Jehova Tanúi! Hogyan értelmezitek az alábbi Biblia idézetet? Filippi 2 6-8

Jn 14:28

Ez az a „parádés" vers, amelyet Jehova Tanúi Jézus teremtettsége mellett felhoznak. De valóban Jézus istensége ellen szól? A szövegösszefüggés világossá teszi, hogy itt az Atya és a Fiú közötti, Szentháromságon belüli cselekvésről van szó: Jézus az Atyától való jöveteléről és a hozzá való visszatéréséről szól. Az Atya nagyobb, hiszen tőle indul ki minden Szentháromságon belüli cselekvés, mert ő az, aki a Fiút és a Szentlelket küldi (vö. Schnackenburg m/1976, 98. o.). Az Atya, Fiú, Szentlélek egységét, továbbá a Fiú és a Szentlélek Atya általi küldését János evangéliumának egész 14. fejezete különösen is hangsúlyozza. Ezért ez a mondat: „Az Atya nagyobb nálam" csak Jézusnak az ugyanebben a fejezetben szereplő kijelentése (9. v.) és más hasonlók alapján helyezhető el megfelelően: „Aki engem lát, látja az Atyát". A Fiú Atyának való alárendelése megüresítése földi létmódjának idejére nem szünteti meg istenségét. „Minőségileg Isten volt, testben kinyilatkoztatva, míg emberként mennyiségileg korlátozott volt" (Martin 1985,119.0.)

A szövegben arról van szó, hogy az apostoloknak örülniük kell azon, hogy Jézus az Atyához megy, ezt azzal indokolja, hogy az Atya nagyobb nála. Nagyobb, nem az isteni természet szerint, melyben az Atya, Fiú és Szentlélek egy és oszthatatlan, hanem emberi természete szerint. Jézus, emberi természetét tekintve, kisebb az Atyánál. Vagyis emberként csakugyan kisebb nála. Az apostoloknak több okuk van örülni, mint szomorkodni Jézus távozása miatt, mert föltámasztásával az Atya megdicsőíti emberi természetét. A vers értelme, hogy: Én elmenetemről és visszajövetemről szólottam hozzátok. Az első miatt szomorkodtok; de ha az én boldogságomat, mely a tietekkel egybe van kötve, szem előtt tartanátok, örülnétek azon; mert az Atya, kihez én megyek, nagyobb nálamnál, s ő nekem a nagyobbat, a megdicsőülést, az alacsony sorsból a dicsőbb állapotba jutást adja meg, minek rátok nézve is a legörvendetesebb következése lesz. Krisztus itt úgy beszél magáról, mint ember, mert elmenetéről szól. Mint isteni Ige az Atya dicsőségét soha sem hagyta el, s az Igének az Atyához való menetéről szó sem lehet. Azonban e szavak: „az Atya nagyobb nálamnál“ Jézus Krisztus isteni természetével is megegyeztethetők; mert az Atya valóban nagyobb, mint a Fiú, nem természeténél és méltóságánál fogva, hanem a mennyiben a Fiú az Atyától született.

Minthogy Jézus Krisztus valóságos Isten és egyben valóságos ember, két sor állítmány jelenthető ki róla: isteni és emberi állítmányok sora. Krisztus tehát mint ember (az az ember, aki egyben Isten) kisebb az Atyánál. De a szentháromsági vonatkozásokban is is lehet helye az Üdvözítő ama kijelentésének. Egyrészt ugyanis a titok közlésében a kinyilatkoztatás az Atyának bizonyos felsőbbséget tulajdonít (per appropriationem), amennyiben általában őt nevezi Istennek. Továbbá: minthogy az Atya nemzetlen elv, a Fiú pedig született (de nem teremtetett!), eredet (nem természet és lényeg) tekintetében fönnáll egy szentháromsági egymásután, és így az emberi fölfogás- és kifejezésmód szerint analógiásan lehet bizonyos értelemben alárendelésről szó. Vagyis a) Jézus Krisztus valóságos ember, tehát mindazt mondhatta és tehette mint ember. b) A szentháromsági eredés címén a Fiú az Atyával szemben fogalmi függésben van, és ez elégséges logikai alapot szolgáltat arra a beszédmódra, hogy a Fiú az Atya után következik, és alája van rendelve, továbbá az Atya a Szentháromság forrása, ezért kiválólag neki lehet tulajdonítani (de nem kisajátítani a Fiúval és a Szentlélekkal szemben) az Isten nevet.

Az arianizmustól befolyásolt szekták tévesen magyarázzák ezt a tant, amikor Jézus istenségét a Jn 14:28-cal („…az Atya nagyobb nálam”) hozzák kapcsolatba, mintha Jézus kisebb lett volna lényegben, mint az Atyaisten; alacsonyabb rangú; vagy akár teremtett létező. Ám a Szentírás azt is tanítja, hogy bizonyos értelemben az Atya is „kap” valamit a Fiútól (pl. Jn 16:15.23)

Ezt írja az Athanasziosz hitvallás:

"...mi Urunk Jézus Krisztus, Istennek Fia, egyenlően Isten és ember; Isten, aki az Atya lényéből örök idő előtt született: és ember, aki anya lényegéből időben született. Tökéletes Isten: tökéletes ember, aki értelmes lélekből és emberi testből áll. Egyenlő az Atyával istenség szerint: kisebb az Atyánál emberiség szerint. Aki noha Isten és ember, mindazáltal nem kettő, hanem egy Krisztus."

The Father is "greater" than the incarnate Christ in terms of position because Christ's humanity is a creation, though in His divinity He is equal to the Father.

Hebrews 2:9 says that Jesus was made for a while "lower than the angels" at the Incarnation.

Matthew 11:11 says there has never been a man "greater than John the Baptist: yet he that is least in the kingdom of heaven is greater than he." Does this mean John does not have a human nature? Does this mean those in heaven, who are greater than John, have a different nature?

If John the Baptist is the greatest man to ever live, and if Jesus was just a man, does that mean John the Baptist was greater than Jesus, superior to Him by nature? Does that mean Jesus and John could not have both had a human nature?

He said this because His position was different than that of God the Father, not His nature. Heb. 2:9 says that Jesus was made for a little while lower than the angels and Gal. 4:4 says, He was under the Law. Therefore, as a man he was in a lesser position that the Father, but not different in nature. This would also explain why he grew in wisdom and stature (Luke 2:52).

By comparison, a husband is the head of the family and the wife is not. Though their positions are different, he has greater authority, their natures are the same. This is how it works with Jesus. His nature is the same as the Father, but he was sent by the Father (John 6:44) and was in a lesser position due to his incarnation and being under the Law.

Továbbá:

[link]

[link]

[link]

Igék Jézus mindentudásáról:

1.Jn21,17"És monda néki: Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy én szeretlek téged."

2.Jn16,30" Most tudjuk, hogy te mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy valaki téged megkérdezzen: errõl hiszszük, hogy az Istentõl jöttél ki. "

3.Jn2,24"Maga azonban Jézus nem bízza vala magát reájok, a miatt, hogy õ ismeré mindnyájokat, 25És mivelhogy nem szorult rá, hogy valaki bizonyságot tegyen az emberrõl; mert magától [is] tudta, mi volt az emberben. "

4.Zsid4,12". Mert az Istennek igéje élõ és ható, élesebb minden kétélû kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait."(ö)

Az Írás tanúsága szerint viszont "mindent tud".Nem csak MAJDNEM MINDENről beszél, nem is MÁR-MÁR MINDENről...Ha nem így lenne , akkor elvárhatnánk ,hogy rendre utasítsa Jézus, különben nagy tiszteletlenség lenne részéről Isten felé,ha hallgatólagosan beleegyezne efféle valótlanságba, vagy nem mutatna az értelmére, hogy az ő mindent tudása az istenihez képest csak egy mindent nemtudás. Ezzel áll összhangban az is, hogy Minden hatalom neki adatott mennyen és földön.

