Jehova tanúi! Mi történne, ha a pászka ünnepén beleinnék a borba és a pászkába?

Elvileg nem ítélhetik meg, hogy aki magát felkentnek érzi, az valóban az-e, gyakorlatilag jelzik, hogy hát te nem igazán lehetsz az, és lebeszélnek, hogy ki vagy te, nem vagy méltó a mennyre.

Amúgy ez a két osztályos megváltástan baromság.

JÉZUS i. sz. 33. niszán hó 14-e estéjén vezette be az Emlékünnepet. Épp előtte fejezte be 12 apostolával a pászka megünneplését, így hát biztosak lehetünk a dátumban. Miután elbocsátotta az árulót, Júdást, „vévén Jézus a kenyeret, és hálákat adván, megtöré és adá nékik, mondván: Vegyétek, egyétek; ez az én testem. És vévén a poharat, és hálákat adván, adá nékik; és ivának abból mindnyájan; és monda nékik: Ez az én vérem, az új szövetség vére, a mely sokakért kiontatik” (Márk 14:22–24).

Jézus megparancsolta tanítványainak, hogy a fontossága miatt emlékezzenek meg a haláláról (Lukács 22:19; 1Korinthus 11:23–26). Az ő áldozata volt az egyetlen, amely megválthatta az emberiséget az örökölt bűn és halál átka alól (Róma 5:12; 6:23). A felhasznált kenyér és bor tökéletes testét és vérét jelképezte. Ismerve az eredeti dátumot, ezt az alkalmat minden évben a megfelelő napon ünnepelhetjük, amint a zsidó pászkával is tették. De ezt méltóképpen kell tennünk. Miért?

Pál apostol azt mondta, hogy akik fogyasztanak az emlékjegyekből, a kenyérből és a borból, ’az Úrnak halálát hirdetik, amíg eljövend’ (1Korinthus 11:26). Az ünnep középpontjában tehát Jézus halálának kell lennie, és annak, hogy mit jelent ez az emberiség számára. Az alkalom komoly, annak az ideje, hogy elgondolkodjunk Isten jóságán és azon az értékelésen, amelyet Jehova és Fia iránt kell éreznünk (Róma 5:8; Titus 2:14; 1János 4:9, 10). Pál ezért így figyelmeztetett: „ Azért a ki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen” (1Korinthus 11:27).

Istennek nyilvánvalóan nem tetszene, ha megszentségtelenítenénk az alkalmat azáltal, hogy megkérdőjelezhető gyakorlatokba bonyolódnánk, vagy ha pogány szokásokat vennénk fel (Jakab 1:27; 4:3, 4). Ez eleve kizárja a húsvét időszakának népszerű eseményeit. Jézusnak az utasítását követve, hogy ’ezt cselekedjük az ő emlékezetére’, pontosan úgy szeretnénk megtartani az Emlékünnepet, ahogy bevezette (Lukács 22:19; 1Korinthus 11:24, 25). Ez kizárja a hivalkodást, amit a keresztény egyházak hozzátettek az ünnephez. A New Catholic Encyclopedia elismeri, hogy „napjaink miséi sokban különböznek attól az igen egyszerű szertartástól, melyet Krisztus és az Apostolai tartottak”. S mivel gyakran tartják ezt a misét, sőt naponta, a kereszténység eltért Jézus szándékától, és mindennapos eseménnyé tette.

Pál a korinthusi keresztényeknek arról írt, hogy ne egyenek méltatlanul, mivel nehézségek merültek fel a gyülekezetben az Úr Vacsorájával kapcsolatban. Néhányan nem tartották tiszteletben annak szentségét. Voltak akik hozták magukkal a vacsorájukat, és megették az összejövetel előtt vagy alatt. Gyakran túl sokat ettek és ittak. Ez elálmosította őket, és eltompította az értelmi képességüket. Mivel nem voltak éberek elmebelileg és szellemileg, nem tudták ’megbecsülni az Úrnak testét’, és így ’vétkeztek az Úr teste és vére ellen’. Eközben, akik nem vacsoráztak, éhesek voltak, és ők sem tudtak odafigyelni. Gyakorlatilag egyikük sem volt olyan állapotban, hogy értékeléssel, és az alkalom komolyságának teljes felismerésével fogyasszon az emlékjegyekből — vagyis úgy, hogy az ünnep az Úr halálának az emlékére van. Ebből az elítélésük következett, mivel tiszteletlenséget, sőt, megvetést mutattak ki eziránt (1Korinthus 11:27–34).

