Mi az a "magyarkodás"? Miért lett szitokszó?
Ezt igazából ,liberális illetve baloldali emberek találták ki.
Olyanok, akik nem tisztelik a hagyományokat, a nemzetet.
Ők internacionalisták, globalisták, antipatrióták, nemzetellenesek.
Akiket "magyarkodónak" neveznek, azok pedig nacionalisták , nemzetiek.
Kb. így. Ilyen "kifejezés" sehol máshol nincs!
Némelyik azzal "magyarázza", hogy az "magyarkodik" aki árpádsávos zálszlót lenget, meg mittomén. Annyira nem is érdekel miket zagyválnak össze.
(Egy nem "magyarkodó".)
Amikor valaki magyar címeres zoknit vesz magára és árpádsávos kisgatyát, aztán így üvölteti a Kárpátiát, miközben meg van róla győződve, hogy ő ezzel itt majd jólétet és boldogságot teremt, az a magyarkodás.
Azt hiszi az illető, hogy ezzel majd minden jobb lesz az országban és a magyarság érdekeit szolgálja, pedig abszolút nem. Sokkal többre mennénk azzal, ha tanulna egy jó szakmát, családot alapítana, a feleségével összehoznának 3-4 gyereket, akiket tisztességesen felnevelnek és akik később hasznos tagjává válnának a társadalomnak, de abban ugye nincs annyi izgalom és nem annyira látványos, mint koncertekre járni, üvöltözni alkoholtól begőzölve és mindent teleragasztgatni nagymagyarországos matricákkal.
Röviden aki veri a mellét, hogy mekkora magyar, miközben a vezetékneve pl. schieldhoffer. Aki nem ért vele egyet az egy zsidó komcsi, de ötnél több magyar királyt nem tudna felsorolni...
Szumma szummarum aki kérkedik vele, hogy milyen szupermagyar ő, de közben semmi köze van a magyarsághoz.
A magyar szót "Magyarnak" írja, nyugatiasan...
" : Az a baj, hogy az amerikai zászlós alsógatya
"vicces, menő, cool", addig az árpádsávos
szégyellnivaló. És ez baj. Pedig tök ugyanaz a
kettő."
Na ezaz! Elõrébb is vannak nálunk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!