Miért baj hogy fideszes vagyok?
"Munkahelyen amúgy sem illik politizálni"
látszik, hogy soha nem dolgoztál még
"látszik, hogy soha nem dolgoztál még"
Egyrészt már több helyen is dolgoztam, másrészt az etikett attól még nem változik, hogy te és/vagy a munkatársaid azt megszegik.
De még a fidesz is megmondta, hogy a munkahelyen dolgozni kell, nem politizálni.
Egyébként kedves 36%-os válaszoló, látom nagyon rá vagy kattanva a témára, akkor leírom egy picit ennek az előzményét.
8.-ból mentem 10.-be, mindenből osztályozót tettem, viszont ezek a vizsgák novemberig húzódtak, addig magántanulóként készültem a vizsgákra (ott 4-es lettem a vizsgán, megjegyzem, régebben a kémiai versenyeken indultam, és jutottam tovább), azonban a tanár novemberben rám rontott, és elvárta, hogy pótoljam az addig vett anyagot egy hét alatt. Így annyi egyes gyűlt össze, hogy meg akart buktatni. Halkan jegyzem meg, hogy ez egy olyan tanár, aki szeret buktatni, alattunk eggyel levő osztályban, félévkor 18 embert buktatott meg. Nem viccelek. A lényeg, hogy a végső vizsga 5-ös lett, így esélye nem volt megbuktatni.
nézd "kedves" kommunista, a szegénységi bizonyítványt már a felhasználói név megválasztásával kiállítottad magadról
egyébként olyan alacsony kémiatudásról adtál tanúbizonyságot, hogy a mesét hiszi a piszi
te nagy "versenyző" :DD http://www.gyakorikerdesek.hu/kozoktatas-tanfolyamok__hazife..
egy másik hihetetlen reáltudásról való tanubizonyság : http://www.gyakorikerdesek.hu/tudomanyok__termeszettudomanyo..
mondjuk igazad van, utolsónak is kell valakinek lennie minden versenyen
# 37/37 Időpont ma 15:55
Hogy is volt az, hogy te sosem személyeskedsz? :-) Kínosan alul maradtál megint, és már csak ez maradt... szánalmas.
"Egyrészt már több helyen is dolgoztam, másrészt az etikett attól még nem változik, hogy te és/vagy a munkatársaid azt megszegik.
De még a fidesz is megmondta, hogy a munkahelyen dolgozni kell, nem politizálni."
Szép terelés. Munka helyett politizálás és a munkahelyen alap társalgásokból kiderülő dolgok két külön dolog.
Ott pedig aztán megy a FIDESS kollégákra való fújás.
A diákmunka meg egyáltalán nem ilyen munka, ahol éveket töltenél ugyan azokkal az emberekkel.
"Hogy is volt az, hogy te sosem személyeskedsz? :-) Kínosan alul maradtál megint, és már csak ez maradt... szánalmas.
"
ez csak semmi személyes
szigorúan szakmai, hiszen a saját hozzánemértésért kívánom vele átgondoltatni
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!