Miért tartják sokan az LMP-t hazaárulónak?
#1. Az LMP Gyöngyöspatán soha nem osztott élelmiszert (más volt aki ott osztott), és máshol se, osztottak, ha jól tudom, legalábbis nem kampányidőszak környékén. Nem is indultak a helyi időközi polgármesteri választáson, szándékukban sem állt: ajánlószelvényt sem gyűjtöttek, jelöltjük sem volt, tehát eleve alaptalan, amit állítasz. sem logikai szinten, sem tények alapján nem állja meg a helyét az állításod, hogy pár szavazatért tennék. Mellesleg az LMP nagyon is tisztában van azzal a ténnyel, hogy a mélyszegénységben élők, romák azok, akik a legkevésbé mozgósíthatóak egy választáson, szavazáson, mégis harcolnak a hajléktalanok, romák jogaiért. tehát nem beszélhetünk még az általános szavazatnyerési szándékról. Inkább pont a gárdisták, véderősök voltak azok, akik kampányolni mentek megfélemlítési céllal.
"nem azért állnak ki, akikért kellene..." Szerintem mindig az elnyomottakért kell kiállni, és ezt tették akkor is. Más esetekben a határon túli magyarokért állnak ki éppen ilyen határozottsággal! Vagy vegyük az agyonszidott Schiffert, aki annak idején még ügyvédként védte Orbánt! Stb. Esetleg felidéznéd itt, mi volt az LMP álláspontja a 2006-os brutális rendőri túlkapásokkal kapcsolatban?!
#1-3 Nem értem, egyáltalán hogy a hazaárulásnak mi köze Gyöngyöspatai ügyhöz. Nem azt kérdeztem, miért nem szimpatikus az LMP, hanem hogy miben valósítják meg a rengetegszer hangoztatott hazaárulás BŰNCSELEKMÉNYÉT. Egyáltalán tisztában vagytok a hazaárulás fogalmával, vagy egyszerűen mindenki hazaáruló, aki nem jobbikos?!
#3 kérlek, magyarázd el nekem ezt az SZDSZ 2.0 -ás dolgot, mert ezt is mindenhol hallom, de ezt sem tudom követni! Ha az LMP = SZDSZ 2.0, akkor miért indultak egyszerre az EU választásokon rontva egymás esélyeit? Miért csóró párt az LMP? Hogy került az LMP parlamenti frakciójába ex-fideszes?!
Ha te már mérsékeltebben fogalmazol (mert ott van a "gyakorlatilag" szó), akkor is ott a kérdés, hogy akkor hogyan lehet, hogy többek között a gazdasági elképzelések közötti különbség kb. és és föld! Érdemes lenne összehasonlítanod a kettőt!
#4 "mert egy párszor kimutatta a foga fehérjét" na ezzel mit kezdjek?! mondj egy olyan parlamenti pártot, amelyik nem mutatta ki! :D Ez nagyon komolytalan érv volt! És ezért hazaáruló?! Akkor a Jobbik és a Fidesz is hazaáruló?! Egy Pártnak nem éppen az a feladata, hogy akár markánsan is képviseljék az emberek érdekeit?!
LOGIKUS válaszokat kérek szépen a kérdésemre!
#6 Na ezzel most "meggyőztél"! :D Tény az, hogy Micimackó, mint minden medve, szereti a mézet! :D
Kérek szépen BIZONYÍTÉKOKAT, TÉNYEKET, ÉRVEKET a válaszokban, amik alátámasztják az állításaidat. És ezt várom az eredeti kérdésre is! Kérlek! Az, hogy azt mondod, hogy "TÉNY", azzal még nem mondtál valódi tényt, csak egy szót.
A hazugság ismételgetésétől sem válik valami igazzá, tehát kérlek ne írjátok le többször!
Ha nem ismernéd a TÉNY fogalom jelentését, segítségül idézem a Magyar Értelmező Kéziszótárból (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992 II. kötet, 1357. oldal):
"TÉNY fn. A valóság egy mozzanata. Az, ami van, megtörtént, megtettek. Elméletét igazolják a ~-ek...". ;-)
Normális párt vajon csinál ilyen dedós marhaságot?
http://www.youtube.com/watch?v=1wapCSmPEmg
Amúgy meg Gyöngyöspata óta már világos, hogy hazaárulók, hiszen a bűnözők pártjára álltak. Ennél szilárdabb érvre nincs szükség. A helyi lakosság nagy része egyetértett a "feketeruhások" jelenlétével, de a politikai hűbéreseknek köszönhetően nem engedték őket működni annak ellenére, hogy a bűnözés számottevően csökken.
http://www.youtube.com/watch?v=56j-UpIlzeE
Itt is egyértelműen a cigányok mellett vannak és a Jobbikra próbálják kenni az egész szart. Csak hát nem jött össze.
A cigányok kitelepítésében is nagyon benne volt a lmp.
http://www.youtube.com/watch?v=YEQ4lNt46EU
A jutub meg tele van ilyen videókkal, keresgélj aztán találsz majd elég bizonyítékot a hazaáruló Liberális Meleg Párt ellen.
Gárdisták, erőszak, megfélemlítés?
