Ha isten létezik, akkor miért hagyja szenvedni azokat, akik hisznek benne?
Hozzánk jártak téríteni régebben a Jehova tanui. Az aki jött először, alig volt 16 éves. Próbált meggyőzni, hogy mind együtt leszünk majd mi emberek meg állatok, és milyen jó lesz nekünk majd. Mert Isten segít mindenkin.
Én csak azt kérdeztem tőle, hogy Ő a 16 évével ne akarja nekem megmondani hogy milyen jó az Isten. Hol volt akkor, amikor egy sérült gyermekkel áldott meg? Miért csak a jók szenvednek?(nem ittam, nem dohányoztam a terhesség alatt)
Azt hiszem akkor eldöntöttem, hogy Isten nincs, legalábbis számomra. Én már nem hiszek benne, így nem tudok érte, miatta szenvedni.
gyerekek, biztos hogy nem hisztek? egycsapásra meggyőződéses ateisták lettetek? nem hinném...haragszotok Istenre, de a létezését nem tagadjátok, csak megtagadtátok, mint egy rossz apát
bocs, tudom, hogy ez nem válasz...
Ha Isten létezik, akkor mindig is ilyen volt. Csak az emberek hiszik azt, hogy jóságos; valójában nem az. Inkább hataloméhes. Aki nem fogadta el őt, azt kivégezte brutális módon, lásd Biblia:
"Ha még ennek ellenére sem hallgattok rám, és ellenem szegültök, én is ellenetek fordulok haragommal és hétszeresen megbüntetlek titeket bűneitek miatt. Megeszitek fiaitok húsát, és megeszitek lányaitok húsát..."
Ha pedig elfogadta valaki, akkor is többször súlytotta kegyetlenebbnél kegyetlenebb dolgokkal. Lásd Jób esetét. Pusztán egy buta kis vita miatt, amit a Sátánnal vívott, teljesen tönkretette a nyomorultat, majd még el is várta, hogy Jób tovább kövesse őt. A szerencsétlen meg meg is tette neki ezt a szivességet; holott valójában Istennek semmit nem jelentett Jób.
Neki olyan hívekre van szüksége - minél többre - akik vakon követik őt, mint a birkák. És az is fontos, hogy az illető lehetőleg zsidó legyen, hiszen ők a kiválasztott nép (lásd megint csak a Bibliát). Bizony, az ő szemében nincs egyenlőség.
A választ a "Mit tanít valójában a Biblia?" című könyvből írom, ami Jehova Tanúi kiadványa és teljes mértékig a Biblián alapszik. --->
----------A Biblia ezt írja: "Távol legyen az igaz Istentől, hogy gonoszul cselekedjen, és a Mindenhatótól, hogy igazságtalanul járjon el!" Az emberek azért követik el azt a hibát, hogy a szenvedésekért Istent okolják, mert azt hiszik, hogy ő a világ igazi uralkodója. Nincsenek tisztában egy egyszerű, ám fontos igazsággal, melyet a Biblia tanít. A Biblia félreérthetetlenül kijelenti: "az egész világ a gonosz hatalmában van" A kérdés az: vajon miért? Amikor Isten megteremtette a világot, akkor minden tökéletes volt--ezt írja a teremtési beszámoló. Ám az egyik angyalban helytelen vágy fogant meg: azt akarta hogy a Teremtő helyett őt imádják az emberek. Magának akarta a dicsőséget. Hazugsággal és csalással rávette Ádámot és Évát, hogy megszegjék Isten parancsát. Így vált az angyal Sátánná, az Ördöggé. Sátán voltaképpen
lázadást szított, mert visszautasította Isten uralkodási módját. Lényegében ezt mondta: "Isten rossz uralkodó. Hazudozik és jó dolgokat tagad meg az alattvalóitól. Az embereknek nincs szükségük arra, hogy Isten uralkodjon felettük. Maguk is eldönthetik, hogy mi a jó, és mi a rossz. Az én uralmam alatt jobb dolguk lesz." Némelyek szerint egyszerűen el kellett volna pusztítania a lázadókat. De vajon ez választ adott volna a Sátán által felvetett kérdésekre? Bizonyította volna, hogy Isten helyesen uralkodik? Isten a tökéletes igazságérzetétől vezettetve nem pusztította el nyomban a lázadókat. Úgy ítélte meg, hogy időre van szükség ahhoz, hogy Sátán állításaira kielégítő válasz szülessen, és bebizonyosodjon, hogy az Ördög hazudott. Elhatározta hát, hogy megengedi, hogy az emberek egy ideig a maguk urai legyenek Sátán befolyása alatt. Ezért engedi meg Isten MÉG a szenvedést.