Kezdőoldal » Politika » Külföldi politika » Az oroszok tesznek is valamit...

Az oroszok tesznek is valamit Európáért?

Figyelt kérdés

800 ezer menekült tér vissza Szíriába az oroszok közreműködésének köszönhetően


Az elmúlt hónapban az oroszok hadjáratot indítottak az Iszlám Állam terrorszervezet ellen, amely elfoglalt számos szíriai várost és ezreket kényszerített menekülésre.


Számos elszánt menedékkérő indult el Európába Görögországon keresztül, hajókon.


Míg David Cameron brit miniszterelnök beleegyezett abba, hogy befogad 20 000 menedékkérőt Nagy-Britanniába a következő 5 évben. Addig az Oroszország által végzett hadjáratok viszont olyan sikeresnek bizonyultak az ISIS ellen, hogy majdnem egymillió szíriai döntött úgy, hogy visszatér hazájába – mondta Dimitrij Szablin orosz politikus.


A képviselő, aki nemrég Szíriába látogatott kifejtette továbbá azt is, hogy Assad elnök dicsérte az orosz légierő közreműködését Szíriában.


Az orosz képviselő elmondása szerint terroristák ezrei menekülnek el Szíriából, és akik eddig előlük menekültek, most visszatérnek.


Oroszország légiereje 285 ISIS és Al Nuszra Front célpontot semmisített meg az elmúlt három napban a háború sújtotta országban.



2015. dec. 5. 23:44
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
86%
Ezek szerint igen.
2015. dec. 5. 23:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
33%

"800 ezer menekült tér vissza Szíriába az oroszok közreműködésének köszönhetően"

Vagy talán csak rájöttek hogy itt sincs kolbászbó' a kerítés.


"az Oroszország által végzett hadjáratok viszont olyan sikeresnek bizonyultak az ISIS ellen"

Ez így viccesen hangzik, tekintve hogy 90%-ban nem ISIS célpontokat támadnak.

2015. dec. 5. 23:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 A kérdező kommentje:

Kedves előző!

Maga az amerikaiakra gondolt, akik nem ISIS-re hanem szír kormányerőkre és Assad-barátokra támadnak...


Egy kis körítés:

[link]

[link]

[link]

2015. dec. 6. 00:04
 4/15 anonim ***** válasza:
72%

Hol tér vissza 800 ezer menekült?

Esetleg valami forrás erről?

2015. dec. 6. 00:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
100%

"Az oroszok tesznek is valamit Európáért?"

"mondta Dimitrij Szablin orosz politikus."

"Az orosz képviselő elmondása szerint..."


Érted már? Mintha egy Fidesz-képviselőt kérdeznél arról, hogy a Fidesz tesz-e valamit Magyarországért. Vagy hogy működnek-e a reformok? Németh Szilárd szerint volt-e rezsicsökkentés?


Aztán már csak bólogatni kell a válaszra. Hiszen minden király.

2015. dec. 6. 00:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:

Pl. ezek:

[link]

[link]


Bár mondjuk az miatt elnézést kérek, hogy napot írtam. Hónapot akartam...

2015. dec. 6. 00:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:

"almost a million Syrians are elected to return to their homeland, Russian politician Dmitry Sablin claimed."


Ez ugyanaz a cikk angolul.

2015. dec. 6. 00:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
Attól még utána lehet járni a dolgoknak. Le lehet ellenőrizni. Attól, hogy orosz nem biztos, hogy feltétlenül hazudik is.
2015. dec. 6. 01:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
Nem. Mert nem arról híresek.
2015. dec. 6. 01:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:

"Egy kis körítés"


Ha már körítés, akkor inkább hagyatkozzunk a tényekre mint karikatúrákra:

[link]

2015. dec. 6. 01:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!