Ti hogy lettetek vallásosak? Szerintetek az ilyen emberek boldogabbak, mint a nem vallásosak?

...engem vallásosan próbáltak nevelni, de már 8 évesen láttam az ellnetmondásokat és lódításokat, meg akkorra már elég értelmes is voltam, ezért ateista lettem...a vallásosak nem boldogabbak, esetleg csak annyira, mint egy bolond, aki a saját világában él...de hát mindeki azzal csapja be önmagát amivel tudja...nekem ilyenre nincs szükségem, hogy jól érezzem magam...

A bibliai ellentmondások jelentős részére nincsen kielégítő válasz, ha racoionális oldalról közelítjük, csak azok hiszik, hogy kielégítő, akik hisznek a Biblia igazságában. Ezzel semmi baj, csak azzal van baj, amikor egyesek meg akarják magyarázni azt, amit nem lehet.

Szia Kérdező! Szeretnék az általad feltett kérdésre válaszolni,de attól tartok nem tudom néhány mondatba foglalni.Sőt nem mindennapi az ahogy én meggyőződéses hívő lettem és ezt vallom.Talán azzal kezdhetném,hogy ahol én gyerekeskedtem 2-17-évig/állami nevelőintézet/ott szó nem esett semmi fajta istenhitről minek után az akkori államforma nem a természet felettii preferálta,hanem a szocialista eszmék mentén próbálta annak erkölcsi normáit belénk plántálni.Nahát én így kerültem ki a nagybetűs életbe.Édesanyám aki hála a jó istennek ma is velünk él 89 évesen,nagyon vallásos.Jó katolikushoz méltón rendszeresen járt templomba és élte-éli a mindennapi életét.Ebből adódóan engem katolikusnak kereszteltek.Ilyen nekifutásból ki rajzólódhat,hogy számomra a vallás nem volt "pálya". A hirtelen jött "szabadság"arra késztetett,hogy mindent ki próbáljak amit addig nem volt módomban.Tettem is ezt nagy elánnal köztük olyanokat is amire ma nem vagyok büszke.Majd mikor elegem lett azokból úgy gondoltam annál jobb ember akarok lenni mint amilyen akkor voltam.Nem késztetett senki semmi erre az elhatározásra csak a bensőm tiltakozott.Láttam környezetemben olyan embereket akiket én jó embernek tartottam úgy,hogy ők erről mit se tudtak.Gyorsan megnősültem család,katonaság,egzisztencia stb,még mindig közönyös voltam a vallásos emberekkel.Az gondoltam és mondtam,hogy azok akik arra támaszkodnak gyenge,mentálisan labilis emberek,és csak valami vélt külső kényszer hatására akarnak egymásnak megfelelni.Úgy valltam szint,hogy ha létezik valahol egy isten az biztosan csak azt mérlegeli ki milyen ember jó,vagy rossz.Így éldegéltem a magam által felállított normáim szerint próbáltam jó ember lenni.Idő közben elváltam majd új kapcsolatba kezdtem és ez ismétlődött többszőr.Ez idő alatt számtalanszor belefutottam olyan emberbe, aki valamilyen vallási irányzat képviselője volt,mind rosszul járt, némelyiket majdnem megvertem annyira fel dühített.Egyre erősebb lett bennem az a meggyőződés,hogy semmilyen vallásból,mi több abból az istenből nem kérek.Majd érdekes fórdúlatót vet a sorsom.Meg ismertem egy cigány "lányt"és bár különösebb érzelmi szálak nem fűztek össze de mikor mélyponton voltam ö a maga szegénysége mellett minden kötelezettség nélkül minden gondomat anyagi,mentális problémámat magára vette úgy, hogy se fizikai se más jellegű viszony nem volt közöttünk csak kizárólag "haveri"kötelék.Nem is szándékoztunk kapcsolatot kialakítani se egymással se mással.Ő előző kapcsolata nagyon tragikus halál miatt szakadt meg az enyém meg a saját hülyeségem miatt.Ez három hónapig tartott,ez idő alatt tartott engem és a kisfiát aki akkor öt éves volt.Nagyon el szégyeltem magam önmagam előtt mert akkor már sokadszor alakítottam jobb módúvá az életemet.Hosszú könnyekkel teljes beszélgetés után úgy döntöttünk,hogy kössük össze a további életünket.Az egymásra utaltság egymás tisztelete elsősorban az enyém iránta, furcsa módon váltotta ki a megszokott hétköznapi vonzalmat.Hamarosan magamra találtam,így ismét jó körülmények között éldegélhetünk így hármasban,csak a környezetünk emésztette meg ezt nagyon nehezen.Pár év után már ezek is elmaradtak és semmi nem állt közénk.Jól megvoltunk,békességben,egymásért.Öt év után ugy vélekedtünk nincs akadálya annak,hogy közös gyermekünk legyen.