Arius püspök tanításairól, igaz ez? (lent)

Így van, Arius volt az, aki kitalálta azt az istenkáromló eretnekséget, hogy Jézus Krisztus egy teremtmény...

Amint látod azonban az Egyház egyhangúlag elvetette ezt az istenkáromló tanítást, és megerősítette azt a hitvallását, amit bizonyítottan az apostoli időktől hitt az - erre bizonyságok az 1. századi apostoli atyák, és a 2. századi egyházi írók és egyházatyák, hogy Jézus Krisztusban a Teretemtő Isten lett testé, és halt meg a bűneinkért.

Jézus és a tanítványai tanították-e a Háromság dogmáját — azt az elképzelést, hogy az Atya, a Fiú és a szent szellem három egyenlő személy, de egy Isten. A Bibliából, a történészektől, sőt még teológusoktól származó nyilvánvaló bizonyítékok is azt mutatják, hogy nem. És mit mondhatunk azokról az egyházi vezetőkről, akik nemsokkal később következtek — ők vajon tanították a Háromságot?

„APOSTOLI ATYÁK” — ez a meghatározása azoknak az egyházi személyeknek, akik a keresztény vallásról írtak az időszámításunk szerinti első és második évszázadban. Közéjük tartozik Római Kelemen, Ignatius, Polykarp, Hermas és Papias.

Ha az apostolok tanították volna a Háromság dogmáját, akkor az apostoli atyáknak is tanítaniuk kellett. Kiemelkedő szerepet kellett volna betöltenie a tanításaik között, mivel semmi sem volt fontosabb, mintsem megmondani az embereknek azt, hogy ki Isten. Ezért hát, vajon tanították-e a Háromság dogmáját?

A keresztény hitről alkotott egyik legkorábbi, nem bibliai megállapítást a Didakhé, azaz A tizenkét apostol tanítása című, 16 rövid fejezetből álló könyvben találjuk meg. Néhány történész az i. sz. 100 előtti, vagy 100 körüli időkre teszi a könyv eredetét. A mű szerzője ismeretlen. (A Dictionary of Christian Theology, kiadta Alan Richardson, 1969, 95. old.; The New Encyclopædia Britannica, 15. kiadás, 1985. Micropædia, 4. kötet, 79. old.)

A Didakhé azokkal a dolgokkal foglalkozik, amelyeket tudniuk kell az embereknek ahhoz, hogy kereszténnyé legyenek. A 7. fejezetében az író előírja, hogy az alámerítést „az Atya, és a Fiú, és a Szent Szellem nevében” kell elvégezni, ugyanazokkal a szavakkal, amelyeket Jézus használt a Máté 28:19-ben. (The Apostolic Fathers, 3. kötet, Robert A. Kraft, 1965, 163. old.) De semmit nem mond arról, hogy a három lény egyenlő örökkévalóságban, hatalomban, tisztségben és bölcsességben. A 10. fejezetében a Didakhé egy ima formájában a következő hitvallást tartalmazza:

„Köszönjük neked Szent Atyánk a szent Nevedet, melyről elhatároztad, hogy az a szívünkben lakozzon; köszönjük az ismeretet és a hitet, és a hallhatatlanságot melyet megismertettél velünk Jézus, a te Szolgád által. Dicsőség neked mindörökké! Te, Mindenható Mester, te teremtettél mindent a te Neved kedvéért . . . És kegyesen szellemi ételt és italt adtál nekünk, valamint örök életet Jézus, a te Szolgád által.” (The Apostolic Fathers, 3. kötet, Robert A. Kraft, 1965, 166—167. old.)

