Adventisták! Szombati nyugalomnappal kapcsolatban tudnátok segíteni?

Tisztelt kérdező, nem tudom hol van, ha fent van egyáltalán a neten, de hogy létezik, az biztos, mert konkrét ősi forrásokra hivatkoznak. Viszont a kérdésem még mindig létezik a neten :-) :

"Vasárnap: a keresztények összegyűltek Krisztus feltámadását ünnepelni vasárnap, ezt említi az Újszövetség."

Hol is írja a Biblia azt, hogy "innentől kezdve akkor kedves testvérek ünnepeljük meg a Messiás feltámadását vasárnap"?! Csak mert, ha ez nincs benne, ha legalább annyira egyértelműen nem szerepel a Bibliában ez a parancs, mint amit Jézus a haláláról mondott, akkor nem tartom elfogadhatónak ennek a megünneplését.

Mindig létezett a Sabbath?

A Sabbathra vonatkozó első utalást a 2Mózes könyvében találjuk az Írásokban. Amíg az izraeliták a pusztában tartózkodtak, mannát, valami egészen csodálatos táplálékot kaptak Jehovától. A hét minden hatodik napján kétszer annyit kellett gyűjteniük belőle, mert a hetedik napnak ’az Úr szombatjának’ kellett lennie, amely napon minden munka tilos volt (2Mózes 16:4, 5, 22–25).

Az izraelitáknak ráadásul azért kötötték a Sabbath megtartását a lelkükre, hogy emlékeztesse őket arra az időre, amikor még rabszolgák voltak Egyiptom földjén. Ha ők ezt a törvényt már korábban is figyelembe vették volna, akkor ez az emlékeztető nem lett volna számottevő jelentőségű számukra. Ily módon a Sabbathot érintő rendszabályok csakis az izraelitáknak adattak (5Mózes 5:2, 3, 12–15).

Aprólékos és terhes gyakorlatok

Mivel a Mózesi Törvény nem részletezte a Sabbathot illető eljárásmódot, a rabbik számos tilalmi rendszabályt vezettek be az évszázadok során, nagyrészt mindenfajta munkát megtiltva Sabbath-napon. A Misna szerint 39 fő kategóriába csoportosították a tiltott munkafajtákat, ilyen volt például a varrás, az írás és a mezőgazdasági munka. Számtalan ilyen rendszabály nem a Biblián alapszik. A Misnát idézve, az Encyclopædia Judaica elismeri, hogy ezek a rendszabályok „hajszálon függő hegyek, mert amíg az Írásokban kevés támpont található erről a témáról, addig az emberi rendszabályok száma elképesztően sok”.

Annak a parancsnak alkalmazása végett, hogy az ember ne „hagyja el helyét a hetedik napon”, meghatároztak egy maximális távolságot, amit „Sabbath korlátozásnak” neveztek. Egyes forrásművek szerint ez kétezer könyöknek, vagy mintegy 900 méternek felelt meg (2Mózes 16:29, King James Version). Ezt a rendszabályt azonban ravaszul kijátszhatták: A Sabbath előtti estén elkészített ételeket el lehetett vinni és a lakóháztól kétezer könyök távolságra el lehetett helyezni. Ezt a helyet azután úgy tekinthették, mint a családi otthon kiterjesztését, és ettől a ponttól további kétezer könyöknyi távolságot tehettek meg Sabbath napon.

Jézus napjaiban sok ilyen ember alkotta korlátozás volt hatályban. E korlátozások miatt feddték meg a vallásvezérek az ő tanítványait is, mert éhségük csillapítására gabonakalászokat tépkedtek maguknak a gabonaföldeken áthaladva. Azzal vádolták őket, hogy megszegik a Sabbathot — a kalászok letépését aratásnak minősítették, a szemek kimorzsolását pedig darálásnak vagy őrlésnek tekintették. Jézus számtalan alkalommal leleplezte szélsőséges nézőpontjukat, mivel tévesen értelmezték Jehova törvényének a szellemét (Máté 12:1–8; Lukács 13:10–17; 14:1–6; János 5:1–16; 9:1–16).

Áttérés a szombati Sabbathról a vasárnapira

„A vasárnapokat pedig megtartjuk, hogy Istent teljes odaadással szolgáljuk.” Ez a negyedik parancsolat a Sabbathot illetően, ahogyan azt a katolikus egyház értelmezi. A nemrégiben kiadott francia Catéchisme pour adultes így magyarázza: „A keresztény vasárnapot a Sabbathot követő napon ünnepeljük: a nyolcadik napon, azaz az új teremtés első napján. Ezzel a vasárnap magáévá teszi a Sabbath lényeges elemeit, mégis Krisztus pászkája köré összpontosul.” Hogyan történt a szombati Sabbathról való áttérés a vasárnapira?

Jóllehet vasárnap volt az a nap, amikor Jézus feltámadott, a korai keresztények számára ugyanolyan munkanapnak számított, mint bármely másik nap. Azonban a laodiceai egyházi zsinat (i. sz. negyedik század közepétől a végéig) döntése feltárja, hogy az idők során a szombaton megtartott zsidó Sabbathot egy vasárnap megtartott „keresztény” Sabbath váltotta fel. Ez az egyházi törvény „megtiltotta a keresztényeknek, hogy a judaizmus szokásai szerint járjanak el és semmittevők legyenek a [zsidó] Sabbathon, az Úr napját pedig [a hét azon napját, amelyen feltámadott] keresztényi módon tartsák tiszteletben”. Ettől kezdve a kereszténység hívei kötelesek voltak szombaton dolgozni; vasárnapokon viszont tartózkodniuk kellett a munkától. Később azt is megkívánták tőlük, hogy vasárnaponként misére járjanak.

