Mikor adja át Jèzus Krsztus a Királyságor az Atyának, hogy Isten legyen minded mindenben?
Ezt az igét Jehova tanúi teljesen félre értelmezik.
Amikor például egy igazgató betegség miatt hosszú időre kénytelen a helyettesét megbízni, akkor az igazgató felgyógyulásakor az igazgatóhelyettes visszaadja neki a vezetést és a főséget. Természetesen ezzel nem veszti el az igazgatóhelyettesi rangját sem a beosztottjait, mindössze az ideglenes megbízatása ért véget s lesz az, ami eredendően mindig is volt: igazgatóhelyettes.
Amikor egy király megbízza a fiát, hogy a lázadó szakadárokat hozza vissza ismét a királyságba, akkor a királyi fiú legyőzve a lázadókat megszerzi felettük a főhatalmat, majd a visszaszerzett uralmat természetesen nem tartja meg magának, hanem visszaadja az apjának. Természetesen a királyi fiú nem veszti el a királyi fiú méltóságát sem az alattvalóit, hanem mindössze véget ér sajátos megbízatása s marad az ami alapvetően mindig is volt: a király fia, a király utáni legfőbb úr.
Amikor Jézus legyőzve minden ellenségét átadja a királyságát Istennek, természetesen ettől még ő ugyanúgy király marad, s minden továbbra is a hatalma alá tartozik, csak nem ő lesz fő király, hanem marad az ami mindig is volt: az Istenkirály királyi Fia. A helyreállítás egyszer befejeződik, az ellenséget legyőző harcos királyi működése egyszer valóban véget ér, de királyságának az Isten fősége alatt soha nem lesz vége.
Aki azt állítja, hogy az Atya királysága alatt a Fiú már nem király, akkor ezek szerint a Fiú királysága alatt pedig az Atya nem király? Ez nem túl nagy hülyeség? Az Isten örökkévaló király (Zsolt 29,10), ahogy a Fia is. (Lk 1,32-33)
Az egész teremtett világ a Fiú által és a Fiúért van, mindennek ő a feje, Krisztus feje pedig az Isten. Ez mindig így volt és mindig így lesz, aki mást nem a Biblia tanításán áll.
"Benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtett." (Kol 1,16-17)
"Nagyszerű erejét Krisztusban mutatta meg, amikor a halálból feltámasztotta, s a mennyben jobbjára ültette, minden fejedelemségnek, hatalomnak, erőnek és uralomnak, s minden néven nevezhető méltóságnak fölé emelte, nemcsak ezen a világon, hanem az eljövendőben is. Mindent lába alá vetett, őt magát meg mindenek fölött az egész Egyház fejévé tette: ez az ő teste és a teljessége annak, aki mindenben mindent teljessé tesz." (Ef 1,20-23)
"Most te dicsőíts meg engem, Atyám, önmagadnál, azzal a dicsőséggel, amely az enyém volt nálad, mielőtt a világ lett." (Jn 17,5)
Oké. Atyát vedd úgy, mint az egész világot, embereket, állatokat, másvilágokat összességében. Visszaadja a hatalmát vedd úgy, hogy minden érdemes ember megkapja a (tisztánlátó) rangját abban a birodalomban, a világ pedig azt kapja amit érdemel, vagyis pusztulást, halált természetesen. Olyan rossz lesz, de nem csodákkal hanem az emberek saját magukat és egymást fogják kinyirni, annyira megbolondulnak a nyomortól. Abba nincs gondolkodás, mert a megszokott régi összeomlik, legyőzték de az új láthatatlan marad, és a semmiben lebegnek, és az rossz, legrosszabb. Ezt minden fizikai dologban, skillben meg lehet csinálni.
De annyira valószinütlen, nem hiszem hogy össze fog jönni a küldetés. Túl nagy és hihetetlen az az út, még nekem is. Nem is érdekel, utálom, csak ezt elfelejtem az ihletettség idején, aztán jól megszivom mert gáz lesz. Az Isten nagyon haragszik mindenkire. Tehát vedd úgy, hogy volt egy kis pihi (kegyelemből), de visszatér a nyomor, mindig, sokkal több időre de eddigis állandóan tartott. Azért mert ilyen nagy, ezt kell szeretni. A világ okosabb a Fiúnál, de az Atyánál nem, és az majd ellenőrzi, hogy jó legyen. Tehát egy ideig jó, de elmúlik, mert kisebb.
