Már megint megy a hülyítés. Valaki bedől ennek?
Rövid véleményem:
Nincs népszavazás, tehát nincs súlya a dolognak.
Megpróbálják a népre hárítani az esetleges népszerűtlen döntések felelősségét. (különben miért kérnék az emberek véleményét, ha egyszer már felállítottak egy bizottságot?)
Ez is rengeteg pénzbe kerül.
Én ha kapok egyáltalán, rögtön széttépem, és megy a szelektívbe.
Én nem
Amúgy ha rögtön széttéped, akkor mit vernyákolsz? :D
Remélem már alakulnak az új pártok, mert ezt a húszéves gennygombócot, amit magyar politikai rendszernek hívunk, le kéne már húzni a slozin!
"Amúgy ha rögtön széttéped, akkor mit vernyákolsz?"
Érdekes felfogásod van a dolgokról. Néha az az érzésem, hogy egy középiskolás (megjátszott) bunkó vagy, akinek nincs véleménye semmiről, azért utál mindent és mindenkit. Például most se foglaltál állást, csak kritizálod a politikát úgy általában, amiben igazad van, csak kicsit unalmas, hogy mindig ezzel jössz.
Reagálva kommentedre azért vernyákolok, mert nemrég mondotta azt a vezír, hogy "most sajnos nincs 1 milliárd Forint arra, hogy normálisan lehessen oktatni a kémiát, fizikát, DE majd később lesz, sőt még több is" Ezt ugye ismerjük, a tipikus néphyülyítő álduma...Mindegy, valaki ezt is beveszi, az ő dolga.
Na de akkor most erre a baromságra meg van pénz? Meg nagy spórolás van, de azért propagandára jut a pénzből? Gusztustalan.
" Néha az az érzésem, hogy egy középiskolás (megjátszott) bunkó vagy, akinek nincs véleménye semmiről, azért utál mindent és mindenkit."
Nem sűrűn jársz te erre igaz-e? attól, hogy nem azt válaszoltam, amit hallani akartál, nem biztos, hogy én vagyok a hülye! elhiszem, hogy unalmas neked, pedig ez van! te is jobban járnál egy tiszta lappal induló új politikai közhangulattal és én is, mégis engem nézel középiskolás hülyének! szíved joga! azonkívül nekem meg abból van elegem, hogy minden kérdés kb. ugyanazt kérdezi és ugyanazokat válaszolják rá!
"A parlamenti pártok 50%-a új."
Én úgy értettem, hogy a bal-jobb sémát a kukába dobni és újat kitalálni! Nem arra, hogy van két törpepárt, akik a koncon marakodnak!
"éldául most se foglaltál állást, csak kritizálod a politikát úgy általában, amiben igazad van, csak kicsit unalmas, hogy mindig ezzel jössz."
Pedig állást foglaltam! vagy úgy érted az állásfoglalást, hogy ugyanazt beírom amit a többiek? vagy mit?
Nem hülyének neveztelek, ne forgasd ki a szavaimat. Csak kíváncsi lettem volna, hogy mi a véleményed ezzel kapcsolatban, viszont te szokásodhoz híven offoltál, ugyanazzal, mint mindig. Engem csak ez untat, attól még, ahogy leírtam, igazad van a politikával kapcsolatban.
És igen, jó lenne tiszta lappal indulni, csak én annál realistább vagyok, mint hogy elhiggyem, az csak úgy egyik napról a másikra menni fog. De ha középbalos érzelmű vagy egy kis jobbos gondolkodással, akkor üljünk össze, és alapítsunk egy pártot, ami tiszta lappal indul.
Oké! Van legalább 2 milliárd forintod? Mert akkorm mehet :D itt van 3 év! Remélhetőleg ez elég lesz valami új formáció(ciók)ra.
"viszont te szokásodhoz híven offoltál, ugyanazzal, mint mindig" nem offoltam!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!