Ebben nincs Háromság. A The Influence of Greek Ideas on Christianity című könyben Edwin Hatch idézi a fenti részt, és azután ezt mondja:

„A keresztényiség eredeti szférájában nincs arra utalás, mintha ez az egyszerű megfogalmazás túl sokat változott volna. A tantétel, amelyre a hangsúlyt helyezték, az volt, hogy Isten van, hogy Ő egy személy, hogy Ő mindenható és örökké tartó, hogy Ő az, aki megalkotta a világot, hogy az Ő könyörülete nyilvánul meg minden alkotásán. Nem éreztek kényszert elvont filozófiai vitákra.” (The Influence of Greek Ideas on Christianity, Edwin Hatch, 1957, 252. old.)

Római Kelemen

Római Kelemen — akiről azt gondolják, hogy „püspök” volt Rómában — egy másik korai forrása a keresztényiségről szóló írásoknak. Állítólag i. sz. 100 körül halt meg. A neki tulajdonított írásos anyagban sem közvetlen, sem közvetett módon nem történik említés a Háromságról. A Kelemen első levele a korinthusiakhoz című művében megállapítja:

„Sokasodjon rajtatok a kegyelem és a békesség a Mindenható Isten részéről, Jézus Krisztus által.”

„Az apostolok prédikálták nekünk az Úr Jézus Krisztusról szóló Evangéliumot; Jézus Krisztus pedig ugyanezt tette Istenről. Isten ezért küldte el Krisztust, Krisztus pedig az apostolokat.”

„Bárcsak Isten, aki minden dolgot lát, és aki minden szellem Uralkodója, és minden test Ura — aki kiválasztotta a mi Urunk Jézus Krisztust és általa különleges néppé tett minket — adna minden léleknek, aki az Ő dicsőséges és szent Nevét hívja, hitet, istenfélelmet, békét, türelmet, hosszútűrést.” (The Ante-Nicene Fathers, kiadta Alexander Roberts és James Donaldson, az Edinburgh-i kiadás amerikai utánnyomása, 1885, I. kötet, 5., 16., 21. old.)

Kelemen nem mondja, hogy Jézus, vagy a szent szellem egyenlő Istennel. Ő úgy mutatja be a Mindenható Istent (nem csupán az „Atyát”) mint aki különbözik a Fiútól. Úgy beszél Istenről, mint egy felsőbb lényről, hiszen Krisztust Isten „küldte el”, és Isten „választotta” ki Krisztust. Rámutatva arra, hogy Isten és Krisztus két különálló, és nem egyenlő személyiség, Kelemen ezt mondta:

„Komoly imával és könyörgéssel esedezünk, hogy a világegyetem Teremtője tartsa meg sértetlenül választottainak pontos számát az egész világon, szeretett Gyermeke, Jézus Krisztus által . . . Felismerjük, hogy te [Isten] egyedül vagy a ’legnagyobb a legnagyobbak között’ . . . Te egyedül vagy a szellemek őrzője és minden test Istene.”

„Ismerje fel minden nemzet, hogy te vagy az egyedüli Isten, és hogy Jézus Krisztus a te Gyermeked.” (The Library of Christian Classics, 1. kötet, Early Christian Fathers, fordította és kiadta Cyril C. Richardson, 1953, 70—71. old.)

Kelemen az Istent (nem csupán az „Atyát”) „a legnagyobb”-nak hívja, és úgy utal Jézusra, mint Isten „Gyermeké”-re. Jézussal kapcsolatban ezt is megjegyzi: „Mivel visszatükrözi Isten ragyogását, annyival felsőbbrendű az angyaloknál, mint amennyire különbözik a rangja az angyalok rangjától.” (The Library of Christian Classics, 1. kötet, Early Christian Fathers, fordította és kiadta Cyril C. Richardson, 1953, 60-ik old.) Jézus visszatükrözi Isten ragyogását, de nem egyenlő azzal a ragyogással, éppen úgy, ahogyan a hold is visszatükrözi a napfényt, de nem egyenlő annak a fénynek a forrásával, a nappal.

