A Hit Gyülekezete melyik politikai párttal szimpatizál?
#1
Nem igaz, mert a fidesszel sincsenek jóban. A hitgyüli imakommandója folyamatosan az átokzsoltárokat mondja a fidesz politikusainak a fejére. Elnézve az elmúlt két ciklus választási eredményeit, nem hallgatta meg őket az Úr. :)))
#5
Ettől függetlenül mégis átkozzák. Szó szerint.
#7
Nem mintha ennek valós tétje lenne jelenleg, de nagyon komoly ellenérzések vannak a hitgyüliben a fidesszel szemben, és ebből nem is csinálnak titkot.
A fidesz-kormánytól valóban megkapták az egyházi státuszt, de mivel szerintük mi sem természetesebb annál, minthogy ez nekik jár, ezért semmi hálát nem éreznek a fidesz irányába. A fideszt folyamatosan támadják a "katolikus klerikális restauráció" miatt.
Szerintem a hit gyüli a hajdani JT-nak a magyar megfelelője. Mind2 a zsidók szócsöve azon keresztények számára kitalálva, akik ragaszkodnak Jézushoz, tehát akik különböző okokból nem hajlandók a zsidó vallást követni. Tehát azért találták ki e 2 vallást -kiiktatva a Jézus okozta ellentétet- hogy világ mai urai valahogy mégis a saját céljaiknak megfelelő hívőkké alakítsák a keresztények egy csoportját. Meghagyták a történetben Jézust, de alapjában véve sokkal inkább az ószövetség a tanaik lényege, mint mondjuk a katolikusoknak.
Ami meg a pártokhoz való viszonyukat illeti - valóban amíg volt SZDSZ persze, hogy hozzájuk húztak, hiszen ez volt az a párt amely a globalista zsidó tőke érdekeinek a magyarországi letéteményese volt. Viszont mióta megszünt ez a párt -közben megkapták a fidesztől a legitim egyházi státuszt- azóta módjával és kényszeredetten ugyan, de feléjük is tesznek gesztusokat.
Én legalábbis ezt vettem észre -néha belekukkantok a Vidám vasárnap c. műsorukba és észre vettem ezt a váltást Németh Sándor megnyilatkozásaiban. Az eb kényszeredetten nyalogatja a gazdi lábát, de ez csak a látszat. Ők most is ugyanazt a globális zsidó tőkét szolgálják amiért létrehozták.
#9
Igen, tesznek látszatgesztusokat, de ezek nem őszinték. A háttérben erősen átkozzák őket, átkozódni pedig nem lehet csak úgy, azt csak zsigeri gyűlöletből lehet.
A hitgyüli különben is egy kétszínű szekta, mást mutatnak kifelé, mint amilyenek valójában.
A tévé nyilvánossága előtt a Vidám Vasárnapban nem fogsz látni fetrengést meg rángatózást, de ha elmész egy helyi gyülibe, és nem először vagy ott, akkor igen.
A tévében azt sem fogod hallani, hogy Németh Sándor azt mondja, hogy a római pápa az Antikrisztus és a katolikus templomban démonok tanyáznak, de négyszemközt mindegyik hitgyülis mégis erről akar meggyőzni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!