Nincsen ez ellentétben kijelentésével sem,(Mr13,32 Mt24,36) amikor azt mondja, "32Arról a napról és óráról pedig senki semmit sem tud, sem az égben az angyalok, sem a Fiú, hanem csak az Atya." A Biblia kétféleképpen beszél róla. Emberi természetéről, pl. születik, megéhezik, növekszik, bölcsességben gyarapodik,szenved, meghal, illetve szól az isteni természetéről is amikor "Isten volt az Ige","hatalma szavával fentartja a mindenséget", "Õ elõbb volt mindennél", "minden Õ benne áll fenn"és hasonlókat állít róla. Mr13,32-ben emberi természetéről szól, melyben bölcsességben gyarapodik, az előbbiekben pedig az isteniről van kinyilatkoztatva, hogy mindent tud.Ez a kettős beszédmód a Háromság , és az emberi természet felvételének kinyilatkoztatásának fényében érthető meg és látható, hogy nem ellentétes.

"A Fiú, isteni természetét el nem veszítve emberré lett (Jn1,14 ’’..az Ige testté lett..”), magára vette(öltötte) az embert (Fil2,6 ’’.. Szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult ..”). Nem átváltozás értelmében, nem úgy hogy isteni természetűből emberi természetűvé változott, elveszítve az istenit. Hiszen ha (Zs1,3) ’’..hatalma szavával fenntartja a mindenséget..”, ha (Kol1,17) ’’minden őbenne áll fenn.”, és elveszítette volna isteni természetét, akkor nem is lennének már ezek lehetségesek, csak emberi természetűként. Az isteni természet egyébként is örök, halhatatlan(Zs1,10 13,8), nem változó, ez kizárja az elveszíthetőségét. Tehát a Fiú az isteni természetét megtartva vette fel az emberi természetet is. Egyszerre találtatott Istennek, és embernek, nem keveredésképpen. Így érthető, hogy a Biblia hol az isteni ,hol az emberi (megéhezék-Mt4,2 ; megtanulta-Zs5,8 …) természetéről is ír."

Illetve, vannak akik úgy magyarázzák, hogy itt a tanítványok "kiváncsiskodását" akarja elutasítani,akik a világ végéről kérdezik(Mt24,3), egyfajta bibliai beszédmóddal.

(Apcs1,6 "6Mikor azért azok egybegyûltek, megkérdék õt, mondván: Uram, avagy nem ez idõben állítod-é helyre az országot Izráelnek? 7Monda pedig nékik: Nem a ti dolgotok tudni az idõket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyheztetett") Hasonlóan a Jn7,1-10-hez, ahol nem akar olyasmit rájuk bízni ami nem az ő dolguk.(Jn7,8" én még nem megyek fel erre az ünnepre; mert az én idõm még nem tölt be. 9Ezeket mondván pedig nékik, marada Galileában. 10A mint pedig felmenének az õ atyjafiai, akkor õ is felméne az ünnepre, nem nyilvánosan, hanem mintegy titkon.")

Például az 5Móz 13,3-ban sem kell azt gondolni, hogy Isten ne tudna valamiről, még annak megtörténte elpőtt.

5Móz13,1-3 " 1Mikor te közötted jövendõmondó, vagy álomlátó támad és jelt vagy csodát ád néked; 2Ha bekövetkezik is az a jel vagy a csoda, a melyrõl szólott vala néked, mondván: Kövessünk idegen isteneket, a kiket te nem ismersz, és tiszteljük azokat: 3Ne hallgass efféle jövendõmondónak beszédeire, vagy az efféle álomlátóra; mert az Úr, a ti Istenetek kísért titeket, hogy megtudja, ha szeretitek-é az Urat, a ti Isteneteket teljes szívetekbõl, és teljes lelketekbõl? "

Tehát nem a mi dolgunk az időpontokat kutatni, úgy kell élnie az embernek , hogy minden percben készen álljon az Úr elé állni.

(A Társulat éppen az ellenkezőjét tette, amikor piramis méreteiből ( [link] [link] ) és általuk valósnak vélt szempontok alapján hírdette meg az időpontokat.130.hsz. [link]

[link]

Tette ezt ihletettnek állított "vezetők" irányításával. [link] )

Kedves 16-s

"szándékosan abból az Úvf-ből idéztem, amit neked zsigerből tökéletesnek kell mondanod..."

Talán hagyd meg nekünk, hogy miről, mit "kell mondanunk", oké?! Az ÚV fordítás sem tökéletes, mindenesetre sokkal pontosabb, mint a világ "tekintélyes" munkái.

"Jézus = Erős Isten, Örökkévaló Atya, Isten, Egyszülött Isten"

Az "Isten' NEM tulajdonnév, mely a bibliában mindig csak a Mindenhatót illeti meg. Magas rangú személyekre, így akár emberekre is alkalmazták. Így van, vagy nem?

Az itt felsorolt nevei Jézusnak állítanak olyant, mely szerint Krisztus "Mindenható" és a háromság szerinti "egyenlőségnek" örvend az Atyjával? Nem mondanak.

"Az érvelésedből tényleg látszik, hogy nem érted a Szentháromságtant."

Ez megint egy gusztustalan megjegyzés, melynek az a célja, hogy Jehova Tanúi szervezetét hiteltelenítsék azzal, hogy a misztikus háromság "nagyszerű igazságait" ők nem is értik. Milyen ÖNTELT kijelentés ez a részükről. Nagyon tévedsz! Óriási tudásanyag van felhalmozva erről a bibliaidegen mítoszról, és tudod honnan származik a meghatározása? Az egyházak eredeti forrásából. Néhány napja idéztem egy másik kérdésben, hogy mit jelent a háromság a saját szavaikkal. Az Ébredjetekben lévő cikksorozat része volt 1991-ben, mely rengeteg tudományos referenciával ellátva tárgyalta végig a kialakulását és a hitehagyott egyházba való lassú beszivárgását, majd hivatalos dogmává emelését.

"A császár/király szemléltetésemet ignoráltad, pedig teljesen megfér ezzel: Jn 5,23 – „mindenki úgy tisztelje a Fiút is, ahogy az Atyát tiszteli.”"

Csakhogy nem imádatról van szó! Ne keverjük a szezont a fazonnal. A Biblia egyértelműen leírja sok helyen, hogy NEM JÉZUST, hanem rajta, mint "közvetítőn" keresztül, annak Atyját kell dicsőíteni.

Jézust nem imádták. Leírtam, hogy ezt a szót még több magyar fordító is helyesen használja, mikor egy magas rangú személy előtti leborulást vagy hódolatot fordít! Úgy adjátok elő, mintha ennek a szónak csak az "imád" jelentése lenne, de ez nem igaz. Mi ez, ha nem megtévesztés?

"ha jól emlékszem: „minden” helyett „minden más”-t ír"

A görögből fordítókkal teljes összhangban, mivel más fordítók is alkalmazzák ezt, ha a szövegkörnyezet megkívánja. Márpedig Jézusról nem olvassuk, hogy "öröktől fogva" van, hanem "született", tehát volt kezdete, akkor is, ha a "nem létező idő" misztériumával takaróznak a háromság hívei. Ha pedig született és volt kezdete, akkor logikus, hogy önmagán kívül csak minden "mást" teremthetett. De ezt Atyja dicsőségére, nem mint "egyenrangú" Isten.

Azt kéne megérteni, hogy az "Isten" szó a bibliában önmagában csak egy rangjelző, egy cím, semmi több. Jézust is Istennek nevezi a Biblia, mert igaz hogy az embertől, ember születik, Istentől Isten születik, de Jehova (JHVH) a MINDENHATÓ Isten, aki létrehozta, "megszülte" Fiát, "egyszülöttnek" nevezve őt, mivel a Mindenható Isten, Jehova minden "mást" rajta keresztül teremtett. De Jézus ettől nem lesz "mindenható" és "egyenlő" Jehovával. Sőt, mindenható csak akkor maradhat Jehova, ha EGYEDÜL Ő birtokolja a mindenhatóságát.

"Elsőszülött", mert Jehova első teremtménye: "Ő a láthatatlan Isten képmása, az egész teremtés elsőszülötte; mert általa teremtetett minden más az egekben és a földön..." A "teremtés elsőszülötte", tehát a teremtés része!

Az ajánlott linked, szóról-szóra meg van cáfolva, tele van következetlenséggel, a bibliai szövegkörnyezet teljes figyelmen kívül hagyásával. Pl. "az én és az Atya egy(ek) vagyunk" kijelentését rendre elsütik a háromságimádók, holott Jézus világosan megmagyarázta, hogyan érti ezt az egységet - úgy, mint a tanítványaival való egységét!

A 17-s válaszolónak:

"A mindenható Istenre használt névelős főnév ez,nem kérdés, Jézusra vonatkozik.Attól,hogy tagadod a tényeket még igaz.Egyértelmű a vereségetek."