Én már a negyedik X-et taposva nem láttam ennek akadályát,sőt nagyon boldog ember voltam mikor közös gyermekünk megszületett.De ahogy lenni szokott,most is valami megpróbálta a mi együtt létünket.Mégpedig az önmagukat hívőnek nevező emberek.Közismert minden épp gondolkodású ember számára ,hogy a cigányság mélyen vallásos,hívő nép.Az elmúlt pár évtizedben megerősödő újkereszténység nagyon erős talajt talált ebben a közegben.Sajnos a párom családjában is megjelent ez igen nagy erővel.Ez még nem volna zavaró mindaddig amíg a párom nem kezdett erős vonzalmat érezni irántuk,mi több engem nem akartak erőszakolt értelmezéssel úgymond megtéríteni,valami "fekete" könyvből eszméletlen sületlenül párosítva az olvasott részt valami megdönthetetlen igazsággal.Na ez kiverte a biztosítékot és úgy döntöttem nem csinálok botrányt hanem elolvasom ezt a "fekete"könyvet és észérvekkel lecsitítom ezt az őrületet.Elhatározásomat tettre váltva neki gyürkőztem az olvasásnak.Semmit nem értetem az egészből de olvastam tovább.Több se kellet a családhoz tartozó "megtért hívőknek"még nagyobb lendülettel mondták a magukét,mígnem, egyszer csak a párom bejelentette,hogy ő bizony megtér.Nem tudom szavakba önteni azt a mérhetetlen haragot amit kiváltott ez a kijelentés.Régen elfelejtett ifjú korombeli vadságom ijesztő erővel szakadt ki belőlem,annak ellenére,hogy közöttünk nem hogy veszekedés nem volt soha de még hangos szó se!Nagyon úgy festett ennek a kapcsolatnak itt a vége.Mindenki rettenetesen megijedt,én meg saját magamtól,hogy mire lettem volna képes dühömben.Borzalmasan hosszú hétvége lett.Senki nem szólt a másikhoz attól tartva,hogy valami tragédia történik.A semmiből egyszerre kegyetlenül éreztem magam.Alig vártam,végre el jöjjünk,abba bízva,itthon helyre áll a béke.Így is történt haza jöttünk,egymáshoz egy szót se szólva.Hétfővel megkezdődött a szokásos menetrend mindenki tette a dolgát szó nélkül.Magam a város túlfelén dolgoztam egyedül egy kis családiházban. Ki jönni a házból lehetetlennek tűnt mert olyan jégeső vihar tombolt kint,hogy értelmetlen volt az ilyen kísérlet.Miután a ház fogságába estem még erősebben felkavarodott a hétvége eseménye bennem,majd igy kezdtem el befelé góndólkodni.Úram! tudom,hogy te vagy!! tudom,hogy tőled jöttem ki és hozzád megyek vissza,tudom,hogy megáldottad az életemet hisz negyven évesen adtál nekem egy csodálatos gyermeket,tudom,hogy megáldottad a kezemet hiszen bármihez nyúlok olyan lesz mintha mindig azt csináltam volna.De mond meg nekem miért ilyen beteg a hit!!!Ekkor történt valami emberi ésszel felfoghatatlan dolog.Valaki tisztán érthetően válaszolt.Első gondolatom,megzakkantam jól nézek ki mehetek a lipotra ágybérletért.Körbe nézek probálom magam kontrolálni rájöttem,nem bolondultam meg.De akkor ki szólt hozzám mikor üres a ház?Valaki esetleg kihallgatott és most szórakozik velem?Nagy felháborodással léptem ki az ajtón a vihar már elállt, csak esti sötétségbe volt borulva az égbolt.Gondoltam ki megyek a ház elé ahonnan a hozzám szólást véltem és úgy szájon vágom azt aki szórakozik,hogy megemlegeti.Így is tettem,és oda léptem a házikó elejére ahova az az ablakocska nyílt ahol én bent ültem.Meglepődve láttam nincs ott senki,csak egy nagyon erős fénynyaláb világított be.Nem tudtam mire vélni ösztönösen fordultam a fénynyaláb irányába.Akkor láttam meg az ÚR dícsőségét!a maga csodálatos pompájában.Néhány tétova lépést tettem az utcai kiskapu felé kinyitottam,és megállva gyönyörködtem ebben afelfoghatatlan valamiben olyan érzésem támadt mintha a föld felett 30-40cm re lebegnék ugyan akkor éreztem a talajt a lában alatt.Valamennyi idő elteltével vissza mentem a kisházba és lerogytam egy hokedlire remegve.Olyan erőssen szakadt ki belöllem a sirás,hogy képtelen voltam abbahagyni.Képek jelenetek jöttek fel belölem és tovább beszélt hozzám szelid hangon mutatva,hogy mindig figyelt és vigyázott rám.Olyan hejzetket elevenitett fel amit senki nem tudott mert sose mondtam senkinek,majd még beszéltem hozzá kérdezgettem néhány idiota dolgot,majd nem tudtam mit kérdezzek csak le döbbentem.Amikor úgy gondoltam vége az egésznek haza indultam.Rá néztem az órámra és meglepetten láttam,dú 2-ora.Hóvá megyek hisz korán van még rengeteg a munkám?Fogtam a telefont és felhívtam a páromat,hogy valami történt.Mindketten sírtunk.Este elbeszéltem mindent neki.Soha többé nem merült fel az azt megelőző helyzet. Kedves kérdező,és mindenki aki vette a fáradtságot köszönöm nektek hogy elolvassátok ezt az én kis esetemet, és remélem ugyan az a boldogság áraszt el benneteket mint engem.Ne felejtsétek el az igazságba vetett hit a végtelen boldogság,míg minden vallás ennek rabsága.Üdv.