Ha az Isten Fia egyenlő lenne Istennel, aki az égi Atya, akkor Kelemennek szükségtelen lett volna azt mondania, hogy Jézus felsőbbrendű az angyaloknál, mivel ez nyilvánvaló lett volna. Megfogalmazása mutatja azt a felismerését, hogy míg a Fiú felsőbbrendű az angyaloknál, ugyanakkor alsóbbrendű a Mindenható Istennél.

Kelemen nézőpontja egészen világos: A Fiú alsóbbrendű az Atyánál és másodrangú hozzá képest. Kelemen sohasem tekintette úgy Jézust, mint aki osztozik az Atya istenségében. Azt nyilvánítja ki, hogy a Fiú függ az Atyától, azaz az Istentől, és határozottan azt mondja, hogy az Atya ’az egyedüli Isten’, aki senkivel nem osztozik ebben az állásában. Ezenkívül, Kelemen sehol sem teszi Istennel egyenlővé a szent szellemet. Kelemen írásaiban tehát egyáltalán nincs semmiféle Háromság.

Ignatius

Ignatius, aki Antiochia püspöke volt, az i. sz. első század közepétől a második század elejéig élt. A neki tulajdonított, feltételezések szerint hiteles írások egyikében sem található az Atya, a Fiú és a szent szellem egyenlőségére történő utalás.

Mégha Ignatius azt mondta volna is, hogy a Fiú egyenlő az Atyával örökkévalóságban, hatalomban, tisztségben és bölcsességben, ez még mindig nem lenne Háromság, mivel sehol sem mondta, hogy a szent szellem egyenlő Istennel az említett módokon. Ignatius azonban nem mondta, hogy a Fiú egyenlő Istennel, az Atyával, akár az említett módokon, akár bármilyen más módon. Ehelyett, azt nyilvánította ki, hogy a Fiú alárendeltségben áll azzal a Személlyel, aki felsőbbrendű, a Mindenható Istennel.

Ignatius Mindenható Istennek hívja „az egyedüli igaz Istent, az örökkévalót és mindenekfelett állót, mindennek az Urát, az egyetlen-nemzett Fiúnak az Atyját és Nemzőjét”, rámutatva az Isten és az Ő Fia közötti különbségre. (The Ante-Nicene Fathers, I. kötet, 52. old.) Beszél „Istenről, az Atyáról, és az Úr Jézus Krisztus”-ról. (Ugyanott, 58. old.) És kijelenti: „Egy Isten van, a Mindenható, aki az Ő Fia, Jézus Krisztus által nyilvánította ki Magát.” (Ugyanott, 62. old.)

Ignatius rámutat, hogy a Fiú nem volt örökkévaló mint személy, hanem teremtve lett, hiszen a Fiú ezt mondta: „Az Úr [Mindenható Isten] teremtett Engem, az Ő útjainak a kezdetén.” (Ugyanott, 108. old.) Ignatius ehhez hasonlóan ezt mondta: „Egy Istene van a világegyetemnek, a Krisztus Atyja, ’akitől minden dolog ered’; és egy Úr Jézus Krisztus, a mi Urunk, ’aki által van minden dolog.’ ” (Ugyanott, 116. old.) Ezt is írta:

„A Szent Szellem nem a saját dolgairól, hanem Krisztus dolgairól beszél . . . amint az Úr is kijelentette nekünk azokat a dolgokat, amelyeket az Atyától kapott. Ezért mondja Ő [a Fiú]: ’a szó, amelyet hallotok, az nem az Enyém, hanem az Atyáé, aki elküldött Engem.” (Ugyanott, 53. old.)

„Egy Isten van, aki Fia, Jézus Krisztus által nyilvánította ki magát, aki az Ő Szava, aki a csendből származik és minden tekintetben tetszett Neki [Istennek], aki elküldte őt . . . Jézus Krisztus alárendeltje volt az Atyának.” (The Apostolic Fathers, 4. kötet, Robert M. Grant, 1966, 63. old.)