Elmondtam, nem figyeltél? Több bibliailag elfogadható válasz is van Tamás felkiáltására, ezek közül az egyik, hogy Jézust az isteni címen szólította meg. De ezzel nem tette "egyenlővé" Őt Jehovával semmiféle (akkor még fel sem merülő) háromságban! A másik az, hogy Jehovát áldotta ezzel, úgy, mint a Bibliai példák szerint az ókorban korábban, mikor az angyali hírvivő előtt Jehovát szólította meg. Lehet mondani, hogy azért, mert az is valószínűleg a későbbi Jézus volt. Ha ez így lenne, akkor ezek szerint Jézus mégiscsak egy angyal?!

"Hiába idézgeted a hamis fordításodat,és az őrtoronyszennyet én inkább a hiteles forrásoknak hiszek,bárki utánanézhet ezeknek."

Számtalan nyelvész mond ellent a "hivatalos" egyházi értelmezéseknek, és ahogy bizonyítottam, teljes joggal. Tehát nem csak a mi érvelésünkről van szó. Mellesleg kérdeztem, hogy miért állítod ezen helyeken, hogy azt csak úgy lehet érteni, meg "kizárólag ez a jelentése", holott ez nem igaz???

" A „jehovák” azonban belemagyaráznak."

Ezek szerint mégis több Isten van nálatok??? Csak kérdezem, mert az Isten szent nevével (bárhogy is ejtik) nem gondolom, hogy gúnyolódni kellene!!! Mondjuk, ez is minősít.

"A Jn 17,3 ugyanis azt mondja, hogy „az Atya az egyetlen igaz Isten” (ami megfelel a keresztény tanításnak), de azt nem mondja, hogy „egyedül az Atya az igaz Isten”, amit csak bele szeretnének magyarázni."

Ez is egy buta és NEVETSÉGES érv, de hát mire lehet számítani, ha a Bibliába akarnak egy oda nem illő hamis tant passzírozni. Nem, valóban nem mondja, szörnyű "hiba" ez Jézustól, a későbbi háromságimádók miatt oda kellett volna biggyesztenie, ezt félmondatot. :)) Milyen álságos érvelés: mi akarjuk "belemagyarázni" a nyilvánvaló és egyszerű igazságot, melyet ez az egyszerű és világos vers tartalmaz, nem a háromság hívei azt, ami nyilvánvalóan nincs ott és mellesleg logikai ellentmondás. Ez igen! Tehát mi "magyarázzunk bele" ebbe a szövegbe azt, amit nemesen egyszerűen valóban jelent, de akik tényleg ráerőszakolnak egy marhaságot, azok gondolkoznak helyesen?? Milyen ravasz és körmönfont.

(János 17:3) "Az pedig az örök élet, hogy ismeretet szerezzenek rólad, az egyedüli igaz Istenről, és arról, akit elküldtél, Jézus Krisztusról."

Jézus "EGYEDÜLI igaz Istennek" nevezte azt az Istent, aki elküldte Őt, önnön rangját és hatalmát ezzel világosan elválasztotta (egyúttal alá sorolta) attól az Istentől, akit Ő az "egyedüli igaz Istennek" nevezett. Nem-e nagyobb a küldő, mint a küldött? ("Az Atya nagyobb nálam"!)

Egy kis segítség:

(János 8:29) "És aki küldött engem, velem van; nem hagyott magamra, mert mindig azt teszem, ami kedvére van."

Tehát a nagyobb "küldő" Jézussal van, de miért? Mert egy misztikus háromság ELVÁLASZTHATATLAN és "egyenlő" hatalmú, tudású, stb. része, akinek alanyi jogon jár a társaság, vagy mert mindig azt teszi, ami kedvére van Jehovának??? Ha már elemezgetjük a verseket, akkor ezen is tessen elgondolkozni a józan logika szerint, jó? Ezek szerint, ha nem tenné azt, ami kedvére van a Mindenhatónak, akkor nem lenne vele? Mi lenne az állítólagos háromságban "egyenlőségeket" élvező Jézussal, ha nem azt tenné, ami az Atyjának a kedvére van? Kettősség maradna? Jehova Kiközösítené a "háromság" második személyét?

""részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett" (6. vers) - vagyis a Fiú a Teremtés előtt létezik, és osztozik az idők kezdete előtt az Atya dicsőségében."

A Fiú a "teremtés elsőszülötte", tehát a teremtés része. Minden általa lett. És azt mondta Jézus, hogy: "abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad". Ebből sem derül ki, hogy háromságosan "egyenlő" volt a dicsősége, nem mondott ilyent Jézus, mert nem volt ilyen dicsősége előtte az égben sem!

""Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi." (11. vers) - vagyis az Atya és a Fiú teljesen egy."

Ezt meg is magyarázza, idézed is, mégis hamis következtetést vonsz le, azaz szerinted huncut módon "nem igényel magyarázatot":

"És még tovább, ez már nem igényel magyarázatot: "Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyben részesítettél, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk: én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél." (21-23. vers)."

De azért kérdeznék, mert az egyik legtöbbet ismételgetett hamis érv a háromság mellett. Hol van itt "különleges", háromságos kapcsolatról szó? Ezt az "egységet" Jézus teljesen nyilvánvalóan olyannak írja le, amely a tanítványai felé is megnyilvánul, vagyis értelemszerűen ezzel az "egységgel" (görög 'hen') a szándék és akarat egységéről beszél!!

Ugye Jézus "visszatükrözi" Jehova Isten dicsőségét és Isten "képmásának" írja le a Biblia? Szerintetek ez is azt bizonyítja, hogy Jézus egy háromság része. Akkor olvasd el ezt:

(2Korintusz 3:16) "Mi pedig, miközben leplezetlen arccal visszatükrözzük Jehova dicsőségét, mindnyájan átváltozunk ugyanarra a képmásra, dicsőségről dicsőségre, pontosan úgy, ahogy Jehova, a Szellem véghezviszi ezt."

------

Nem fogok végigmenni minden témára válaszolva, ezt előzőleg megtettem, de te nem tetted meg - csak egy-két következetlenség:

"A szöveg tehát nem azt állítja, hogy Isten a lényét tekintve egy személy, hanem azt, hogy csak egy Isten van. Hogy hány személyben létezik, az más kérdés."

Ez megint (a sokadik) negatív érv, ez a háromság kedvenc hamis érve, hiszen erre az egyébként egyértelmű bibliai szóhasználatra nem tud mást kitalálni, csak azt, hogy "de azt nem mondja". Persze, hogy nem mondja, hogy az EGY Isten hány személyben létezik, hiszen akkor tanítaná a pogány háromságot! De pont ez az, nem tanítja.

"Megtévesztő módon triteizmusként ("ő három isten") állítod be a szentháromságtant, amely pedig a Biblia alapján tagadja,"

Ez hamis vád, nagyon megszoktad már, hogy ilyenekkel vádolj. Mutass itt egyetlen olyan mondatomat, mely ezt támassza alá!

"Itt is a szentírás szóhasználatára kell tekintettel lenni. Például Jézusra több alkalommal úgy utal a Szentírás, hogy „egyedüli Úr” (pl. 1Kor 8:6. Júdás 4), ezen kifejezés alapján mégsem gondolod azt, hogy az „egyetlen” kifejezés itt kizárná az Atyát az Úr-voltából."

(1Korintusz 8:6) "számunkra valójában e g y Isten van, az Atya, akiből van minden, és mi őérte; és e g y Úr van, Jézus Krisztus, aki által van minden, és mi őáltala."

Ez a vers éppen olyan világos, mint a János 17:3. Egyértelműen különválassza Jézust Jehovától, méghozzá oly módon, hogy csak Jehovát nevezi Istennek (nyilvánvalóan nem a szó általános értelmében, címként magas rangú személyekre, hanem a Mindenható Istenként!). És ilyen értelemben, Jézusnak az általa betöltött szerepét nézve, valóban CSAK EGY Úr van, Ő maga! Jehovára a leggyakrabban - az összes többi megszólítástól ÖSSZESSÉGÉBEN - gyakrabban a JHVH nevét írja a Biblia. Több mint 7000-szer.

