Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Miért baj a krisztusgyilkosság?

Miért baj a krisztusgyilkosság?

Figyelt kérdés
Anélkül írom ezt a kérdést, hogy alaposabban utánaolvasnék a vonatkozó adatoknak. Tehát a katolikus tan szerint, tudtommal, egészen a huszadik század valamelyik évéig, talán egy zsinatig vagy pápai kinyilatkoztatásig a zsidókat krisztusgyilkossággal vádolta a katolikus egyház, mondván, Jézus Krisztust a zsidók miatt feszítették keresztre. A zsidó népet tehát elítélte a katolikus egyház. Tudom, a hivatalos katolikus álláspont már nem ez, de sok keresztény továbbra is hasonlóan vélekedik a zsidókról. Ez az álláspont tehát alátámasztja, jóváhagyja az antiszemitizmust. A kérdésem az, hogy miért kell vádolni a zsidókat azzal, hogy miattuk halt meg a megváltó? Hiszen ha nem halt volna meg, akkor nem váltotta volna meg a világot, és nem is lenne kereszténység. Vagyis a krisztusgyilkosság-tan valójában azzal vádolja a zsidóságot, hogy miattuk váltotta meg Krisztus az emberiséget, és miattuk jött létre a katolikus egyház. Mi értelme van ennek?
2011. ápr. 4. 13:34
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:

De meghalt volna, ugyanis nyilvánvalóna nem volt halhatatlan. Innentől fogva egyszerű gyilkosság -méghozzá kínzással egybekötve- volt, amit a zsidók tettek.

Vagy egyszerűbben: a gyilkosság az gyilkosság marad, függetlenül az indokoktól.

2011. ápr. 4. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 A kérdező kommentje:
De hiszen éppen Krisztus halálának módja, ez a példabeszéd az, ami a megváltást jelképezi. Enélkül elképzelhetetlen a megváltás.
2011. ápr. 4. 13:54
 3/19 anonim ***** válasza:

Dehát nem a zsidók akarta volt a szenvedése:


Ézs 53:2 Felnőtt, mint egy vesszőszál Őelőtte, és mint gyökér a száraz földből, nem volt neki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kívánatos!

Ézs 53:3 Utált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! mint aki elől orcánkat elrejtjük, utált volt; és nem gondoltunk vele.

Ézs 53:4 Pedig betegségeinket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől!

Ézs 53:5 És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.

Ézs 53:6 Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, ki-ki az ő útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté.

Ézs 53:7 Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírők előtt; és száját nem nyitotta meg!

Ézs 53:8 A fogságból és ítéletből ragadtatott el, és kortársainál ki gondolt arra, hogy kivágatott az élők földéből, hogy népem bűnéért lőn rajta vereség?!

Ézs 53:9 És a gonoszok közt adtak sírt neki, és a gazdagok mellé [jutott] kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot, és álnokság sem találtatott szájában.

Ézs 53:10 És AZ ÚR AKARTA ŐT MEGRONTANI betegség által; hogyha önlelkét áldozatul adja, magot lát, és napjait meghosszabbítja, és az Úr akarata az ő keze által jó szerencsés lesz.


Akkor most Istent is kikiáltják gyilkosnak,és nem lehet az egyház része???

2011. ápr. 4. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 hollófernyiges ***** válasza:

"amit a zsidók tettek"

A rómaiak (vagyis az olaszok) voltak konkrétan, de őket valahogyan nem hozzák ezzel kapcsolatba, biztosan nincs köze hozzá annak hogy Rómában lakik a pápa :)

2011. ápr. 4. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:

78%


Pontius Pilatus nemde megmosta kezét? "Ennek az igaz embernek vére ontásában én ártatlan vagyok - mondta"


Kedves Kérdező,


A zsidókat kollektíve, testileg NEM vádolja az Egyház, ugyanis ez teljesen antikeresztény dolog. De azok a zsidók, amelyekről te beszélsz már Jézus korában sem zsidók, hanem népek keveredéséből létrejött elit és csürhe voltak. Ezért jött létre a kereszténység, mely megújulva viszi "a stafétát" az Újszövetségben.


A zsidó vallást felvették a kazárok, türkök stb., úgy hogy az egy faji vallás volt, teljesen tiszta vérségi vonalon. Ezek a zsidóknak hazudják magukat, és mindent megtesznek azért, hogy a kereszténységet rombolják. A középkorban uzsorával, ma pedig a kereszténység médián keresztüli rombolásával érik el. A szabadkőművesség többsége lehet hogy nem vallja magát "zsidónak", de elveiben az. A cionizmus ennek netovábbja. Tehát a testi antiszemitizmus eretnekség, az elvi az meg kötelező.


Másrészt pedig ez nem is a legfontosabb kérdés, hanem az Egyház (a pápa nem-tévedhetetlen magánvéleményében) azzal a hitgyülis neoprotestáns ötlettel állt elő, hogy a zsidókat, mint "kivételezettnek", nem kell megkeresztelkedniük, és az üdvrendszer részeinek lenniük, mert az Ószövetség "még mindig" elegendő Krisztus helyettesítésére. "Térítsetek meg minden népet", ebben a passzusban a zsidók sem kivételezettek.

2011. ápr. 4. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:

"Ennek az igaz embernek vére ontásában én ártatlan vagyok - mondta"


Hát aztán ki volt ez a Pilátus, hogy eldöntse, ártatlan-e ő maga vagy sem?


Bizony Krisztus halála legalább annyira múlott Pilátuson és Rómán, mint a zsidókon. Pilátusnak meg lett volna a hatalma, hogy felmentse Jézust. De ő inkább a kényelmes utat választotta.

2011. ápr. 5. 00:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:
Titus Pullo; Nem. A felesége azt mondta neki, hogy ne legyen köze ennek az embernek a dolgához, mert szent. És sokat szenvedett miatta.
2011. ápr. 6. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
a zsidók fenyegették meg pilátust hogy a császár nem pessz többé a barátja ha nem engedi a gyilkosságot, pilátus a végsőkig ellenállt
2011. ápr. 10. 12:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
bizonyos keresztény ágazatok szentként tisztelik pilátust
2011. ápr. 10. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 A kérdező kommentje:
A kérdésre összpontosítsunk, arra még nem érkezett válasz. Köszönöm!
2011. ápr. 10. 22:55
1 2

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!