Mit rontot el a fidesz?
Az emberek szép lassan elszegényedtek,hiába dolgoznak,nem tudnak belőle megélni,létbizonytalanságban telnek a mindennapok,bárkit az utcára tehetnek,függetlenül a korától,és az egészségi állapotától.A felemelt minimálbért sem fogják a munkáltatók kifizetni,inkább visszaveszik a dolgozót hat órába,és úgy dolgoztatják nyolcat.
A magas nyugdíjkorhatárt sokan már meg sem érik,de talán jobb is így,mert csak a nyomor,és az éhezés várna rájuk.
A magánnyugdíj pénztári megtakarításaink az állam kezébe kerültek kisajátítás útján.
Naponta kitalálnak egy új adót,amit persze nem a lakosságra vetnek ki,de mint tudjuk a szolgáltatók,és a pénzintézetek ezt is ránk hárítják.
A pedagógusoknak elkészítették nem kevés pénzért az életpálya modellt,amiről persze kiderült,hogy nincs pénz a megvalósításra.
A fiatalok rájöttek,hogy ebben az országban lehetetlen megalapozni a jövőjüket,ezért most azon dolgoznak gőzerővel,hogy röghöz kössék őket.
A média már nem azt mond és ír,amit akar,hanem amit szabad.
""Az emberek szép lassan elszegényedtek,hiába dolgoznak,nem tudnak belőle megélni,létbizonytalanságban telnek a mindennapok,bárkit az utcára tehetnek,függetlenül a korától,és az egészségi állapotától.A felemelt minimálbért sem fogják a munkáltatók kifizetni,inkább visszaveszik a dolgozót hat órába,és úgy dolgoztatják nyolcat""
Könyörgöm ez az mszp idelyén is így volt!
A magánnyugdij megtakarítások az állami nyugdijkaszába kerűltek a kűlömbözet- haszon (már akinél volt ilyen) mindenki megkapta. A magánnyugdíj eltőrlése jó dolog volt mert így azok is kapnak nyugdíjat akiknek a pénzét nem bukta el a nyugdijpénztár a tözsdén. A többi amit leírtál 1990-óta így van. Nagyon sok fiatal ment már kölfőldre dolgozni a rendszerváltás óta és fog is akármilyen kormány van hatalmon.
A mai Fidesz már nem az a Fidesz amelyik 1998-2002 között kormányzott.Azóta meg változtak és negatív irányba.
Na meg ez az MSZP-s , Bajnais , Gyurcsányos balliberális agymosás is rátett a dolgokra.
Hogy mit rontott el? Mindent. Ugyanazt csinálja mint a Gyurcsányista-LiBajnais slepp, csak ők a saját zsebüket tömik.
Egyetlen épeszű intézkedése volt, ez a 10%-os közüzemi díjcsökkentés, erre is 2 esztendőt kellett várni...
Egyetlen mondatban foglalnám össze:
A Fidesz által véghez vitt népirtás nem emeli az ország fényét.
Nincs igazad kérdező! Az előző kormányok alatt sem volt minden rendben. De az emberek többsége jobban élt, mint a mostani Fidesz alatt! 20 év alatt nem ment annyi fiatal külföldre, mint az elmúlt 2 év alatt!
20 év alatt egyetlen kormány sem csökkentette a gazdagok adóját egykulcsosra, ami miatt a költségvetésben 4-500 milliárd hiány keletkezeik. Ezt az összeget a kisebb jövedelműekkel fizetteti meg. Nagyon sok embernek havi 55-10.000.- Ft-tal csökkent az amúgy is alacsony jövedelme.
Egyetlen kormány sem hozott visszamenőleges törvényeket.
Egyetlen kormány sem ültetett minden jelentős posztra Fidesz-katonákat! Legfeljebb a miniszterek voltak a kormányzó párt hívei, de a média, az iskolaigazgatók, a Számvevőszék stb nem.
Miért nem kaphattak állami földbérletet az igénylő magán gazdák? Miért a haverok kapták, vagy Felcsút polgármestere? Talán azért, mert határos Orbánné birtokával?
Miért kap minden jelentős állami megrendelést a Vízgép és Simicska?
Miért mennek egymásután tönkre a kisvállalkozások?
Miért nem hiteleznek a Bankok? Miért nincs befektetői bizalom az ország iránt?
A MANYUP pénztárakban nem CSAK az állam pénze volt, hanem a dolgozók befizetései is. Ezeket is ellopta a Fidesz!
Nem kell az IMF-hitel! De azért elköltötte azt, amit Bajnai meghagyott. Sokkal drágább, és több hitelt vesz fel, mint amennyit az IMF-től kapna! A rengeteg államkötvény IS hitel. Drága, és nem csak a hozamokat kell évente fizetni, hanem a lejáratkor azt is vissza kell fizetni!
A Munka törvénykönyvét is úgy módosították, hogy a dolgozónak még az a kevés joga se legyen, ami eddig volt. A Szakszervezeteknek pedig semmi beleszólásuk semmibe. Csak véleményezhetnek, amit a Fidesz soha nem vesz figyelembe. Ahogyan az érdekképviseletek véleményét sem.
Nem vagyok szoci, sem libsi és a saját véleményem írtam le. De ha megkérdezem a szomszédaimat, akkor ők még rosszabbakat mondanának.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!