Kezdőoldal » Politika » Külföldi politika » Németországban mennyire...

Németországban mennyire borzolta a kedélyeket, hogy nemrég egy tüntetésen tízezren követelték a kalifátus bevezetését?

Figyelt kérdés

Hamburgban volt egy elég nagyszabású tüntetés, ahol több, mint tízezren voltak és tényleg szépen a nők külön álltak a férfiaktól, ahogy kell az iszlám szerint. A Muslim interaktiv nevű szervezet állt a háttérben, akiknek a vezetője valamilyen Boateng nevű, német anyától és ghánai apától asszármazó fiatalember. De az a durva, hogy a vezényszavak németül mentek és ilyen nagyszakállas muksók tömege ordította, hogy kalifátust akar. Már egy ideje vannak gondok a palesztinpárti tüntetéseken, de ez most talán több volt annál. Azért sok német szövetségi politikus is ledöbbent mi megy, a média persze megint nem számolt be róla időben, de csak nem lehet sokáig tartani.

Most komolyan, mi ez? Egy rekesz sört vagyok hajlandó fizetni minden balosnak, aki szerint ezek a széplelkű emberek integrálódni akarnak és igaza lesz. Meddig tűrik ezt a németek? Mert ugye egyből az lenne rá a reakció, hogy kiutasítani az országból őket, de kiderült, hogy nagyrészük már többedik generációs és német állampolgár, szóval ilyen esetben nem nagyon van mit csinálni velük.



máj. 6. 11:09
 1/5 anonim ***** válasza:
24%
Úgy hallottam, hogy a magyar kormány német diplomatái, örömüket hangoztatták, mivel kiderült, hogy a magyar kormány és az iszlám kalifátus közt több közös van, mint, amit eddig gondoltak, igy Európa meghóditása, közös érdekük.
máj. 6. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
80%
Szomorú. Itt is ez lesz, csak vajdaság kalifátus helyett. Meg Kis-Ázsia.
máj. 6. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
35%
Semennyire.Az ilyen és ehhez hasonló híreket mint például a kölni zaklatás ott elhallgatja a média.Ha mégis napvilágra kerülne az eset a derék német kussol nehogy lenácizzák vagy iszlamofóbiával vádolják.
máj. 6. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
20%

Semennyire nem borzolja ott a kedélyeket a Fidesz kitalált propagandája.

A németek élvezik a magas életszínvonalat, nem a nyomorúságos szegény országok propagandáját nézik a TV-ben.

máj. 6. 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 MDaniel98 ***** válasza:
4# [link]
máj. 6. 17:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!