Mondok én neked valamit. A cigány fiatalok hordákba verődve kötnek bele a fűszálba is. Agyba főbe vernek bárkit, aki kicsit is gyengébbnek látszik, főleg nyugdíjasokat. Szerintem inkább ez az erőszak és megfélemlítés, nem pedig, amit a gárda tesz.
Ahhoz képest, hogy a gárda a hírek szerint le ment rettegésben tartani mindenkit, pont, hogy a helyi lakosok szállásolták el őket, adtak nekik enni. Ennyire rettegtek a fekete ruhásoktól a faluban.
Még egy apróság, miután az LMPS-s cigány-evakuálós akcióból visszajöttek a tetvesek, az egyik roma nő jól arcon csapta érkezése után egy kapujában ácsorgó magyar nőt, mert az nézte őt.
Gondolkozz már el te is, az LMP is, hogy ki tart rettegésben kit. Ki korlátozza a másik jogait? Ki alkalmaz erőszakot? A válasz nem a Jobbik, nem a Gárda.
#8 A linkjeid egyáltalán nem kapcsolódnak a témához.
Első linken kifigurázzák az MDF-SZDSZ koalíciót, ami minden tekintetben ellentétben állt egymással korábban, egy közös vonásuk csupán annyi, hogy a kiesés fenyegette őket.
Tudtommal nem voltak benne a romák kitelepítésében, csak egyetértettek vele. Te mit tennél ha jönne egy halom ember és ostorcsattogtatásra ébresztenek, 18 éven felülieknek sem való bekiabálásokat kéne hallgatnotok a házatok ablakán keresztül, hogy nem tudjátok, hogy rátok gyújtják a házatokat, vagy sem? Felelőtlen szülő az, aki ilyen körülmények között otthon tartja a gyerekét, és állampolgári kötelesség (származástól függetlenül a veszélyeztetettek testi és pszichés megóvása) Én olyan videót láttam ki nem keresem, ahol valami díszmagyar éjjel ordítozással és utcára vizeléssel, stb. provokálja az ott élő romákat. Na ez a hazaszeretet?! Ennek tették ki őket.
Az LMP soha nem mondta azt, hogy romák, nektek szabad bűnöznötök, stb. Csupán azt tartja fontosnak, hogy a bűnözést előítéletmentesen üldözzék, bőrszíntől semlegesen. Ezt pedig nem nevezném hazaárulásnak.
Az utolsó videódban próbáltam bármilyen kivetnivalót keresni, de semmit nem találtam.
Az hogy "hazaáruló Liberális Meleg Párt"-ozol, magadat minősíted.
;-) A liberális is csak féligazság, egy ember lehet meleg, a hőmérséklet is, de egy párt... Az LMP kiáll mindenkinek az emberi joga mellett, akit hátrányos megkülönböztetés ér, legyen az meleg, zsidó, magyar, stb. ez nem hazaárulás, szavazathajhász dolog, hanem emberi érték. Ha ti ezt nem így látjátok, akkor nagyon sajnállak benneteket.
#9 Érdekes, én fehér ember vagyok, nagyon gyenge fizikumú, de csak egyetlen cigány kötött belém egész életemben általános iskola 1. osztályában, az se volt komoly. "Magyarok" sokkal többször. Ja és nem a legbiztonságosabb környéken élek.
Kérek mindenkit, szakadjunk el Gyöngyöspatától, mert ott a tények szerint nem történt hazaárulás (a videók sem mutatnak erre utaló jelet.)
Már rengeteg kérdés felmerült, de egyre se kaptam választ, pedig úgy szeretnék! Ha képesek vagytok rá, próbáljatok ezekre koncentrálni! Köszi! :)
Emlékeztetőül az eddig felmerült kérdések:
- Miért tartják sokan az LMP-t hazaárulónak?
- Miben valósították meg a hazaárulást? (kiegészítem a kérdést egy megjegyzéssel: ha tudjátok hogy hazaárulók, állampolgári kötelességetek feljelentést tenni, és nem tesztek, akkor minimum cinkosok vagytok! Ezt hogyan viselitek?)
- Miben merül ki a hazaárulás bűncselekménye, milyen jogi következményei lehetnek?
- Mi volt az LMP álláspontja a 2006-os brutális rendőri túlkapásokkal kapcsolatban?
- Ha az LMP = SZDSZ 2.0, akkor miért indultak egyszerre a két párt egymás esélyeit rontva?
- Hogyan volt (és most is az) olyan szegény párt az LMP?
- Hogyan került az LMP parlamenti frakciójába ex-fideszes?
- Hogyan lehet az, hogy az LMP és az SZDSZ (többek között) gazdaságpolitikája gyökeresen eltér egymástól?
- Melyik parlamenti párt nem mutatta ki még a foga fehérjét? (Valaki0702 szerint ettől hazaáruló egy párt) ;-)
- Akkor a Jobbik és a Fidesz is hazaáruló pár?!
- Egy Pártnak nem éppen az a feladata, hogy akár markánsan is képviseljék az emberek érdekeit?!
Megismétlem a kérésemet: próbáljatok a kérdésekre logikusan válaszolni, és ne gyertek gyöngyöspatázós és egyéb frázisokkal, csak száraz hiteles tényekkel!
Köszi!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!