"Ami azt a sokat hangoztatott érvet illeti, hogy itt az Atya egyedül Isten, Jézus kizárásával, azt válaszolhatjuk, hogy ez esetben Jézus bizonyára egyedül Úr, az Atya kizárásával, ami persze lehetetlen."

Nem lehetetlen, csak akkor, ha szándékosan akarod félreérteni a Szentírást és olyant belehallani, ami nincs ott. Pál ihletés alatt nem azt akarta megvitatni, hogy Jehova általános értelemben "Úrnak" nevezhető-e, hanem azt írta le, hogy EGY ISTENÜNK van (akit természetesen Mindenhatónak kell neveznünk, hiszen azért "EGY ISTEN), és egy Urunk, aki ebből logikusan következően NEM LEHET A MINDENHATÓ ISTEN!!!!!!!! Nem tudom érthető-e? Ettől még "urazhatod" a Mindenhatót kedvedre, ha már a nevét Írásellenes módon nem vagy hajlandó használni, attól ez a páli idézet igaz marad. Mert tudod, egy adott címet vagy rangot a Biblia gyakran használ több különálló (háromságos kapcsolat nélküli) személyre is.

Itt két külön (háromság nélküli) személyről van szó, akiknek megvan a maguk KÜLÖNBÖZŐ! rangja és szerepe. Egyrészt Jehováról van szó, mint Mindenható "EGY Istenről", másrészt Fiáról, Jézus Krisztusról, akit Jehova megbízott egy életfontosságú munkával és leküldött a földre ennek a végrehajtása végett. Ezért Ő "uraknak Ura", "királyoknak Királya" lett Isten Királyságában, tehát ilyen értelemben EGY Urunk van Jézusban.

"Egyébként Pál ezeket a bálványistenek némelyek általi így nevezése ellen mondja, s nem Jézus Istennek nevezése ellen"

Hát hogy mondaná Jézus Istennek nevezése (azaz a háromságos értelemben vett kapcsolatuk) ellen, hiszem FEL SEM MERÜLT ilyesmi akkor!

"Vagy az 1Kor 2:11 szerint látszólag a Szentlélek lehetne mindentudó, holott ez is képtelenség. Tehát pusztán ezzel máris felhívtam a figyelmedet a következetlenségedre, valamint a Szentírásnak a nyers, betű szerinti és formállogikai úton való megközelítéséhez való képtelenségére."

(1Korintusz 2:11) "Mert ki ismeri az emberek közül az ember dolgait, ha nem az ember szelleme, amely őbenne van? Így az Isten dolgait sem ismerte meg senki, csak az Isten szelleme."

Pál apostol írta: "az Isten dolgait sem ismerte meg senki, csak az Isten szelleme". (Ez azt jelenti, hogy Isten szellemére van szükségünk ahhoz, hogy gondolatait és elhatározásait megérthessük.) "Mi azonban nem a világ szellemét fogadtuk magunkba, hanem Isten szellemét, hogy megismerhessük azokat a dolgokat, amelyeket Isten kedvesen elénk tár." (1Korinthus 2:11, 12; hasonlítsd össze a Cselekedetek 16:14-gyel!)

De ugye, ha a "Szentírás nyers, betű szerinti" értelmezése sokszor tévútra visz, lehet, hogy azt sem kell szó szerint vennünk, mikor a tanítványok azt mondták Jézusra, hogy "te mindent tudsz"?? Csak mert az az értelmezés, mely szerint ez "egyenlő" tudásúvá teszi Jézust Jehovával, vagyis hogy Ő is "mindentudó", ellentétes a teljes Bibliával!

Szerintem annyira szerteágazó az eddigi "beszélgetésünk", hogy ez így követhetetlen. Egyszerűsíteni kéne és őszintén reagálni a másik érveire, ellenérveire. Mert ez csak egy átláthatatlan összevisszaság, melyet nem olvas végig szinte senki.

Éppen ezért a végére egy kérdés a háromság híveitől:

(1Kor 2:16) "Mert ki ismerte meg Jehova gondolkodását, hogy oktathatná őt? Bennünk azonban megvan Krisztus gondolkodása."

Hogyan lehetséges "Krisztus értelmével" rendelkezni és mégsem ismerni "Jehova értelmét" — ha az Atya és a Fiú "egyenlőek" tudásban és a háromság szerinti tulajdonságokban?

Feltettem már az előző válaszaimban is néhány ilyen kérdést, de nem kaptam rájuk választ. Sok ilyent lehet találni.

Ha már úgy is emlegetted, de hamis magyarázattal láttad el, ezt is megkérdezem:

(Márk 13:32) "Azt a napot vagy azt az órát senki nem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, csak az Atya."

Ha Jézust - ahogy a háromságimádók állítják - tényleg csupán az "emberi természete" (melyről persze semmit sem mond a Biblia) korlátozta abban, hogy tudja azt a napot és órát, akkor a szent szellem miért nem tudta?

No lássuk ezt a JT-konzervet is, vajon van-e benne bármi ehető, vagy ezt is kiette valaki. Itt van a két vetélkedő fordítási változat a Fil 2,6-ra:

"mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel…”" (Új prot. ford.)

"aki, bár Isten formájában létezett, nem gondolt arra, hogy erőszakkal megragadja azt, tudniillik, hogy Istennel legyen egyenlő" (Új Világfordítás, az angol alapján)

"aki, noha Isten formájában létezett, nem foglalkozott az elbitorlás gondolatával, tudniillik azzal, hogy Istennel egyenlő legyen." (Új Világfordítás, az angol eredeti hivatalos magyar fordítása)

"De jegyezzük meg, más fordítások hogyan adják vissza ezt a verset" - Azért tapasztalható itt kétértelműség a fordításokban, mert a görögben nem mellékmondat szerepel, hanem egy azt helyettesítő, önmagában kétértelmű kettős tárgyas szerkezet:

Fil 2,5-7

touto froneite en umin o kai en xristw ihsou,

os en morfh qeou uparxwn oux arpagmon hghsato to einai isa qew,

alla eauton ekenwsen morfhn doulou labwn, en omoiwmati anqrwpwn genomenos...

Szó szerint fordítva: nem tekintette zsákmánynak az Istennel egyenlő-létet.

A "harpagmosz" a szótárak szerint nem közvetlenül zsákmányt jelent, hanem zsákmányolást, ragadozást. Így azonban nem lehet fordítani, mert ettől a mondat értelme ellenkezőjére változna (még az őrtornyos értelmezés mentén is): "Jézus nem tekintette zsákmányolásnak azt, ha egyenlő akar lenni Istennel." Ezért valahogyan fel kell oldani, és feltétlenül úgy, hogy a "harpagmosz" szót annak tárgyával fordítjuk: megragadott vagy megragadni való dolog, magyarul "zsákmány." Ha valamely fordítás nem így jár el, akkor körülírásra kényszerül, tehát a jelen vitában érvként szóba se jöhet.

E ponton (az itt bírált Károlihoz és Douay-Rheimshez hasonlóan) az ÚVF is körülírást alkalmaz: "tudniillik, hogy Istennel legyen egyenlő". A célhatározós szerkezet teljességgel hiányzik a görögből, azt csak a fordító értelmezési igyekezete tette oda. Hasonlóan nincs jelen a görögben az ellentétes mozzanatot kifejező "bár" szócska, noha ezt is hozzábiggyeszti az ÚVF: "aki, bár Isten formájában létezett". Ez a fordítási megoldás önmagában még nem hamisítás, de mindenképpen egy kétértelmű görög szerkezet egyértelműsítése valamely ideológia mentén. Tehát nem parádéztatható úgy, mint "pontosabb fordítás."

Viszont az Új Világfordítás egy olyan hamisításra is rákényszerül, melyre az azt védelmező konzervek általában nem is mernek kitérni: "nem gondolt arra, hogy", illetve "nem foglalkozott a [...] gondolatával". Holott a "hégeomai" jelentése nem "gondolni valamire", hanem "tartani / tekinteni valamit valaminek." Ennek a fordításnak a helyességét tükrözi a Fil 2,6 nyelvtani szerkezete is, mely a "hégeomai" általános mondattani sémájával összhangban kettős tárgyat tartalmaz: "harpagmon" és "to einai isza theó", vagyis "zsákmánynak" és "az Istennel egyenlőnek levést." Ezt a jelentést az Őrtorony bibliája nem adja vissza, hanem elsikkasztja.