Igaz, Ignatius így nevezi a Fiút: „Isten, a Szó”. De az „Isten” szónak a Fiúra történő alkalmazása nem jelent szükségszerűen egyenlőséget a Mindenható Istennel. A Biblia is „Isten”-nek nevezi a Fiút az Ésaiás 9:6-ban. A János 1:18 a Fiút „az egyetlen-nemzett isten”-nek nevezi. Jehova Istentől, az Atyától hatalommal és tekintéllyel felruházva, a Fiút helyénvaló „hatalmas”-ként meghatározni, ami alapvetően „isten”-t jelent (Máté 28:18; 1Korinthus 8:6; Zsidók 1:2).

Vajon hitelesnek fogadták-e el az Ignatiusnak tulajdonított 15 levelet? A The Ante-Nicene Fathers című könyv I. kötetének a kiadói, Alexander Roberts és James Donaldson kijelentik:

„Jelenleg az az egyetemes kritikai vélemény, hogy ezen állítólagos ignatiusi levelek közül az első nyolc hamisítvány. Annak vitathatatlan bizonyítékát viselik magukon, hogy egy későbbi kor termékei . . . és jelenleg közös megegyezéssel félreteszik őket, mint hamisítványokat.”

„A hét Levél közül, melyeket Euszebiosz ismert el . . . , kettőnek a görög kéziratos összehasonlításával rendelkezünk, egy rövidebbel . . . és egy hosszabbal . . . Bár általában a rövidebb formát fogadták el a hosszabb ellenében, még mindig uralkodónak mondható az a tudósok között elterjedt nézet, hogy ezt a rövidebb formát sem lehet úgy tekinteni, mint ami teljesen mentes a szövegbetoldásoktól, vagy mint ami kétségtelenül hiteles.” (The Ante-Nicene Fathers, I. kötet, 46—47. old.; Cyclopedia of Biblical, Theological, and Ecclesiastical Literature, John McClintock és James Strong, újranyomtatta Baker Book House Co., 1981, IV. kötet, 490—493. old.; The Catholic Encyclopedia, 1910, VII. kötet, 644—647. old.)

Ha hitelesnek fogadjuk el írásainak rövidebb változatát, amelyből töröltek (a hosszabbik változatban meglevő) néhány olyan kifejezést, amely úgy utalt Krisztusra, mint aki alacsonyabb rendű Istennél, ez még nem jelenti azt, hogy ami a rövidebb változatban maradt, az a Háromságra mutat. És függetlenül attól, hogy mindezek a írások hitelesek, a legjobb esetben is azt mutatják, hogy Ignatius az Isten és a Fia kettősségében hitt. Ez minden bizonnyal nem egyenlő kettősség volt, mivel a Fiút mindig kisebbnek mutatja be, mint Istent, és alárendeli őt neki. Ezért, függetlenül attól, hogy valaki miként tekinti az ignatiusi írásokat, a Háromság dogmája nem található meg bennük.

Polykarp

A szmirnai Polykarp az első század utolsó harmadában született és a második század közepén halt meg. Állítólag kapcsolatban állt János apostollal, és állítólag ő írta a Polykarp levele a Filippiekhez című levelet.

Volt-e valami Polykarp írásaiban, ami a Háromságot jelezné? Nem, nem történt róla említés. Amit ő mond, az valójában összhangban áll azzal, amit Jézus, a tanítványai, és az apostolok tanítottak. Levelében például ezt a megállapítást teszi Polykarp:

„Bárcsak a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, valamint Maga Jézus Krisztus, aki az Isten Fia . . . megerősítene benneteket hitben és igazságban.” (The Ante-Nicene Fathers, I. kötet, 35. old.)

