Jehova Tanúi abban hisztek, hogy tiétek az egyetlen igaz vallás?
Mert ha ez így van akkor az a 8 millió emberen kívül nagyon kevés az esély, hogy mások is üdvözüljenek.
Jól gondolom?
Úgy vélik igen, hogy az övüké az egyetlen igaz vallás. Persze nincsenek egyedül. Vannak más ilyen resztoránus és neoprotestáns irányzatok még, akiknek kisajátító istenképe van.
Az hogy csak 8 millió fő nem megy a lecsóba az nem egészen igaz.
Számításba veszik azokat is akik nem tudták hallani az "igét", de szívükben (és veséjükben) tiszták voltak. Ők majd az ezer éves birodalomban fognak oktatást kapni. Amíg a Sátán másodjára el nem jön. Aztán lesznek akik akkor is elbuknak, de Isten győz a Sátán felett. És a gonosz megy a tüzes lecsóba.
Ezek után azoknak végig kitartottak, és sem armageddonkor nem buktam el sem pedig az ezer éves birodalom után, örök élet, Hawaii dizsi, napfény lesz. Asszem nem hagytam ki semmit.
A Biblia mint Isten szava tartalmazza a választ erre a kérdésre.
Jehova Tanúi nem vallás, hanem élet forma,
a minden napi életben a Biblia erkölcsi alapelvek szerinti életet igyekszenek életükben alkalmazni, amit Jézus tanított.
A kérdésed második felére is a Biblia ad választ, Jézus ezt mondta:
(Máté 7:21–23) 21 Nem mindenki fog bemenni az egek királyságába, aki azt mondja nekem: »Uram, Uram«, hanem az, aki cselekszi égi Atyám akaratát. 22 Sokan mondják majd nekem azon a napon: »Uram, Uram, nemde prófétáltunk a te nevedben, démonokat űztünk ki a te nevedben, és sok hatalmas cselekedetet vittünk véghez a te nevedben?« 23 De én akkor megvallom nekik: Soha nem ismertelek titeket! Távozzatok tőlem, ti, akik törvénytelenséget műveltek!
(Máté 7:14) . . .szűk az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják.
(Máté 24:37–39) 37 Mert amilyenek a Noé napjai voltak, olyan lesz az Emberfiának jelenléte is. 38 Mert amilyenek azokban a napokban voltak az emberek az özönvíz előtt: ettek és ittak, a férfiak nősültek, a nőket férjhez adták, addig a napig, amelyen Noé bement a bárkába, 39 és semmit nem vettek észre, mígnem eljött az özönvíz, és elsöpörte mindnyájukat, olyan lesz az Emberfiának jelenléte is.
Sokan nem veszik észre Jézus jelenlétét, ahogy a vers is mondja, és ezért fognak sajnos kevesen megmaradni, és azért sem, mert nem azt cselekszik amit Isten akar, még ha Jézus nevében teszik,
Ez a válasz a kérdésedre, Eldöntheted, hogy mit jelent ez, és mit nem. s ez alapján lépj.
"Jehova Tanúi nem vallás, hanem élet forma,"
Életforma, életút, és vallás, ez a kereszténység! Jehova Tanúi pedig egy neoprotestáns fundamentalista keresztény felekezet.
"a minden napi életben a Biblia erkölcsi alapelvek szerinti életet igyekszenek életükben alkalmazni, amit Jézus tanított."
Pont mint a keresztény vallás. ;)
ugyan azt a bibliai értékeket tanulják, és igyekeznek alkalmazni, nincs megosztottság mint a vallásokban, egyféle gondolkodás szerint kell élniük, nem lehet az az ember részese a gyülekezetnek aki ilyen életet él,, s nem keresztelhető,
Más hol pedig boldog- boldogtalan keresztelkedésre kerül, és utána ugyan úgy él mint ha nem lenne keresztény. S ha ki is derül, a gyülekezetet nem tisztítják meg ettől a személytől, hanem részese lehet annak, vagy is nem kötelező keresztényéletet élnie, csak hogy minél több számú legyen a "kereszténynek" nevezett vallások tagjai.
Csak tudnám hogy a négyes és ötös válasz miért ilyen zavarodott és terelő? Bár ha az a bizonyos "hírhedt" tanú műve akkor nem csodálkozom.
"ugyan azt a bibliai értékeket tanulják, és igyekeznek alkalmazni, nincs megosztottság mint a vallásokban,"
Ennyi? Csak erkölcsi szempontból van a Biblia használata? Tehát semmi szó nincs Jézus személyének kérdéséről? Tehát csak az erkölcsi tanítása amire fókuszálunk? Anélkül hogy bármilyen metafizikai(szellemvilág) oldalt belevennénk? Anélkül hogy bármilyen istenképpel, istenséggel foglalkoznánk?
Mert ez esetben valóban nem igazán vallás, hanem csak a Biblia erkölcsi követése. Bár hozzáteszem, ez nem is keresztény, mert ugye ott a hitvallás nem csak ebből, az erkölcsi követésből áll.