Ezen sok minden megfordul, mert kisül belőle, hogy az Őrtorony Társulat ideológiai célzattal hajlítgatja a szöveget, de ezúttal nem kétértelmű görögöt egyértelműsít az értelmező fordításával, hanem egyértelmű görögöt hamisít meg vele.

"még ezekből a pontosabb fordításokból is" - Nem, ezek ismét csak körülíró, értelmező fordítások, beleértve az Új Világfordítást is.

"The Expositor’s Greek Testament (Az értelmező görög szövetség)" - Ebből is látszik, hogy az őrtornyos konzerv magyar fordítója nem tud rendesen angolul. Ebben a kommentárcímben ugyanis az "expositor" nem minőség-, hanem birtokos jelzője a testamentumnak, ezért aposztroffal kellene írni, és így fordítani: A magyarázó görög (új)szövetsége.

"Nem találunk semmi olyan utalást, hogy a ... [harpazo] vagy annak bármelyik származéka a ’birtokban tartani’ vagy ’visszatartani’ jelentéssel bírna." - Ez nem is szükséges, mivel a szónak van "kívánatos szerzemény" jelentése is, melyben egészen elhomályosult a megragadás mozzanata.

"A szövegösszefüggéséből egyértelműen kitűnik, hogyan kell a 6. verset értelmezni. A filippieket Pál erre kéri: „Mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak.” Pál Krisztust kiváló példának tekintette ebben a vonatkozásban. [...] Voltaképpen Jézus, aki ’az Istent önmagánál többre tartotta’, sohasem akarta volna ’megkaparintani az Istennel való egyenlőséget’, hanem inkább „megalázta magát, engedelmes lévén mindhalálig”." - Éppen a szövegkörnyezet teszi világossá, hogy Pál itt Jézust mint a meglévő birtokairól lemondó isteni személyt mutatja be, nem pedig mint olyat, aki nem nyúlkál olyasmi után, ami nem az övé. Szó sincs arról e szövegben, amit az őrtornyos ideológus ideborít, vagyis hogy Jézus az Istent önmagánál többre tartotta. Ez nem exegézis, hanem a szóban forgó szöveg agyonütése felekezeti teológiával.

A folytatás pedig ("hanem megüresítette magát, szolga formáját felvévén") kimondja, hogy Jézus nem azzal mutatta be önmegalázását, hogy nem ragadta meg az Istennel való egyenlőséget, hanem azzal, hogy nem ragaszkodott hozzá. Máskülönben Pál szemléltető példája nélkülözte volna a találóságnak még a látszatát is. Ugyan mivel igazolná egy saját jussánál följebb nem nyújtózkodó Jézus példája azt, hogy másokat magunknál előbbrevalónak tartsunk? Ahhoz, hogy erre buzdítson, Pálnak egy olyan Jézust kellett bemutatnia, aki a magáéhoz nem ragaszkodik, hanem önként lemond róla.

A kommentátorok egy része különbséget akar kimutatni a következő kifejezések tartalma között: "Isten formájában lévén," illetve "az Istennel egyenlő-létet". De ez kivihetetlen, mert Pál a folytatásban az Isten formáját a szolga formájával állítja szembe, így mikor Jézus szolgai formát öltött, akkor nem csupán az Istennel egyenlő-létről mondott le, hanem az isteni formáról is. Mivel mindkettőről lemondott, kézenfekvő, hogy Pál itt egyenlőnek tekintette a kettőt.

No ennyit erről a kievett őrtornyos konzervről.

Fil 2.

1 Ha ér valamit a Krisztusban adott buzdítás, a szeretetből fakadó intelem, a lelki közösség, a bensőség és együttérzés, 2 akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy egyetértetek, ugyanúgy szerettek és egy lélekként ugyanarra törekesztek. 3 Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból! Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak. 4 Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is. 5 Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. 6 Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, 7 hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. 8 Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. 9 Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, 10 hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, 11 s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.

Isten formájában: Gör. morfé = forma, alak: az istenség lényegi sajátosságai és természete tárult elénk a formában. Ez Jézus istenségének világos és egyértelmű kijelentése. Egy ehhez kapcsolódó szó, a metamorfoó = átalakulni, átformálódni fejezi ki Jézus színeváltozását (Mt 17:2; Mk 9:2; vö. Róm 12:2; 1Kor 15:44 kk.; 2Kor 3:18), bár az elsődleges jelentésével Jézus emberi formájára utal. A morfé-t hasonló jelentésében használják: Mk 16:12 (vö. Lk 24:16).

Istennel való egyenlőség: Gör. iszosz = egyenlő, azonos: Ez a szó szerepel a Jn 5,18-ban is, ahol Jézus „az Istent is Atyjának nevezte, s így egyenlővé tette magát az Istennel” (vö. Jn 10:30-33). Az Újszövetség gyakran jelenti ki azt, hogy Jézus Isten – a Szentháromság második személye (vö. pl. Mk 9:37; Jn 1:1-4.14.18; 8:58; 13:19; 14:9; 17:11; 20:28; ApCsel 20:28; Róm 9:5; Kol 1:15-19; 2:9-10; 1Tim 3:16; Tit 2:13; 2Pét 1:1; Zsid 1:3,8).

Kiüresítette magát: kenoó = üressé tesz, kiürít. Az emberré válásban Istennek, a Fiúnak szükségképpen ki kellett üresítenie magát az istenség és az Isten-volt bizonyos állapotából vagy kiváltságaiból. Azonban teljes Isten és teljes Ember maradt (a hüposztatikus egység tanát végérvényesen a Khakédóni Zsinaton fejtették ki Kr. u. 451-ben). Az arianizmustól befolyásolt szekták tévesen magyarázzák ezt a tant, amikor Jézus istenségét a Jn 14:28-cal („…az Atya nagyobb nálam”) hozzák kapcsolatba, mintha Jézus kisebb lett volna lényegben, mint az Atyaisten; alacsonyabb rangú; vagy akár teremtett létező. Ám a Szentírás azt is tanítja, hogy bizonyos értelemben az Atya is „kap” valamit a Fiútól (pl. Jn 16:15.23). Jézus alárendelte magát (hüpotasszó) az Atyának (1Kor 15:28), „hogy Isten legyen minden mindenben”, de ez egyáltalán nem jelent alacsonyabbrendűséget, hiszen Ő alárendelte magát (hüpotasszó) Máriának és Józsefnek is (Lk 2:51), és a Kol 3:11 azt állítja, hogy „Krisztus minden mindenben”.

----

Földi élete tartamára lemondott az Isten Fiának kijáró dicsőségről, sőt vállalta a küzdelmes földi életet és halált. Önkiüresítése az áldozat és érdemszerzés előfeltétele volt.

Engedelmessége nagyobb tiszteletet juttatott az Atyának, mint amit a bűn megtagadott tőle. Megdicsőülése az, hogy feltámadásában és mennybemenetelében átvette az Isten Fiát megillető hatalmat és dicsőséget, s mint Istenember imádásunk tárgya.

Az egység akkor valósul meg a hívek közt, ha Krisztus példáját követve önzetlenek és alázatosak. Isten Fia önként lemondott az őt megillető isteni dicsőségről és úgy élt az emberek közt, mint egyszerű ember.

Ugyanazon önmegtagadó, magát megalázó szeretet legyen tulajdonotok, mint a minő Krisztusé volt. Ő mind a mellett, hogy isteni természettel és valósággal birt, s nem lett volna önhittség isteni tulajdonokat sajátjaiúl tartani: kivetközött e végtelen fönségből, s fölvévén az emberi természetet, az emberekhez egészen hasonló lett, a bűnt kivéve, és külsőleg csak mint ember jelent meg, Mások így értelmezik: Ő ugyan birtokában volt isteni természetének, de nem akart azzal kérkedni, azt mutogatni, mint zsákmányát a győző diadalmenetén: hanem elrejté stb.

-----

Az Új világ fordításban Őrtorony Társulat betoldásai és félrefordítása a Fil 2-ben található Krisztus-himnusz eredeti értelmét az ellenkezőjére torzította: "noha Isten formájában létezett, nem foglalkozott az elbitorlás gondolatával, tudniillik azzal, hogy Istennel egyenlő legyen. Nem, hanem megüresítette magát, rabszolgai formát öltött, és emberekhez lett hasonlóvá." A 9. versben a Társulat Krisztus dicsőségét is csökkenteni igyekszik: bár "fel is magasztalta őt az Isten mindenek fölé" (az eredetiben ui. túlzó felsőfok van), az ÚVF szerint Isten csak "magasabb állásba emelte" (ami középfok).