----------De már nem sokáig tűri!!! A 2Timóteusz 3:1-5 ezt írja: "Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehezen elviselhető, válságos idők lesznek. Mert az emberek önmagukat szeretők lesznek, pénzszeretők, önteltek, gőgösek, káromlók, szüleik iránt engedetlenek, hálátlanok, illojálisak, természetes vonzalom nélküliek, olyanok, akik nem készek semmilyen megegyezésre, rágalmazók, önuralom nélküliek, vadak, a jóságot nem szeretők, árulók, keményfejűek, büszkeségtől felfuvalkodottak, inkább gyönyörszeretők, semmint Istent szeretők, akiknél megvan az Isten iránti odaadásnak egy külső formája, de erejére nézve hamisnak bizonyulnak; és ezektől fordulj el." Tehát a Bibliavers szerint ezek az utolsó napok jelei. Még én is fiatal vagyok: 16 éves. De bármelyik idős nénit vagy bácsit meg lehet kérdezni: ha még csak 60 év körüli, már akkor is nagy esély van rá, hogy azt mondja hogy régen sokkal jobb volt a helyzet. Tényleg csak az utóbbi évtizedekben romlott így el a világ, tehát ezek az utolsó napok. :)
Ilyen és hasonló kérdésekkel bátran keresse fel bárki Jehova Tanúit, és ittvan az én e-mailem is: bereczkianna@lippertestarsa.hu
Én hiszek Istenben,pedig eddig csak rossz dolgok történtek velem az életben! 21 éves vagyok kiskoromban elváltak a szüleim apámat nem is ismertem, anyámmal nagyon sokat éheztünk a szomszédokhoz kellett járnom kölcsön kérni 7-8 évesen. Anyám össze állt egy nálla sokkal de sokkal fiatalabb pasival aki gyorsan gyereket csinált neki hogy beköltözhessen hozzánk, igy lett a hugom, állandóan vert minket éveken keresztül, nagyon brutális módon, volt amikor még enni se ehettünk mert neki kellett minden kaja! Dolgozni nem járt soha! 14 éves koromban megerőszakolt és nekem el kellett költöznöm otthonrol, mert anyám őt választotta. Szerinte én voltam a hibás. Nem tudtam tanulni nem szerezhettem szakmát, albérletben kell laknom. Anyám tavaj meghalt mert ez a ficko ugy megverte.
A lakásunkban persze mind a mai napig ő lakik. Vannak napok amikor még enni sincs pénzem, és semmilyen kilátásom sincs semmire ebben az életben, de HISZEK ISTENBEN ÉS HISZEM HOGY MINDEN OKKAL TÖRTÉNIK, ÉS MINDENKI ELNYERI MAJD A JUTALMÁT!! A hitem nem tört meg egy életen át és nem is fog, mert Isten nem pártol senkit legyen az gazdag vagy szegény SZABAD AKARATOT ADOTT az embernek és a világ az emberk miatt lett ilyen amilyen. A kérdéshez még annyit, hogy Isten nem segit az arogáns, bunko, gazdag embereken, hanem aki nekik segit az a Sátán és amijük van azt hidd el nekem mind Istennek nem tettsző dolgokkal érték el! A földi élet nagyon rövid és probatételkről szól. Isten minden tudo tudja mit miért tesz és hidd el nem hagy el minket még akkor se ha nagyon-nagyon ugy tűnik már.
Hiszen mi ehez a kis földi élethez képes(60-70év) az örökkévalóság ami ránk vár...
Kérdezitek hogy hol volt? Az a hit próbája, ha valaki hiszi és érte él, elfogadja és a szomorúságot, felváltja hamarosAn az öröm.
Sok gyógyulásról hallottam, és ajánlom Németh Sándor műsorát.
Valamint a Dogma című filmet néhány okosság van bennne, a gondolatokról, a hitről. De nem igazán gyerek film és valóságtartama sem nagy de azért érdemes megnézni
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!