Keresztények mi a véleményetek az önkielégítésről?
És a házasság előtti szex?
Értelmes válaszokat szeretnék, és ne oltogassátok meg szidjátok egymást. Csak mert sok kérdésnél láttam ebben a témában hogy egyik leírja a véleményét a másik meg elhordja mindenfélének az előzőket.
Azzal vitatkoznék, aki azt állítja, nem árt senkinek. Ez nem igaz.
-Isten igazságának, igazságosságának árt.
-Annak a másik embernek is árt, akivel házasság előtt szexuális kapcsolatot létesít és
-önmagának is árt.
Lehet ezzel nem egyetérteni, főleg ha valaki nem keresztény, de attól még ez igaz.
Legtöbben nem cáfolnák, hogy kilép valaki a 20. emeletről, akkor mire földet ér, legkésőbb akkor meghal.
Ezt lehet cáfolni, tagadni, de ejtőernyő nélkül kár kipróbálnia valakinek, hiszen elég egyértelmű a következménye.
Isten igazságába sem kell higgyen valaki, sem a pokol, sem a Menny létezésében, sem abban, hogy minden ember számot ad és megáll Isten ítélőszéke előtt, de attól ez még meg fog történni. :)
Ezek nagyobb tények, mint a 20.emeleti esés.
Az önkielégítést sem hiszem, hogy meg kell magyarázni egy hívőnek, hogy bűn. Ha valaki hívő létére megszegi, főleg a szexualitásra vonatkozó törvényeket, -még ha azonnal megbánja, megvallja is, idő mire a személyisége újra felépül. Az ilyen ember hasonló ahhoz, mint aki kutyákkal viaskodik és megsebesül. Elmegy azonnal orvoshoz, bekötik a sebeket, de idő mire beheged. Nem jó a szexuális bűnökkel játszani, kezdve a pornográf műsorokra önkielégítéstől, -haladva a súlyosabb házasság előtti szexszel...majd a házasság töréssel és egyéb aberrációkkal. Aki gyűlöli a saját életét, azok cselekszik ezeket, hiszen egy parázna sem kerül be Isten országába. Aki nem hívő, Istenben sem hisz, ördögben sem, pokolban sem, ...úgyhogy nem csodálkozom, hogy szerinte az a bűn, amit ő annak gondol. Persze ez nonszensz, de mindenkinek joga van ostobának lenni. Van Igazság. Van olyan Igazság, ami nem szubjektív. Isten beszéde ilyen igazság.
Ki vannak mondva mit vár el Isten az embertől, le vannak fektetve az életnek és a halálnak az alapjai. Mindenki azzal él, amivel akar. Isten azt szeretné, ha az emberek az életet választanák, de egyértelmű, nem mindenkit érdekel. Ez van.
Szabad akarat.....te döntesz, de mindennek következménye van.
Néhány ige a végére, ha valaki kételkedne Isten hozzáállásával kapcsolatban, mert nem én találtam ki ezeket.
Példabeszédek könyve:6:26 Mert a parázna asszony miatt jut az ember egy darab kenyérre, és más férfi felesége drága életet vadász!
I. Korintus levél:5:11 Most azért azt írom néktek, hogy ne társalkodjatok azzal, ha valaki atyafi létére parázna, vagy csaló, vagy bálványimádó, vagy szidalmazó, vagy részeges, vagy ragadozó. Az ilyennel még együtt se egyetek.
Hóseás könyve:4:11 Paráznaság, bor és must elveszi az észt!
Nem akarok senkivel vitázni mit takar a parázna kifejezés.
Aki azt akarja hinni, hogy az csak házasságtörésre vonatkozik és semmi másra, akkor higgye azt. Téved persze, de üres vitákba nem megyek bele.
Paráznaság kifejezést a biblia minden szexuális bűnre használja, ami házasságon kívül történik. Isten a szexualitást házasságba adta és ott teljesen rendben van.
Másiknak örömszerzés, szaporodás.
Bűn az egyedüli szex(önkielégítés) vagy házasság előtti, perverziók, homoszexualitás..stb.
Ezt van, mikor a biblia egy gyűjtőfogalomban paráznaságnak nevezi, míg máskor jobban részletezi.
pl. I. Korintus levél:6:9 Avagy nem tudjátok-é, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se pulyák, se férfiszeplősítők....
Aki pedig vitázni akar, az vitázzon Istennel, de nem érdemes, mert Isten épp arra hozta a szabályokat, hogy az embernek jó legyen. Nem foszt meg semmi rossztól, hanem épp ellenkezőleg. Óv a bűnöktől, mert óriási károkat okoznak a személyiségben és a társadalmi együtt élést, kapcsolatokat bomlasztja. Nagy kár, hogy ezt nem mindenki érti meg. Én a magam részéről nem vitázok Vele, hanem teljes egészében egyetértek.
Tudom, és meg vagyok győződve arról, hogy Isten a javunkat akarja és minden törvénye értünk van, hogy nekünk legyen jó.
Amikor tilt valamitől, azért teszi, mert meg akar óvni valami borzalomtól.
Aki mégis belemegy, kárát vallja.
Isten se masztizott még egy olyan igazi jót, amibe még azután is remegsz, hogy abbahagytad.
Hú, de megkívántam magam.
Az önkielégítést bűnnek nevezni ordenáré ostobaság. 4 tudományágnak mond ellent.
Nem is lehet bűn abszurdum.
Az egyház a szexualitás témakörében még mindig ott tart, hogy a "föld lapos"
Az önkielégítés nem bűn, aki ilyet mond az szándékosan mentális egészség károsító munkát végez, kvázi: kuruzsló.
Ideje volna ránézni a naptárra, ez a 21. század, nem a középkor!
Semmi rossz nincs benne. Csak akkor, ha valaki túlzásba viszi - akkor utalhat arra, hogy az illetőnek valami hiányzik az életéből. Akkor ezt a problémát kell megoldani.
Házasság előtti szex: én ebben sem látok kivetnivalót, amennyiben két olyan ember között történik, akik szeretik egymást, és nem csak kihasználja egyik a másikat. Tudom, hogy ez nem annyira "keresztényi" hozzáállás, de ez mindenkinek a saját lelkiismeretére van bízva, senki más ember nem szólhat bele.
Konkrétaan beteg dolog ezt bűnnek nevezni.
És nyomtékosan kérem, hogy NE butítsuk már az embereket!!!!
Ez már nem a középkor bakker!
Magát mindenki úgy teszi tönkre ahogyan akarja, de mások mentálhigiénét hagyja békén!
Én meg azt mondom, hogy normálisé s rendben van.
Mellesleg a fiúknak gyakorlatilag szinte kötelező is. (A szexológia nem hül*eségből tekinti annak)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!