* 5-11. Jézus Krisztus alázatosságának a példája.

* 5. Az apostol inti a híveket, hogy érzéseikben és törekvéseikben Krisztus példáját kövessék és Krisztushoz hasonlók legyenek.

* 6. Ennek a versnek görög és latin szövegét úgy lehetne a magyarban szószerint visszaadni: (Krisztus Jézus), aki az Isten alakjában létezvén, az Istennel való egyenlőséget (az Istennel való egyenlőségben) nem tartotta olyan dolognak, melyet erőszakosan (rablással) szerzett; vagy pedig az utóbbi szavakat így is lehet érteni: nem tartotta olyan dolognak, melyhez erőszakosan kell ragaszkodnia. Mivel a megfelelő görög szót a Szentírásban csak Szt. Pál használja, jelentésének a megállapítására nincs más mód, mint figyelembe venni a szövegben az összefüggést. Minthogy pedig a következőkben azt mondja az apostol, hogy Krisztus Jézus felcserélte az Istenhez hasonló létezését az emberhez hasonló létezéssel s emberi alakot vett magára, valószínűbbnek látszik az az értelem: hogy Krisztus Jézus nem ragaszkodott erőszakosan az Istennel való egyenlőséghez, hanem hasonló lett hozzánk, emberekhez. – Jézus Krisztus az Isten alakjában volt: Krisztus, a második isteni személy, isteni lényegének és természetének megfelelően isteni dicsőségben és fenségben volt. A megtestesülés előtt az alakja, vagyis a létezési módja a dicsőséges és fenséges isteni létezés volt. – Az Istennel való egyenlőség: Krisztus az Atyaistennel és a Szentlélekkel lényegileg, és a megtestesülés előtt az isteni dicsőség és fenség megnyilvánulásában egyenlő.

* 7. Ez utóbbiról, az isteni dicsőségben és fenségben való megjelenésről lemondott, belőle kivetkőzött, vagy amint az apostol mondja: kiüresítette magát akkor, amikor felvette a szolga alakját és emberekhez hasonló lett. Az apostol nem mondja egyszerűen, hogy Krisztus ember lett, mert ki akarja fejezni azt a nagy különbséget, amely az emberré lett második isteni személy és a többi ember között van, amint Aranyszájú Szt. János mondja: nemcsak az volt, aminek külseje mutatta, hanem Isten is. Külsejét tekintve úgy jelent meg, mint ember: a görög szöveg szerint ezt a mondatot a következőhöz kell kapcsolni, ilymódon: Amikor külsejét tekintve úgy jelent meg, mint ember, megalázta magát...

* 8. A megtestesülés az isteni dicsőségben élő Krisztus számára önmagának a kiüresítése volt, lemondás az isteni dicsőségről, melyhez természete szerint joga volt. Alázatosságának további megnyilvánulása volt azután, hogy mint ember szolgai sorsot és a rabszolga halálát vette magára, lemondott a saját akaratáról, engedelmes lelt olyan odaadással és hűséggel, melynek betetőzése lett a halál a keresztfán. – A kereszthalál jelentőségéről lásd Máté 27,32-38. jegyz.

* 9. Felmagasztalta: igen magasra emelte, helyezte. – Oly nevet adott neki, mely minden más név fölött van: olyan nevet, melynek jelentése, tartalma és ereje fölülmúl minden más nevet. Hogy melyik ez a név, azt az apostol áll. versben mondja meg.

* 10. Jézus nevére: az apostol nem azt mondja: az Isten Fiának nevére, vagy: Krisztus nevére, hanem azt a nevet nevezi meg, amelyet az Isten Fia földi életében viselt. Nyilvánvalóan azért, mert Jézus Krisztus felmagasztalása nemcsak azt jelenti, hogy visszatért abba a dicsőségbe, amelyben megtestesülése előtt volt (6. vers), hanem azt is, hogy Jézus Krisztusnak emberi természete is megdicsőült, amely alázatosságának az eszköze volt. Jézus nevére: vagyis az emberré lett Istenfia előtt meghajol minden térd: imádással kell hódolniok az égieknek, vagyis az angyaloknak és a szenteknek, a földieknek, a földön élő embereknek és az alvilágiaknak, a kárhozatban szenvedő lelkeknek és a gonosz szellemeknek, kiknek hatalmát az Istenember megtörte.

* 11. Iz. 45,24. (V. ö. Róm. 14,11.) Izaiás prófétánál az Úristen magának követeli a tiszteletet, hogy előtte meghajoljon minden térd, s őt megvallja minden nyelv. Szt. Pál apostol ezt a hódolatot a megdicsőült Istenember számára követeli, akinek az Atyaisten megadta azt a nevet, melynek kijár az Istent megillető tisztelet, s ez a név: az Úr neve. Az őskereszténység ezzel a névvel nevezte meg a feltámadt, az Isten jobbján ülő Messiást (Kor. I. 12,3. Csel. 2,36. stb.) és ezzel a névvel vallotta meg Krisztus istenségét. Az Atyaisten dicsőségére: amint Jézusnak egész megváltói műve, akként a megváltottak imádása is végeredményben mindnyájunk Atyjának, az Atyaistennek dicsőségét szolgálja. – A latin szöveg némikép megváltoztatja a görögnek az értelmét és ekként adja vissza: minden nyelv vallja meg, hogy az Úr Jézus Krisztus az Atyaistennek a dicsőségében van.

----

Először azt olvassuk: Jézus Istennek formájában létezett. (A "hüparkhón" igenév jelen ideje nem teszi semmivé a következő ige, a "hégészato" aorisztoszát, azaz lényegében: lezárult múlt idejét.) Hogy öröktől fogva-e, az most nem szerepel a bizonyításban; annyi bizonyos, hogy valamivel a szolgai forma, az emberség felöltése előtt már Isten formájában volt. Ez máris zárójelbe teszi a tagadó első gondolatát.

Ha Jézus megüresítette magát, akkor nyilván volt mitől: az "Isten formájától." Az ortodox teológia ezt úgy fogja fel, hogy Jézus egy időre megszüntette isteni hatalma használatát. (Így mondja a Zsidó levél is: "Rövid időre kisebbé tétetett az angyaloknál.")

A "zsákmány" (harpagmosz) kétféle dolgot jelenthet: amit meg kell ragadni, és amihez ragaszkodni kell. Mivel Jézus egyszer már az Isten formájában létezett, nehezen képzelhető el, hogy az első értelemben állna itt a szó. Ő nem ragaszkodott az isteni formához, azaz megüresítette magát.

A "hogy Istennel egyenlő" szavak helyén a görögben általános értelmű főnévi igenév található ("to einai isa qew"), amely semmiféle időviszonyt nem fejez ki, és a legjobb nyersfordítása: "az Istennel egyenlőnek-levés." Ha csak ezt nézzük, akkor megállhat a "zsákmány" szó első értelme is, de a fent taglalt szövegkörnyezettel együtt már nem.

Annál inkább nem, mert Jézus önmegalázásának és felmagasztaltatásának példájával az apostol éppen arra buzdítja a kolosseieket, hogy ne nézzék a maguk hasznát (nyilván mint keresztényeknek volna módjuk, hogy csakis saját épülésükre figyeljenek), hanem tartsák egymást előbbrevalóknak, feljebbvalóknak maguknál (hüperekhón). Jézus is ezt tette: nem maradt meg egyszemélyes dicsőségében, hanem szolgaként vérzett értünk a fán, gyalázatos halált szenvedett - és amellett, hogy nagyobb dicsőséget szerzett magának, önzetlenségével minket is beemelt az Isten kegyelmébe. Szó sincs arról, hogy istenségét csak így szerezhette meg: a "kereszt drámájának" nem ez volt a tétje.

-----

Azt pedig, hogy Jézus egyenlő volt Istennel (úkh harpagmon hégészato to einai isza theó), elolvashatod a Filippi levélben. Hogy ez nem a "res rapienda," hanem a "res rapta" értelmében veendő, azt a szövegkörnyezet bizonyítja.

A görögben: "hosz en morfé theú hüparkhón úkh harpagmon hégészato to einai isza theó."

Szó szerinti fordításban: "aki Istennek formájában lévén nem tartotta ragadománynak az Istennel egyenlőnek levést."