A vasárnapi munkát világi hatóságok támogatásával nemsokára szerte a kereszténység országaiban betiltották. A hatodik századtól kezdődően e törvény megszegőit megbírságolták vagy megkorbácsolták, a marhaállományukat pedig lefoglalhatták. Időnként a megátalkodott bűnösöket szolgaságra foghatták.

A vasárnapokon nem kifogásolható munkát előíró törvények bizonyos értelemben pontosan annyira bonyolultak voltak, mint a zsidó Sabbathot szabályozó hagyományok. A Dictionnaire de théologie catholique hosszadalmas magyarázatot ad az egyházi álokoskodás fejlődéséről és kitér a tiltott dolgokra, közöttük megemlítve a szolgai munkát, a gazdasági munkát, a jogi eljárásokat, a piaci árusítást, valamint a vadászatot.

Ellentmondást keltő módon ezen tilalmak igazolásaképpen a zsidó Sabbathra hivatkoztak. A New Catholic Encyclopedia megemlíti Nagy Károly császár vasárnapokra vonatkozó törvényeit: „A Sabbath megtartásának elvét, amelyet Szt. Jeromos kifejezetten elutasított, az 538-ban megtartott Orleans-i Zsinat pedig mint zsidó és nem keresztény elvet elítélt, Nagy Károly világosan megfogalmazta 789-ben kiadott dekrétumában, amely, mint [a Tízparancsolat] megszegését, mindenféle munkát megtiltott vasárnap.” Ily módon az egyháznak ugyan tetszett, hogy a polgári hatóságok vasárnapra pihenőnapot írtak elő, mégis hozzájárult, hogy e megszorításokat ezen hivatali szervek olyan jogi alapon indokolják meg, amelyet maga az egyház is elvetett, nevezetesen, a Sabbath-tal kapcsolatos Mózesi Törvény alapján.

Nem az Íráson alapuló álláspont

Évszázadokkal korábban, több egyházatya, különösen pedig Augustinus, igen helyesen kijelentette, hogy a Sabbath a zsidók számára fenntartott ideiglenes elrendezés volt. Ezzel az állásfoglalásukkal, azok az egyházatyák pusztán magukévá tették, amit a Keresztény Görög Iratok megvilágosítanak, nevezetesen, hogy a Sabbath a Törvényszövetséghez szervesen hozzátartozó rész, amelyet Jézus áldozata eltörölt (Róma 6:14; 7:6; 10:4; Galátzia 3:10–14; 24, 25).

A jelenkori Vocabulaire biblique-ben Oscar Cullmann, protestáns teológusra hivatkoznak, aki elismerte, hogy „mivel Jézus eljött, meghalt és feltámasztatott az Ószövetség ünnepei most már beteljesedtek, és ha továbbra is megtartják őket, az azt ’jelenti, hogy visszatérnek a régi szövetséghez, mintha Krisztus soha nem jött volna el’”. Miután gondosan figyelembe vettük ezt az alaposan megindokolt pontot, alá lehet-e támasztani a Sabbath kötelező megtartását?

Napjainkban a katolikus szerzők általában a Cselekedetek 20:7-es verséhez fordulnak bizonyítékért, amely „a hétnek első napjá”-ról (vasárnap) beszél, amikor Pál találkozott társaival, hogy velük együtt étkezzen. Ez azonban egyszerűen részletkérdés volt. Sem ez a szöveg, sem egyetlen más bibliai vers nem utal arra, hogy ez a beszámoló követendő példaként, még kevésbé kötelező mintaként szolgált a keresztények számára. Valóban, a Sabbath vasárnapi megtartását nem támasztják alá az Írások.

Milyen pihenésük van a keresztényeknek?

Noha a keresztények nem kötelesek megtartani egy hetenkénti pihenőnapot, mégis meghívást kapnak arra, hogy egy másikfajta pihenőt tartsanak meg. Pál elmagyarázza ezt a zsidóból lett keresztény társai számára, amikor így szól: „Annakokáért megvan a szombatja az Isten népének . . . Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugodalomba” (Zsidók 4:4–11). Ezek a zsidók, mielőtt keresztényekké lettek a Mózesi Törvényt követték, mégpedig a lehető leglelkiismeretesebb módon. Pál már nem arra buzdította őket, hogy cselekedetek révén keressék a megmentést, hanem inkább a holt cselekedeteiktől való megszabadulás révén találjanak „nyugalmat”. Ez időtől kezdve Jézus áldozatában kellett hitet gyakorolniuk, ez volt az egyedüli eszköz arra, hogy az emberi faj igazságos lehessen Isten szemében.

Hogyan tudunk ma ugyanolyan fontosságot tulajdonítani az isteni nézőpontnak? Miként embertársaik, úgy Jehova Tanúi is, mint értelmes emberek, igenis értékelik világi munkájuk befejeztével a hetenkénti pihenőnapot, amelyet sok országban törvény ír elő. Ez időt enged arra, hogy családjukkal együtt legyenek és felüdüljenek. Közelebbről szemügyre véve azonban, ez olyan időszaknak bizonyul, amikor eleget tesznek egyéb keresztényi kötelességeiknek (Efézus 5:15, 16). Ide tartoznak az összejövetelek és a nyilvános szolgálatban való részvétel, felebarátaik felkeresése, hogy megosszák velük a Biblia tájékoztatását a közelgő időről, amikor a hitet gyakorló emberiség egy egész világra kiterjedő békét fog élvezni. Ha szeretnél hallani erről, Jehova Tanúi boldogan segítenek neked, akár szombaton, akár vasárnap, vagy a hét bármelyik napján.