Miért tanította Pál, hogy lehet a bálványoknak áldozott ételből enni (1 Kor 8)?

A görög és a római templomokban állatokat áldoztak fel, ám a szertartás során nem ették meg az összes húst, és ami megmaradt, az a húspiacra került. A keresztények nem vettek részt a pogány imádatban, ám nem tekintették az ilyen helyről származó, piacon árult húst beszennyezettnek.

Az 1Kor. 8-dik felyezetében nem itélte el az ilyen hús megevését, de az érzékelyebb lelküek miatt figyelmességre intette a többieket.

(1Korintusz 10:25-30) 25 Továbbra is mindent megegyetek, amit a húspiacon árulnak, nem tudakozódva a lelkiismeretetek miatt; 26 mert „Jehováé a föld, és ami betölti azt”. 27 Ha valaki a nem hívők közül meghív benneteket, és ti el akartok menni, lássatok hozzá, és mindent megegyetek, amit elétek tesznek, nem tudakozódva a lelkiismeretetek miatt. 28 De ha valaki azt mondaná nektek: „Áldozatként bemutatott dolog ez”, ne egyetek amiatt, aki ezt feltárta, és a lelkiismeret miatt. 29 Azt mondom: „lelkiismeret”, de nem a sajátod, hanem a másiké. Mert miért ítélje az én szabadságomat másnak a lelkiismerete? 30 Ha hálával részesedem, miért beszéljenek rólam becsmérlően amiatt, amiért én hálát adok?

Itt a 1O-es felyezetben pedig mindenkit a saját lelkiismerete miatt figyelmeztetett, mert az a hús nem volt beszennyezö, de lehet, hogy azért valaki beszennyezettnek érezhette magát miatta, ha abbol evett, ezért arra intett mindenkit, hogy ha tudja biztosra, hogy az áldozatbol megmaradt hús, akkor ne vegye meg, ne egye meg.

Máskülönben tetszett a kérdésed! :D

Sőt, azt is mondja Pál, hogy csak Isten dicsőségére együnk és igyunk, ne imádjuk bálványokat.

A részt nehéz megérteni. De nekem úgy tűnik, hogy Pál azt próbálja elmagyarázni, hogy megenni bármilyen éltelt nem számít bűnnek, hogy ha nem gondolunk mögé bálványimádást.

Viszont vannak gyenge emberek vagy olyanok, akik nem tudnak magukon uralkodni, vagy a tett mögött bálványimádást látnak és emiatt bűnbe eshetnek. (vagy megbotránkoznak és olyat tesznek, amit nem kellene).

Ezért inkább ne egyenek és igyanak olyat, ami másokat megbotránkoztathat vagy zavart okozhat.

Hol mondta Jézus, hogy nem szabad enni a bálványáldozati húsból?

Nem az fertőzteti meg az embert, ami az emberbe bemegy, hanem ami az emberből kijön, az fertőzteti meg az embert.

A jelenések 2:20 verse másról szól

(Jelenések 2:20) 20 Mindamellett felrovom neked, hogy megtűröd Jezabelt, azt az asszonyt, aki prófétanőnek nevezi magát, és úgy tanítja és vezeti félre rabszolgáimat, hogy paráznaságot kövessenek el, és bálványoknak áldozott dolgokat egyenek.

A tiatirai gyülekezetet a bálványimádás és a paráznaság kerülésére intette Jézus (Jelenések 2:20). A kereszténység mégis nyíltan szentesíti a képmások használatát és a kevésbé szembetűnő bálványimádást is: a nacionalizmust és az anyagiasságot. S bár időnként az erkölcstelenség ellen prédikál, mindenkor nagyon elnéző ezen a téren.

Némelyik tudós azt állítja, hogy a tiatirai ’prófétanők’ megpróbálták rávenni a keresztényeket, hogy imádják a kereskedőtestületek isteneit és istennőit, és vegyenek részt olyan ünnepeken, amelyeken bálványoknak áldoznak ételt. Egyetlen önjelölt prófétanő se próbáljon irányítani másokat a mai keresztény gyülekezetben!

Ma is megtűrik az egyházak és a kereszténynek nevezett felekezetek, hogy olyan áldozati étkeket egyenek vagy vegyenek magukhoz, mint amit í nem keresztény ünnepből csinált ünnepen kínálnak fel:

Húsvéti sonka, nyuszi, karácsonyi hagyományos ételek, stb.

Valószínű, hogy Thiatirában senkit sem hívtak ténylegesen Jezabelnek. Jézus azért használta fel ezt a nevet, hogy emlékeztessen minket a történelmi Jezabel királynéra, Akháb király feleségére. Ez az erőszakos asszony alaposan megrontotta Isten népét, amikor bevezette Izraelbe az erkölcstelen Baál-imádatot, és erőteljes kampányt indított a tiszta imádat kiírtására (1Királyok 16:31–33; 21:1–7).

Jelenések 2:14

Pálnak a korintusziakhoz intézett szavaiból ítélve, talán egyesek visszaéltek a keresztény szabadságukkal és szándékosan megsértették mások lelkiismeretét. Még valószínűbb azonban, hogy valamilyen módon tényleges bálványimádati szertartásban vettek részt (1Korintusz 8:4–13; 10:25–30). A hűséges keresztényeknek ma önzetlen szeretetet kell tanúsítaniuk, valahányszor élnek a keresztény szabadságukkal, gondosan kerülve, hogy megbotránkoztassanak másokat. Természetesen kerülniük kell a bálványimádás modern formáit, például a sport- és filmcsillagok bálványozását, illetve a pénz, sőt akár a saját hasuk istenítését (Máté 6:24; Filippi 1:9, 10; 3:17–19).

A Phillip-féle New Testament in Modern English szerint azt olvassuk: „Könnyű úgy gondolni, hogy mi tájékozottak vagyunk az ilyen problémákkal kapcsolatban.” Pál azután rámutat, hogy az ilyen állítólagos ismeret elbizakodott magatartást, és nem bölcs eljárásmódot eredményezhet. Azt írja: „Az ismeret [„Ilyen ismeret”, Today’s English Version; „Ez az ismeret”, The New English Bible] azonban felfuvalkodottá tesz, a szeretet viszont épít. Ha valaki azt gondolja, hogy ismeretet szerzett valamiről, akkor még semmit sem ismert meg úgy, ahogyan meg kellene azt ismernie. Ami a bálványoknak áldozott ételek elfogyasztását illeti, mi tudjuk, hogy a bálvány semmi a világban, és hogy Isten sincs, csak egy. Mindazáltal nincs meg mindenkiben ez az ismeret, de némelyek, mivel eddig a bálványokhoz voltak szokva, úgy eszik a táplálékot mint bálványnak áldozottat, s a lelkiismeretük, mivel gyenge, beszennyeződik” (1Kor 8:1, 2, 4, 7).

Így megtörténhet egy tanítóval, hogy vélt ismerete által csapdába kerül. De a szelídség és az alázatosság mindig áldásos lesz, és az alázatos embert felmagasztalják. Elnyeri azok bizalmát, akiket tanít. Megfordítva, a beképzelt, öntelt tanító, akinek mindig „igaza van”, vagy szeret kérkedni a tudásával, miáltal másokban kisebbségi érzetet kelt, korlátot állít saját maga és a tanított személyek közé.