Figyeld meg, hogy Kelemenhez hasonlóan, Polykarp sem egy háromságtanbeli „Atya” és „Fiú” kapcsolatról beszél, melyben a személyek egyenlőek egy istenségben. Ehelyett, Jézus „Isten”-éről és „Atyjá”-ról beszél, nem csupán ’Jézus Atyjáról’. Így tehát elválasztja Istent Jézustól, úgyanúgy, ahogyan a Biblia írói ismételten ezt teszik. Pál a 2Korinthus 1:3-ban ezt mondja: „Áldott legyen a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja.” Pál nem csupán azt mondja, hogy ’Áldott legyen Jézus Atyja’, hanem „Áldott legyen” Jézus „Istene és Atyja”.

Polykarp még a következőket is mondja: „Béke a Mindenható Istentől és az Úr Jézus Krisztustól, a Megmentőnktől.” (Ugyanott, 33. old.) Itt újra különbözik Jézus a Mindenható Istentől, és nem olyan személy, aki egy egyenlő, hármas Istenség egyik tagja lenne.

Hermas és Papias

Egy másik Apostoli Atya Hermas, aki a második század első felében írt. Írt-e valami olyasmit a Pásztor című munkájában, amiből valaki arra következtethetne, hogy Hermas három személyű Istennek hitte Istent? Vizsgálj meg néhány példát az írásaiból:

„Nem akkor beszél a Szent Szellem, amikor az ember kívánja, hogy a szellem beszéljen, hanem csak akkor, amikor az Isten kívánja, hogy beszéljen . . . Isten ültette a szőlőskertet, azaz ő teremtette az embereket, és ő adta őket a Fiának; és a Fiú bízta meg az Ő angyalait, hogy őrködjenek felettük.” (The Ante-Nicene Fathers, II. kötet, 27, 35. old.)

„Isten Fia idősebb, mint minden teremtménye.” (Loeb’s Classics of Similitude, The Apostolic Fathers, Kirsopp Lake angol fordításával, 1976, 249. old.)

Hermas itt azt mondja, hogy amikor Isten (nem csupán az Atya) azt kívánja, hogy a szellem beszéljen, akkor az beszél, rámutatva ezzel arra, hogy Isten felsőbbrendű a szellemnél. Valamint azt mondja, hogy Isten adta a szőlőskertet a Fiának, rámutatva, hogy Isten felsőbbrendű a Fiúnál. Azt is megállapítja, hogy Isten Fia idősebb, mint az ő, vagyis a Fia teremtményei, azaz azok, akiket Isten Fia mint Isten Mester Munkása teremtett, „mert őáltala teremtetett minden egyéb dolog az egekben és a földön” (Kolossé 1:15, 16). Tény az, hogy a Fiú nem örökkévaló. Szellemi teremtményként, magas rangban teremtetett olyan más szellemi teremtmények előtt, mint az angyalok, akik már őáltala lettek megteremtve.

J. N. D. Kelly az Early Christian Doctrines című könyvében Hermasnak, az Isten Fiáról alkotott nézőpontjáról ír:

„Számos szövegrészben olvasunk egy angyalról, aki felsőbbrendű mint az a hat angyal, akik Isten belső tanácsát alkotják, és akit rendszeresen úgy írnak le mint ’a legtiszteletreméltóbbat’, ’szentet’ és ’dicsőségest. Ez az angyal a Mihály nevet kapta, és nehéz az elől a következtetés elől menekülni, hogy Hermas benne látta Isten Fiát és Mihály arkangyallal azonosította őt.”

„Az is nyilvánvaló, hogy . . . megkísérli felsőbbrendű angyalként bemutatni Krisztust . . . Szigorú értelemben véve, a Háromság dogmájára természtesen semmi jel nem utal.” (Early Christian Doctrines, J. N. D. Kelly, második kiadás, 1960, 94—95. old.)

Állítólag Papias is ismerte János apostolt. Ő is a második század elején írt, de írásaiból ma már csak töredékek léteznek. Ezekben semmit sem mond a Háromság dogmájáról.