Néhányan fogyasztottak ugyan az emlékjegyekből, de később felismerték, hogy nem kellett volna. Azokat, akik jogosan fogyasztanak az emlékjegyekből, Isten választotta ki, és Isten szelleme a bizonyság erre (Róma 8:15–17; 2Korinthus 1:21, 22). Nem a személyes döntésük vagy elhatározásuk teszi őket erre méltóvá. Isten 144 000-re korlátozta azoknak a számát, akik az egekben fognak uralkodni Krisztussal, ami viszonylag kicsi szám, összehasonlítva mindazok számával, akik javukra fordítják Krisztus váltságát (Jelenések 14:1, 3). A kiválasztás Jézus napjaiban kezdődött, amiből az következik, hogy ma már csak kevesen fogyasztanak az emlékjegyekből. És ahogy utoléri a halál néhányukat, ennek a számnak csökkennie kell.

Miért fogyasztanak néhányan helytelenül az emlékjegyekből? Talán korábbi vallási nézeteik miatt, ugyanis régebben azt hitték, hogy minden hűséges az égbe megy. Vagy esetleg a becsvágy, illetve az önzés miatt — mert úgy érzik, hogy többre méltók, mint a többiek —, és mert szeretnének kitűnni. Lehetséges, hogy súlyos bajok vagy tragédia miatt feltörő erős érzelmek következtében az illetőt már nem érdekli a földi élet. Az is lehet, hogy azért, mert valaki szoros barátságban áll olyan valakivel, aki égi elhívású. Mindannyiunknak emlékeznünk kell rá, hogy ebben egyedül Isten dönt, nem mi (Róma 9:16). Ha tehát az illető, miután ’megpróbálta magát’, úgy találja, hogy valójában nem szabad fogyasztania az emlékjegyekből, most vissza kell magát tartania ettől (1Korinthus 11:28).

Isten a legtöbb ember elé a paradicsomi földön való örökké tartó élet reménységét helyezte. Ez olyan nagyszerű áldás, amelyet érdemes várni, s amely könnyen magával tud ragadni (1Mózes 1:28; Zsoltárok 37:9, 11). A földön fognak újra találkozni a hűségesek feltámasztott szeretteikkel, s itt fognak találkozni a régi idők igazságos embereivel, például Ábrahámmal, Sárával, Mózessel, Ráhábbal, Dáviddal és Keresztelő Jánossal — mindazokkal, akik azelőtt haltak meg, mielőtt Jézus megnyitotta volna az utat az égi élethez (Máté 11:11; vö. 1Korinthus 15:20–23).

A földi reménységűek úgy ünneplik meg az Úr Vacsoráját méltóképpen, hogy jelen vannak, és tiszteletteljesen figyelnek, még akkor is, ha nem fogyasztanak a kenyérből és a borból. Ők is hasznot merítenek Krisztus áldozatából, ami lehetővé teszi, hogy helyeselt állapotban legyenek Isten előtt (Jelenések 7:14, 15). Miközben figyelnek az előadásra, a szent dolgok iránt érzett nagyraértékelésük erősödik, a vágyuk pedig, hogy szeretnének mindenhol egységben maradni Isten népével, nő.

(Titusz 2:14-" aki önmagát adta értünk, hogy megszabadítson minket mindenfajta törvénytelenségtől, s megtisztítson magának egy népet, amely az ő tulajdon népe, s amely jó cselekedetekben buzgó."

1Korintusz 10:32-" Ügyeljetek arra, hogy se zsidóknak, se görögöknek, se az Isten gyülekezetének ne adjatok okot a botránkozásra,")