Isten miért hagy ennyi minden rosszat megtörténni?
Ismerősökkel ha vitatkozunk a vallásról mindig felmerül, hogy na de akkor miért történik ennyi rossz dolog a világon? Én hívő vagyok, hiszen érzem sokszor Isten közelségét, és nem csak beképzelem magamnak :))
Pl. ma mesélte valaki, hogy van egy kisgyerek aki betegen született, és nem is éri meg a felnőtt kort, és egész életét a kórházban kell töltenie. Már fel is akarta adni, nem fogadott el ételt, de szülei meg az orvosok nem hagyták...
Szóval Isten miért engedni ezeket ha jóságos?
Ui: ne írjon senki provokatív, gyűlölettől fröcsögőndolgokat... És azt sem fogadom el, hogy "haha látod nem létezik az Istened"... Szeretnék magyarázatot, akármit is írtok...
Valamiben meg kell halni.
Tudom, hogy ezt nem fogjátok elfogadni.
Pedig mind meg fogunk halni.
Inkább az a kérdés, hogy miért? Arra pedig ha hívő vagy, tudod a választ. Bár az ateisták is tudják. Ők is meg fognak halni.
Szervusz
Egyszerűen azért hagyja, mert most nem ő uralkodik a világ fölött.
Most Sátán uralja a világot és él is vele, naponta tapasztaljuk sajnos azt, hogy milyen mértékben. A Biblia úgy ír róla, hogy 'jár mint ordító oroszlán, keresi, hogy kit nyeljen el'
Sátán pontosan tudja, mekkora hatalma van. Jézusnak beszélt erről, amikor megkísértette: "magával vitte őt az Ördög, most egy rendkívül magas hegyre, és megmutatta neki a világ összes királyságát és azok dicsőségét, majd ezt mondta neki: „Mindezeket neked adom, ha leborulsz, és imádatot mutatsz be nekem.” Akkor Jézus így szólt hozzá: „Eredj el, Sátán! Mert meg van írva: »Jehovát, a te Istenedet imádd, és egyedül neki végezz szent szolgálatot« Máté 4:8-10
Valóban úgy tűnhet, hogy a legjobb lenne egyszerűen megszabadulni a gonoszoktól. Vágyunk rá, hogy vége legyen a gonoszságnak, pedig mi viszonylag rövid ideje, mondhatni csak néhány éve szenvedünk miatta, ahhoz képest, hogy mióta létezik. Mit érezhet akkor Jehova Isten? Évezredek óta őt okolják, sőt átkozzák is az emberek a nehezen elviselhető körülmények miatt. De ezeknek nem ő az oka, hanem Sátán és a gonosz emberek. Jehovának megvan a gonoszok megsemmisítéséhez szükséges hatalma. Ezért biztosan alapos indoka van arra, hogy miért nem teszi meg ezt. Meglepjen minket, hogy Jehova eljárása a helyzet orvoslására nem egyezik meg azzal, amit mi tennénk? Jóval nagyobb tapasztalata van, mint az embereknek, és sokkal jobban átlátja a helyzetet, mint bármelyikünk.( Ézsaiás 55:8,9; Ezékiel 33:17.)
Nem lenne gonoszság, ha Isten nem adott volna szabad akaratot intelligens teremtményeinek. Isten azonban felruházott minket azzal a képességgel, hogy dönteni tudjunk, hogy az iránta érzett szeretetből engedelmeskedünk neki, vagy engedetlenek vagyunk (5Móz 30:19,20; Józs 24:15). Azt kívánjuk, bárcsak másképp lenne? Ha szülők vagyunk, mi tesz minket boldogabbá? Az, ha gyermekeink szeretetből engedelmeskednek nekünk, vagy ha mi vesszük rá őket? Kényszerítenie kellett volna Istennek Ádámot az engedelmességre? Valóban boldogabbak lennénk, ha olyan világban élnénk, ahol kényszerítve lennénk arra, hogy engedelmeskedjünk Istennek? Mielőtt Isten elpusztítja ezt a gonosz rendszert, lehetőséget ad az embereknek arra, hogy megmutassák, valóban szeretnének-e igazságos törvényeivel összhangban élni vagy sem. Nem kétséges, hogy az általa meghatározott időpontban ő elpusztítja a gonoszokat (2Tessz 1:9, 10).
Bölcsességében időt ad létfontosságú vitakérdések tisztázására.
1. Édenben kétségbe vonták Jehova uralmának igazságosságát és jogosságát (1Móz 2:16,17; 3:1–5).
2. Kétség merült fel Isten égben és földön élő összes szolgájának feddhetetlensége felől (Jób 1:6–11; 2:1–5;).
Isten azonnal elpusztíthatta volna a lázadókat (Sátánt, Ádámot és Évát), de ezzel semmit sem tisztázott volna. A hatalom nem bizonyítja valakinek az igazát. A felvetett vitakérdések erkölcsi természetűek. Isten nem azért engedett időt, mintha ő maga akart volna bármi felől is megbizonyosodni, hanem azért, hogy minden szabad akarattal felruházott teremtményének lehetőséget adjon meggyőződni az uralma elleni lázadás vészterhes következményeiről, és egyben alkalmat adjon arra, hogy személyesen állást foglalhassanak ebben a létfontosságú ügyben.
A vitakérdések tisztázása után soha senki nem kap többé lehetőséget a békebontásra. Az egész világegyetem szép rendje, harmóniája és jóléte Jehova nevének megszentelésétől függ, valamint attól, hogy minden intelligens teremtménye szívből tisztelje őt.
Üdvözlettel: Zita
krves 5. válaszoló
Zita előttem épp ezt írta le.
Miért, ez talán már a mennyország, ahol nem történik semmi rossz? Lemaradtam valamiről?
Ha meg nem a mennyország, akkor mi ebben a furcsa? Ha itt is minden tökéletes, és jó lenne, akkor mi különböztetné meg a mennyországtól?
Azért, mert nem létezik. Vagy ahogy ti gondoljátok "mert Isten útjai kifürkészhetetlenek". Bár utóbbi szerintem elég gyenge kifogás lenne arra, hogy miért hagy dolgokat megtörténni, amiknek nem kéne, de akkor maradjunk az előbbinél.
"Én hívő vagyok, hiszen érzem sokszor Isten közelségét, és nem csak beképzelem magamnak :)) "
Majd rájössz, hogy de. Egyszerűen jól érzed magad, mert azt hiszed, hogy van valami(/valaki), aki vigyáz rád, melletted áll, stb. De nincs. Ez egy egyszerű kémiai reakció az agyban.
"És azt sem fogadom el, hogy "haha látod nem létezik az Istened"... Szeretnék magyarázatot, akármit is írtok..."
Remélem nem veszed a válaszom annak. A keresztény magyarázatot is beleírtam, de szerintem elég gáz duma.
"Azért, mert nem létezik. Vagy ahogy ti
gondoljátok "mert Isten útjai
kifürkészhetetlenek". Bár utóbbi
szerintem elég gyenge kifogás lenne
arra, hogy miért hagy dolgokat
megtörténni, amiknek nem kéne, de
akkor maradjunk az előbbinél."
Minek osztod itt az észt nekünk, ha arra sem vagy képes, hogy elolvasd a 3. hozzászólást? Semmilyen kifürkészhetetlenségről sincs szó, a vitakérdés Isten és Sátán közt világos és egyértelmű minden igaz keresztény számára.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!