Mi a Jobbik 5 éves parlamenti jelenlétének a mérlege?
Nem nagyon követem a politikát.
A programjukban sok érdekes dolog van és már 5 éve parlamenti párt. Milyen törvényjavaslatokat nyújtottak be? Illetve a programpontjaik közül melyeket dolgozták ki törvényjavaslattá és nyújtották be a parlamentnek?
Biztos sok ilyen van. Például a cigánysággal kapcsolatosan milyen javaslataik voltak, mert a programjuk külön foglalkozik velük is. Nyilván akkor több törvényjavaslatot is benyújtottak már ezügyben. Ezek érdekelnének.
Szóval mit tett hozzá a Jobbik az országhoz 5 év alatt? Érdemes rájuk szavazni a következő választásokon? (Kíméljetek az "arra szavazol akire akarsz" hozzászólásokkal. A véleményetek érdekel.)
Én rájuk szavazok majd.
A hibás lépéseikkel elhozzák szépen az államcsődöt és a magyarság végre rájön majd, hogy az EU-ban a helyünk és piacgazdaságra van szükségünk.
A parlament.hu-n elvileg mindent megtalálsz, ami a törvényjavaslatokat illeti.
Itt kiválasztasz egy képviselőt, akire kíváncsi vagy, és utólag ellehet olvasni a felszólalásai szövegeit, illetve pdf formátumban a beadott indítványokat.
Vona azt mondta ősszel, hogy a Fidesz a Jobbik programját valósította meg.
Tehát akkor az utóbbi öt évből le tudod szűrni, hogy milyen lenne a Jobbik programja. :))
4: De a Jobbik is tiltakozik a Fidesz politikája ellen. Akkor most a saját programjuk ellen tiltakoznak?
Mindegy, maradjunk a kérdésnél: tehát a Jobbik adott már be törvényjavaslatot, amiben a saját programpontjaikat dolgozták ki részletesen?
Igen adtak be,rengeteget. (Amit a Fidesz rendre le is szavazott, mert kényes témákat feszegettek)
De használd a Guglit, mert senki nem fog neked 5 évre visszamenőleg törvényeket kikeresni.
De egy kis ízelítő: [link]
6: Akkor most olvasd el a 3-as hozzászólásom.
Egyébként már tegnap óta kerestem, de semmi eredmény :(
Ha találtam volna valamit, nem teszem fel a kérdést.
Tehát még egyszer: én híreket keresek. Jöhet jobbikos link is, az mindegy, csak valami konkrétum legyen. Hogyan próbálták megvalósítani a pártprogramjukat? Az nem lehet, h 5 év alatt egyetlen programpontjukat sem dolgozták ki törvényjavaslattá.
6-os
"Amit a Fidesz rendre le is szavazott, mert kényes témákat feszegettek"
Erre tudnál linkelni példákat?
Kedves Kérdező!
A 6-os nem fog linkelni :)
Soha nem fogsz választ kapni. Pontosabban a válasz az, h nincs ilyen törvényjavaslata a Jobbiknak. Te sem várhatod el, h az állandó cigányozás és zsidózás mellett a Jobbiknak még lett volna ideje értelmes munkára :)
Ugyanolyanok, mint az MSZP. Ők 8 évig nem csináltak semmit, a Jobbik 5 évig (de lesz az 8 is). Ők egy populista párt. Amit csinálnak az szimpla parasztvakítás.
Folytathatod a keresésed, de elárulom, h nem fogsz sikerrel járni. Nem véletlen, h a Jobbik-szimpatizánsok messziről elkerülik ezt a kérdést, és csak a piros mancsot nyomogatják.
A parlamenti jelenlétük mérlege:
Elénekelték a székely himnuszt - ki tudja, miért...
Kidobták az EU zászlót az ablakon.
Felvetették, hogy legyen nyilvántartás a zsidó politikusokról.
Felháborodtak, hogy az idén elsőként született gyerek cigány.
Ilyesmi...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!