Az Írásokkal egyező tanítás

Isten felsőbbrendűségének és a Jézussal való kapcsolatának az ügyében az apostoli atyák tanítása tökéletesen megegyezik Jézus, a tanítványai és az apostolok tanításával, a bibliai feljegyzés szerint. Egyikük sem úgy beszél Istenről, mint aki három személyű Isten, hanem mint aki különálló, örökkévaló, mindenható, mindentudó Lény. Isten Fiáról pedig úgy beszélnek, mint aki szintén különálló, Istennél kisebb és Istennek alárendelt szellemi teremtmény, akit Isten azért teremtett, hogy szolgálja Őt Akarata teljesítésében. A szent szellem pedig sehol sem szerepel úgy, mint ami Istennel egyenlő.

Az apostoli atyák ezért az első század végén és a második század elején írt írásokban sehol sem támogatják a kereszténység Háromságát. Éppen úgy beszélnek Istenről, Jézusról és a szent szellemről, ahogyan a Biblia teszi. Vizsgáld meg például a Cselekedetek 7:55, 56-ot:

„Ő [István] azonban a Szentlélekkel eltelve fölnézett az égre, és látta az Isten dicsőségét és Jézust az Isten jobbján. Felkiáltott: ’Látom, hogy nyitva az ég és az Emberfia ott áll az Isten jobbján’ ” (Katolikus fordítás).

István látomást látott Istenről az égben, amint Jézus ott áll mellette. A Fiú ott állt a mellett a Személy mellett, aki a meghatározás szerint nem csupán „Atya”, hanem „Isten” is, olyan személy, aki Jézustól teljesen különálló személyiség. És nem volt harmadik személy István látomásában. A szent szellem nem volt látható az égben Jézussal és az Atyjával.

Ez a leírás hasonlít a Jelenések 1:1-hez, mely megállapítja: „Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, amelyet azért adott neki az Isten . . .” (Katolikus fordítás). A feltámasztott Krisztus volt látható az égben, teljesen különállóan Istentől, és a szent szellemről nem is történik említés. Ha Jézus a három személyű istenség második személye lenne, akinek mindenről tudomása van, akkor hogyan „kaphatott” kinyilatkoztatást?

Az ilyen Írások világosan azt mutatják, hogy nincs Háromság. És a Bibliában egyetlen írásszöveg sem beszél úgy Istenről, mint aki háromszemélyű Isten. Az apostoli atyák írásai ezt tükrözik vissza. A legnagyobb bizonyossággal állíthatjuk, hogy ők nem tanították a kereszténység Háromságát.

Ha elolvasnád a hitvédők összes írását, úgy találnád, hogy bár bizonyos tekintetben eltértek a Biblia tanításától, mégsem tanította egyikük sem azt, hogy az Atya, a Fiú és a szent szellem egyenrangúak örökkévalóságban, hatalomban, tisztségben és bölcsességben.

Ez a második és a harmadik század más íróira is igaz, például Irenaeuszra, Hippolytuszra, Origenészre, Cyprianusra és Novatianuszra. Bár néhányan, bizonyos tekintetben egyenlővé teszik az Atyát és a Fiút, más vonatkozásban viszont a Fiút alárendeltnek tekintették Isten, az Atya előtt. És még csak nem is töprengett azon egyikük sem, hogy a szent szellem egyenlő-e az Atyával és a Fiúval. Origenész (i. sz. körülbelül 185—254-ig) például kijelenti, hogy Isten Fia „minden teremtmény közül az Elsőszülött”, és hogy az Írások „úgy ismerik őt, mint a legrégebbit a teremtés minden műve közül”.