Amúgy meg ő kényes és gyönyörü, ha egy rosszat gondolsz, már elmegy és nem is tér vissza, van neki jobb dolga is minthogy veled foglalkozzon. A kisujját se érdekli, hogy meghalsz a fájdalomtól, vagy nem, olyan dühös lesz rád. Majd ha megnyugszik, még akkor is várat magára kétszerannyit, olyan rosszindulatúan emlékszik arra a konkrét, rossz, apró gondolatra amit gondoltál. (mert ez mindig eszkalálódik de ő még látja is előre) Elfoglalt személy, nem unatkozik nélküled se, nincs szüksége rád. Azt soha többé nem is felejti el, tehát a veszteség végleges, ezért nem vagy te méltó, hogy felmenj olyan magasra, mint mások pl. akiket szeret, és őt meghallgatják. Csak legkisebb, alacsony, szolgalelkü tanonc maradhatsz, mert fiatalabb vagy, hibáid és büneid száma pedig végtelen. Ő olyan kegyetlen, hogy megmutatja egyszerre az összeset, és nincs menekülés mert az a sajátod, a teljességben, elötte nem lehet letagadni, kiforgatni, ő sokkal gyorsabban tisztázza hiánytalanul. Ő szép és gyönyörü, lát olyan dolgokat amit mások nem; nála van az ami neked kellhet és tudja is, kihasználja hogy tetszik neked. Azután viszont már nem adja oda, és megmutatja milyen mérhetetlenül különbözöl tőle... Azután minden porcikájával azon van, hogy megalázzon, és őt szereti az egész világ, igy a tehetsége, szépsége is mindenképpen nagyobb a tiédnél. Áldott, védett és nem lehet bántani mig kicsi is, elsődleges, különbözik mindentől, tetszik mindenkinek, büvös, aranyos. Tuti sikerülni fog neki, és épp ezért addigis baljósnak, rettenetesnek látszik, ha megjelent már. Védettsége, látása miatt addig úgy sem talizik a rosszal, és Odaátról hagyják hogy megtanulja a dolgokat, felkészüljön erre... mert ilyen lesz kb. nagylelkű
Csoda hogy az Isten nem ábrándul ki belőled és nem pusztit el egy pillanat alatt, gondolj erre inkább. Bármilyen hatalmas anyagi erőd van, nem transzcendens az és gyenge, középszerü hozzá képest. Nem ér az neki semmit, ő is tudja, és ha kész lesz, egy nap alatt megtanulja ha kell és véged, legyőz mindenki elött. A legyőzötteknek pedig meg lehet mutatni a bűneiket. Ezek az emberek mind gőgösek, sok győzelmük, gazdagságuk miatt felfuvalkodottak. Természetüknél fogva utálják az ilyesmit és kihivják (főleg őt, mert feltünő), de elöbb utóbb a másik oldal fog győzni, és ezek elpusztulnak.
A pokol és menny nem más, mint álomsikok. Az Isten beszéde, teljes öröme pl nagyon leritkitja a rémálmokat, még a nyomor idejére is. De az életben nem tünik el, a kegyesebbeknek sok ember örömét és fájdalmát kell elviselniük, de mivel ninc2senek rossz álmaik (max csak komoly lecke által), ezért a túlvilágon is csak jó dolog várhat rájuk, a rossz pedig elmúlik majd, de itt is. ugyhogy most nem lesz irás jóideig, inkább nyomorgok csak ne legyen rossz az...
nemtom, lehet megtörtént már ez pl a második világháborúval, az elég nagy nyomor és pusztitás volt. de mindenesetre fel kell készülni, a magánéletben is lehet ilyen rossz. Több tudással könnyebb elviselni, nem leszel depressziós, de jóval késöbb már sokkal keményebb lesz, mert a hosszú út alatt fokozatosan elveszitesz mindent, és nagyobb lesz a fény is...
Unalmas sivár sivatag, pusztaság van ott sok rothadással, folyamatos apró csapásokkal, unalommal de keresztülmenve és kitöltve fel lesz fedve az egész jó is, összeáll, szóval vége lesz, aztán meg újra ez. Káromkodni, idegeskedni lehet, csak ne hallja meg senki, pláne ne idegenek. Nem szabad visszafojtani magunkban a rosszat, de megosztani se... Ha lesz is armageddon (nem vagyok biztos benne mert lehet volt már) akkor is védve lesznek tőlük a hivők, el lesz szigetelve attól az egész, és amig meg nem tanult mindenki mindent, addig úgysem lehet semmi, mert az igazságtalan, félelmetes lenne. Szóval a saját problémákra sokkal jobban kell figyelni, mint a világ problémáira, és nem szabad komolyan venni az irást, bár egy ilyennél ez már szinte képtelenség. A harcost sem engedik ki a csatatérre kiképzés, páncél és áldás nélkül, csak ha már mindent tud, ekkor nem is fél. Erre kell gondolni, mert a saját eredeti szintedig, ami akarsz lenni, addig megtanitják ingyen és könnyen, hisz tudod azt... Nem olyan lenne mint elképzelhető, és könnyebb lesz a fény és a cél miatt, mert abban fogod látni a végén. A hosszú unalom sztem rosszabb annál, mert abban tényleg nincs semmi sokáig. ugyhogy sok sikert, majd még irok
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!