Bár a "ragadomány" szó önmagában értelmezhető úgy is: "megragadnivaló dolog," és úgy is: "olyan dolog, amihez ragaszkodni kell," ezen lehetséges jelentések között nem úgy kellene dönteni, hogy a kétértelmű szöveget egy felekezeti tan kedvéért zárójel nélküli betoldásokkal valamelyik irányba elgörbítjük. Az eredetiben nyoma sincs sem a "bár," sem a "legyen" szónak - ezeket az Őrtorony Társaság hamisította oda.

-----

Filippi 2. 6.:

”Aki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Ő az Istennel egyenlő” ( Károli )

„Isteni mivoltában, nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amihez föltétlenül ragaszkodjék.” ( Békés-Dalos fordítás )

„Isteni mivoltában, nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez, mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell” ( Káldi fordítás )

Görög: hosz en morfé theu, hüparkhon, ukh harpagmon hégészato to einai isza theó

Nézzük a Filippi 2.6. értelmezését, mi az, amit nem mond: Pál nem azt állítja, „nem akarta elbitorolni” Istentől, ami az Övé. Nem is azt mondja, hogy Krisztus attól tartózkodott, hogy Istennel egyenlő legyen, vagy hogy Istennel egyenlővé váljon. Éppen fordítva. Isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amihez feltétlenül ragaszkodjék, mint egy zsákmányhoz. Kulcsfontosságú a jelentősége annak, hogy az Istennel való „egyenlőség” folyamatos, állapotszerű. Ezt az eredeti görög nyelvű mondat is alátámasztja. Ez azt jelenti, hogy ezt az „Istennel való egyenlőséget” a Fiú nem megszerezte, mintha lett volna idő, amikor nem lett volna Isten formájában. Eleve ebben a létformában volt, tehát ez nem is lehetett volna a számára elérendő cél. Pál gondolatmenete szerint Krisztusban a hívők alapvető hozzáállása, hogy egymás érdekeit a sajátjuk fölé helyezik. Erre az önzetlenségre hozza példának Jézus Krisztust, aki annak ellenére, hogy Isten formájában volt (a felső pólus), az emberek érdekében egy időre emberek formáját vette fel ( az alsó pólus). A Fiú szinte „kifosztotta magát” szolgai formát vett fel, az emberekhez hasonlóvá lett és engedelmeskedett mindhalálig. Ez a döbbenetes, önfeláldozó szeretet az, amit Pál követendő mintaként tárt a filippibeliek elé (vö. Mk. 10:45)

Filippi 2.9. Amit a szöveg nem mond: Pál nem azt mondja, hogy Jézus csupán „magasabb állásba” jutott, hiszen ez csak középfokú hasonlítás lenne, (alapfok: magas, középfok: magasabb, felsőfok: legmagasabb). Nem is csupán egy „minden más név felett álló” nevet kapott, mintha összehasonlítani akarna, és az ő neve, csak más nevek fölé kerülne. Az eredeti görög szöveg értelme egyszerűen az, hogy a Fiú, aki mindig is Isten formájában volt, majd emberként megaláztatott, és a halálba taszíttatott, feltámadva ismét a létező legmagasabb dicsőségben van (az „Isten formája” felülmúlhatatlan), és a létező Legmagasabb Név birtokosa (Isten nevénél pedig nincs nagyobb, és itt erről van szó és nem másról). Nincs az a zsidó, vagy zsidó származású keresztény, akinek a „minden név felett való név” hallatán, ne a Név jutna az eszébe. Istent azóta is, a mai napig úgy emlegetik: „a Név” (ha Sém). Pál Krisztusról azt mondja, hogy „nincs üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek, az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk” (Csel. 4:12) ami nem csoda, hiszen Jézus szerint is Jézusnak adta az Atya a nevét. (Jn. 17:11)

Az, hogy a Krisztust Isten emelte fel, és Isten adta neki a Nevet, nem mond ellent annak, hogy a Fiú maga is Isten lenne, ha Isten lénye több, mint Atya: Fiú és Szentlélek is. A Fiú egy emberi testében valóban „kisebb” volt, mint az Atya (Jn. 14:28 „az én Atyám nagyobb nálam”), és mint Messiás, mint ember, az őt küldő Istentől való teljes függőségben élt (1Kor 11:3 „a Krisztus feje az Isten”). Ma mégis Úr minden felett: „előtte hajol meg minden térd” Fil 2:11), amint megmondatott: „ Nincs más isten rajtam kívül, igaz és szabadító isten nincsen rajtam kívül. Rám figyeljetek a föld végéről is, és megszabadultok, mert én vagyok az Isten, igazság jön ki a számon, szavam megmásíthatatlan: Előttem hajol meg minden térd” (Ézs 45:21-23).

A Társulat tagadja, hogy Jézusban Isten járt közöttünk, számára Jézus csak egy teremtett lény, ha az első is Isten után. Ezért lehet érdeke kisebbíteni a Messiás megdicsőülését, és elkendőzni azt a tényt, hogy Jézus csak visszatért oda, ahol mindig is volt, Isten létformájába.

Ezzel szemben ezek a Biblia versek Krisztusnak az Isten formájában való létet, Istennel való egyenlőséget, vagy azonosságot, az Isten méltóságát, Nevét és tekintélyét tulajdonítják. Ezzel a Fiú és az Atya személyét nem azonosítja, De Isten lényét két személyben is láttatja.

[link]

„...mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére."

Ez a teológiai kutatásban gyakran „az ősgyülekezet korai Krisztushimnuszának" tekintett fontos ige világossá teszi, hogy Jézus Krisztus eredetileg Isten „morfé"-jában (formájában) volt: „en morfé theou hüparhón". Az a „morfé theou", amelyet Krisztus visel, „a létet lényege szerint jellemző létmód" (Gnilka, 114. o.). Testté lételével Krisztus önként határozta el, hogy aláveti magát az Atya tekintélyének -, nem azért, mert kellett neki, hanem, mert így akarta: „...nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel". Az előbb említett kiindulás alapján a „harpagmon"-nak csak ez a fordítása jön számításba (nem pedig „nem törekedett erőszakkal arra, hogy Istennel egyenlő legyen", amint az Őrtorony Társulat javasolja, vö.: „Érveljünk az írásokból" 105. o.). Az, hogy Jézus feladhatta Istennel való egyenlőségét, azt feltételezi, hogy birtokában volt ennek az egyenlőségnek. Isten emberré lett (vö. Jn 1,14). Jézus rangban, de nem természete szerint vetette alá magát Atyjának. Ez az alávetés semmit sem változtat az Atyával és a Szentlélekkel való lényegbeli egységén.

Jézus tehát birtokolta és birtokolja Isten lényegét, de nem tartott ki

isteni helyzete mellett, hanem megüresítette magát, és felvette a „morfé doulou"-t („szolgai formát" vagy „rabszolgalétet"). Megtörtént tehát „az isteni lényeg inkarnációja". „Ha ott Isten létmódja volt, úgy most a rabszolgáé"- A Filippi-himnusz „a preegzisztens útját írja le, aki magától veszi magára az emberi lét rabszolgaságát" (Gnilka, 118kk).

Jézus ezért tehát csak ember volt, mint az ariánusok és Jehova Tanúi állítják? Semmiképpen sem. Hanem csupán földi létmódja idejére lemondott Istennel való egyenlőségéről, önként rendelte alá magát az Atyának (megaláztatás), és (ahogyan Zsid 4,15-ből látható) ember lett mint mi, mégis bűn nélkül, hogy minket, embereket megváltson. Megtestesülése Istennel való egyenlőségének kiüresítésével (kenószisz) lett egyenlő (bizonyos isteni tulajdonságok érvényesítéséről lemondott), amelyekben kereszthalála után megint teljes mértékben részesült (felmagasztalás). Egykor „minden térd meghajol előtte ...és minden nyelv vallja: Jézus Krisztus Úr" (10-11. v.). Már Athanasius is az ariánusokkal folytatott vitájában részletesen foglalkozott Fii 2,6-11-gyei és a Logosz Jézus Krisztus megaláztatásának és felmagasztalásának szótériológiai (=üdvtani) jelentőségét hangsúlyozta:

„Ha az Úr nem lett volna emberré, akkor nem lettünk volna megváltva a bűnöktől és nem támadtunk volna fel a halottak közül, hanem holtan a föld alatt maradtunk volna. A mennybe sem magasztaltattunk volna fel, hanem az alvilágban feküdnénk. Miattunk és értünk van így: 'felmagasztalta' és 'adta'" (Az ariánusok ellen 1,43).