De ha van metafizika(szellemvilág), szentség, istenkép, és még szervezettség is, akkor bizony vallás.
Akkor bizony Jehova Tanúi egy vallási irányzat.
@2#6
"Jehova Tanúi nem vallás, hanem élet forma,.."
Hát ezen én nem fogok felakadni meg vitatkozni sem szeretnék, ha te így érzed ám legyen.
"(Máté 7:21–23) 21 Nem mindenki fog bemenni az egek királyságába, aki azt mondja nekem: »Uram, Uram«, hanem az, aki cselekszi égi Atyám akaratát."
Igen ám de Jézus mást is mond,pl ezt;
"Hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, miként tisztelik az Atyát. A ki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, a ki elküldte őt.
Bizony, bizony mondom néktek, hogy a ki az én beszédemet hallja és hisz annak, a ki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre.
Bizony, bizony mondom néktek, hogy eljő az idő, és az most vagyon, mikor a halottak hallják az Isten Fiának szavát, és a kik hallják, élnek.
Mert a miként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában:
És hatalmat ada néki az ítélettételre is, mivelhogy embernek fia.
Ne csodálkozzatok ezen: mert eljő az óra, a melyben mindazok, a kik a koporsókban vannak, meghallják az ő szavát,
És kijőnek; a kik a jót cselekedték, az élet feltámadására; a kik pedig a gonoszt művelték, a kárhozat feltámadására."
(Jn.5:23-29)
Számodra mit jelent úgy tisztelni a Fiút mint az Atyát?
Hogyan tudod te kimutatni tiszteletedet az Atya iránt?-mert ugye angyalokat is tisztelünk,embereket is tisztelünk de azért az Atyának egészen más tisztelet jár, egyetértesz?
Nos ha ezzel egyetértesz akkor azt is tudnod kell és eleget kell tenned a fent idézett szövegnek;-vagyis a Fiúnak meg kell adnod azt amit az Atyának is megadsz.
A másik fontos dolog amit érdemes megemlíteni, hogy a hallottak hallják Isten Fiának szavát és azok élnek,tehát itt nem beszél semmiféle vallásról, sem zsidókról, sem pogányokról hanem egyszerűen hallott emberekről.
Rakd össze!
Na és következik a lényeg;-a 29 versben azt mondja, hogy "és kijőnek a kik a JÓT cselekedték az élet feltámadására...". Itt sem említ sem vallást sem zsidóságot, sem pogányságot hanem leszűkíti a kört és azt mondja, hogy "akik a jót cselekedték..."!-vajon tényleg egy vallás, egy szervezet, egy valahova tartózás üdvözíti az embert? :)
"Sokan nem veszik észre Jézus jelenlétét, ahogy a vers is mondja, és ezért fognak sajnos kevesen megmaradni, és azért sem, mert nem azt cselekszik amit Isten akar, még ha Jézus nevében teszik,.."
És bizony itt részben igazat adok neked, de vajon magadra ismersz az alábbi igéből?
"Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, a ki én bennem hisz.
És ha valaki hallja az én beszédeimet és nem hisz, én nem kárhoztatom azt: mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam a világot, hanem hogy megtartsam a világot.
A ki megvet engem és nem veszi be az én beszédeimet, van annak, a ki őt kárhoztassa: a beszéd, a melyet szólottam, az kárhoztatja azt az utolsó napon."
(Jn.12:46-48)
Az a baj veletek, hogy ti Jézus szavaival csak dobálóztok de nem veszitek komolyan, és inkább egy szervezethez való tartózást erőltetitek.
Jézus sehol nem azt kéri, hogy tartozzunk egy valláshoz, egy szervezethez, egy réteghez, csupán csak egyet kér;-hitet Őbenne!
És igen így már értelmet is kap az ige amit te idéztél be;
"(Máté 7:21–23) 21 Nem mindenki fog bemenni az egek királyságába, aki azt mondja nekem: »Uram, Uram«" :)
Üdv;
Matyi
"Csak tudnám hogy a négyes és ötös válasz miért ilyen zavarodott és terelő? Bár ha az a bizonyos "hírhedt" tanú műve akkor nem csodálkozom."
Igen, gyanítom hogy ugyanarra a hírhedt Tanúra gondolunk. De nagyon tipikus ez a kifordított logikája. Mármint ha Jézus szerint az igaz hitűeket üldözni fogják, akkor ha mi magunk ellen fordítjuk a világot a hamis tanainkkal, ezért elítélnek minket, akkor nyilván nekünk van igazunk...
Ellenérvekre a kínos kérdések terelésén mást pedig még nem láttam tőle.
Amit nem értek, hogy képesek összeegyeztetni a kereszténységet a szektájuk tévtanításaival, amikor alapvető parancsolatokban és tanításokban is elbuknak?
Tiszteld atyádat és anyádat, azt sehol nem írja a Biblia, hogy csak akkor, ha ők is a szervezethez tartoznak. Vagy mi van azzal, hogy szeresd felebarátaidat, mint tenmagadat? Ehelyett egy szervezetet imádni, és kizárólag annak tagjait kész istenkáromlás...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!