi. Az ügyész rendszeresen figyeli a törvényszerűségeket és mindenért az osztályvezető felel.


Tehát ha ott nem volt házkutatás annak igen nyomós oka van, mert a házkutatást maga az osztályvezető rendeli el és nem az előadó.

2014. aug. 12. 22:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
52%

Ha nincs papírja arról hogy tartozol akkor nem is tartozol!

Kettő ha bevallotta a telefonba hogy nála vannak a dolgaid akkor beismerte a bűntényt.

Három a rendőrségi telefonon minden hívást rögzítenek pláne ha ténylegesen bűncselekmény. Tehát beismerő vallomása ott van a telefonon.

A rendőr nem tett semmit tehát előállítható gondatlanság miatt. Szerezz bizonyítékot felvételt hogy ott vannak a tárgyaid. Szerezd meg a hangfelvételt és tegyél feljelentést.

2014. aug. 12. 22:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:

Elég kamuszagú a dolog. Főleg hogy a vezető adja oda az ügyet a rendőrnek és nem ő húzza ki a postaládából. Éppen ezért a vezető mondja meg hogy mit kell tegyen a rendőr az ügyben ő meg ellenőrzi.

Ha beszéltél a vezetővel és mégsem volt házkutatás valami más sántít a dologban. Mégpedig az, hogy nem éppen így van ahogy leírtad.

Bárki bármit bevallhat a rendőr előtt az semmit nem ér. Előállítani ezért? És akkor mi lesz? Semmi. Bent ül 2 órát és megy haza. Ha nem akar nem mondja el jegyzőkönyvben.

Az ügyészség már nagyon régóta nem fogadja el az ilyen beismerő vallomásokat. És azért nem, mert előtte nem volt figyelmeztetve a jogaira. Ennyire egyszerű és mégis hülyeség, de így van. Amíg el nem mondja jegyzőkönyvben és alá nem írja bármit mondhat.

2014. aug. 12. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!