A korai egyházi tekintélyek írásainak tárgyilagos olvasása megmutatja, hogy a kereszténység Háromságának a tantétele nem létezett az ő idejükben. A The Church of the First Three Centuries ezt mondja:

„A Háromság modern, népszerű tantétele . . . nem talál támogatást Jusztin írásaiban: és ezt a megfigyelést ki lehet terjeszteni minden egyházatyára, aki a niceai zsinat előtt élt; azaz minden keresztény íróra, aki a Krisztus születése utáni három évszázadban élt. Igaz, az írók beszélnek az Atyáról, a Fiúról és a prófétai, vagy szent Szellemről, de nem abban az értelemben, mintha egyenrangúak lennének, nem úgy, mint számszerint egy lényről, nem úgy, hogy Hárman vannak Egy személyben, semmilyen értelemben sem úgy, ahogyan azt a Háromságban hívők vallják. A tények éppen az ellenkezőjét mutatják. Az Egyházatyák magyarázata szerinti háromságtan a lényegét tekintve különbözik a modern tantételtől. Ezt olyan bizonyítható tényként jelentjük ki, mint bármely tényt az emberi meggyőződés történelmében.”

Tertullianus előtt a Háromságot valójában meg sem említették. Tertullianus „eltérő hitű” háromságtana pedig teljesen különbözik attól, amit ma annak hisznek. Hogyan fejlődött hát ki a mai formájában értelmezett háromságtan? Mit értettek a Háromság tanán i. sz. 325-ben a niceai zsinaton? Ezeket a kérdéseket vizsgáljuk meg sorozatunk 4. részében Az Őrtorony egy későbbi számában.

Valóban az Isten Fia az Ige nem öröktöl fogva létezö, ez benne van a Bibliában. A Kolossé 1:15: "Aki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek elötte született". /Károli/

....született, tehát aki születik, az nem öröktöl fogva létezik.

Érdemes fontolgatni a Jelenések könyvét is. A Jelenések 1:1 azt írja hogy Jézus Krisztus az angyala által üzenetet küld János apostolnak ... folytatódik az üzenet küldése a János 3:14-ben ezt írja az üzenet küldöjéröl vagyis Jézus Krisztusról: "...az Isten teremtésének a kezdete".

Ha alaposan boncolgatjuk a János 5:18,19 verseit, ebböl is világossá válik, hogy Jézus nem egyenlö hatalmasabb Atyjával.

Itt a zsidók azzal vádolták Jézust, hogy azért mert az Istent a saját Atyjának mondta, ezzel a vád szerint egyenlövé tette magát az Istennel. ....

DE mit mondott Jézus: 19 vers: "Felele azért Jézus és mondá nékik: Bizony bizony mondom néktek a Fiú SEMMIT sem tehet önmagától....."

Jézus Krisztus mindig alázatosan elismerte, hogy alá van rendelve az Atyának, és hogy rangbelileg az Atya nagyobb mint a Fiú.

Igy írja a Biblia :)

Nem olvastam el, mert igazából teljesen feleslgesnek tartottam. Ariust be lehet állítani negatív és pozitív figurának is. Nem gondolom, hogy rosszat akart volna, csak nem tudta értelmezni a Szentháromságot, de a kereszténységet sem akarta elveszíteni. Neki így sikerült, s akkor az egységet komolyabban vették (ami lehet, hogy nem is volt baj, s talán a Szentlélek is nagyobb erővel működött, hiszen egy döntésen évtizedekig vitáztak, nem egyik napról a másikra hozták meg, mint manapság...).

Jehovistáknak:

A niceai zsinatig (325) nem ugyanazokkal a szavakkal beszéltek az óegyházi atyák a Szentháromságról, mivel nem volt egységes tanítás róla, éppen Arius által történt meg az egységes megállapodás a dogmatikus szavakban. Nyilvánvaló, hogy mindenki másképp fogalmazta meg. A hangsúly kezdetben nem ezen volt, csak az eretnekmozgalmak idején került ide, az ortodoxia védelmében, hogy a tiszta tanítást ne szennyezzék be...hiszen az egyház a Szentlélek által döntött: az óegyházi zsinatok döntései ezért általánosan elismertek a keresztény körökben. (Hozzáteszem minden Szentháromságot tagadó mozgalom ilyen, vagyis eretnek pl. a Jehova-tanúi is. Nem rosszuindaltból mondom, hanem ellenkezőleg, figyelmeztetésből.)