Fii 2,9-1 l-ben Ézs.45,22-24-ből vett idézet található:

„Rám figyeljetek a föld legvégéről is,

és megszabadultok,

mert én vagyok az Isten, nincs más!

Magamra esküdtem, igazság jött ki számon,

szavam megmásíthatatlan:

Előttem hajol meg minden térd,

rám esküszik minden nyelv,

és ezt mondják rólam:

Csak az Úrnál (JHVH) van igazság és erő!

Megszégyenülve mennek hozzá

mind, akik gyűlölték őt."

A Filippi-himnusz azt mondja: „Jézus nevére minden térd meghajoljon... és minden nyelv vallja: Jézus ...Úr" Itt is világos utalásunk van Jézus Krisztusnak JHVH-val, vagy Istennel, az Atyával való egységére. Gnilka hangsúlyozza:

„Az új irány, amelyet Fii 2,10k ad, abban ... mutatkozik meg, hogy most minden radikálisan Krisztusra helyeződik (át). Minden hódolata en tó onomati Iészou történik... A küriosz-címnek az ószövetségi idézettel kapcsolatban az ószövetségi istennévvel egyenértékűnek kell lennie" (127., 129. o.).

Ezekből a megfigyelésekből, amelyeket ezen a Jézus Krisztus istensége és embersége szempontjából döntő textuson végeztünk, a következő eredmény származik, amely a további helyek megértéséhez is alapvetően fontos: Jézus Krisztus isteni és emberi tulajdonságainak viszonya csak az üdvösség és a kinyilatkoztatás történetének ismeretében érthető helyesen. Jézus földi létmódjának idejére nem szabad minden, egyedül az Atya Istennek kijáró állításból kiindulnunk. Már említettük, hogy a Fiú alárendelte magát az Atyának, és ezért a földön nem mindig élt isteni mindentudásával, mindenhatóságával, mindenütt való jelenlétével (hanem majd újra, megdicsőülése után). Ebből a - csak ideigvaló - alárendeltségből (szubordináció) magyarázhatók meg igen világosan például azok bibliai szakaszok, amelyeket Jehova Tanúi (többek között) Jézus istenségével szemben vetnek be.

-------

A "New World Translation, az Őrtorony Szervezet egy olyan saját bibliafordítása, amely a többi felekezet tanításával szöges ellentétben áll, és egyetlen más felekezet sem használja a sok száz ferdítés miatt, amivel a Teremtő Isten valódi mondanivalóját teljesen eltorzítja. A saját tagsága számára a más fordításokat nem ajánlja, sőt nyíltan-burkoltan tiltja.

Csak egy példát emelnék ki: Filippiekhez írt levél, 2. fejezet 6. vers

A JT. „Új Világ” fordítása szerint: „ Aki, noha Isten formájában létezett, nem foglalkozott az elbitorlás gondolatával, tudniillik azzal, hogy Istennel egyenlő legyen”

Ez a fordítás a Pál által használt nyelvezetet összhangba kényszeríti ennek a felekezetnek az unitarizmusával, azzal a nézettel, hogy Jézus nem volt egyenlő Istennel, és elutasította, hogy egyenlővé tegyék vele.

Nézzük a több felekezet által elfogadott Ökumenikus fordítást: „Mert ő Isten formájában lévén, nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel.”

J. H. Thayer neves tudós „Újszövetségi görög szómagyarázata” a következőképpen fogalmazza meg: „Istennel való egyenlőségét mégsem tekintette zsákmánynak…” (Azaz más szavakkal, nem ragaszkodott hozzá mindenáron)

Arthur S. Way, a görög és latin nyelvű klasszikusok képzett és nagy tudású fordítója igen hasonló nyelvezettel fordítja a Fil. 2:6-ot: „… mert Ő még amikor Isten formájában létezett, akkor sem ragaszkodott önző módon ahhoz a kiváltságához, hogy egyenlő Istennel…”

J. B. Phillips körülíró fordítása is egybecseng Way fordításával: „… mert Ő, aki természeténél fogva mindig is Isten volt, nem ragaszkodott előjogaihoz, amelyek Istennel való egyenlősége folytán megillették, hanem megfosztotta ezektől magát, saját döntése alapján szolgai természetet öltött magára és halandó emberként megszületett”

Tehát látható, hogy az „Új Világ” fordítású Biblia kivételével az összes többi egybehangzóan, egyértelműen, helyesen közli a Teremtő Isten mondanivalóját.

----

Itt Isten létformája mint meglévő állapot explicit módon Jézusnak tulajdoníttatik, és az Isten szó előtt ugyanannyira névelő nélkül, mint ahogy az Istennel való egyenlőség említésekor is áll a következő versben. Egészen természetes tehát a két "theosz"-említést ugyanarra vonatkoztatni. Ezen kívül az Istennel való egyenlőség úgy jelenik meg, mint ami helyett Jézus emberré lett, úgyhogy ezt az önátadó lelkületet nekünk is utánoznunk kell. De nem azt hangsúlyozza Pál, hogy ne törjünk magasabbra, mint ami nekünk jár, hanem hogy azt se keressük, ami egyébként minket jogosan megilletne, és másokat előbbrevalónak tartsunk magunknál (Fil 2,3). Ebből nagyon erősen valószínűsíthető a "harpagmosz" (zsákmány) szónak "res rapta" (megragadott dolog) értelmében való vétele, s nem az, amit a kendtek fordítása sugall, vagyis hogy Jézus nem akarta megragadni az Istennel való egyenlőséget.

Teljesen eredménytelen minden olyan igyekezet, amely a "harpagmosz"-t itt "megragadással" vagy hasonló cselekvéssel akarja visszaadni, és ezen az alapon amellett érvelni, hogy Jézus "nem foglalkozott az elbitorlás gondolatával, tudniillik azzal, hogy Istennel egyenlő legyen." A "hégeomai" ugyanis nem jelent "foglalkozást", hanem "valaminek tekintést." Jól kitapintható állandó bővítménye van a görögben, amit nyelvtanilag kettős tárgyesettel fejez ki. Ennek fényében a fenti értelmezés ide vezetne: "Jézus nem tekintette ragadozásnak az Istennel egyenlőnek levést" - ami nyelvtanilag éppen az ellentétét jelentené, amit JT-i ki akarnak belőle hozni: azt ti., hogy olyasminek tartotta, ami jár neki. Ezen feneklik meg Furuli érve, aki azt akarja kiaknázni, hogy a "-gmosz" végű főnévképzés elsősorban aktív szemléletű főneveket hoz létre.

Fil 2:6

Görög hosz en morfé theu hüparkhón, ukh harpagmon hégészato to einai isza theó

KIT who-in-form-of God-existing-not-snatching-he considered-the-to be -equal (things)-to God

NWT who, although he was existing in God's form, gave no consideration to a seizure, namely that he should be equal with God

ÚVF aki, noha Isten formájában létezett, nem foglalkozott az elbitorlás gondolatával tudniillik azzal, hogy Istennel egyenlő legyen.

Bevezetés

Két részlet igényel vizsgálatot: a „nem foglalkozott az elbitorlás gondolatával” és a „hogy Istennel egyenlő legyen” fordítás.

Szótári és nyelvtani adatok

A mondat eleje szerint Krisztus „Isten formájában” volt; a „forma” eredetije (morfé) személyek esetében alapvetően a külsőt, azt az alakot jelenti, amelyben valaki mások számára felismerhetően és azonosíthatóan megjelenik; nem véletlen, hogy több fordító is „mivolt”-ként, sőt „természetként” értelmezi (Katolikus, Békés-Dalos, Káldi, NIV). A „létezett”-nek fordított hüparkhón a hüparkhó (megvan, fennáll, létezik) ige folyamatos melléknévi igeneve („...létezvén” vagy „...leledzvén”).

Ami az első vitatható részletet illeti, az ukh tagadószó jelentése „nem”, és az igét (hégészato) tagadja. A hégészato a hégeomai ige aorisztosz alakja (szerepe itt csak a múlt idő jelzése), jelentése az bővítmények esetén: vél, gondol, hisz, tart, lát valakit vagy valamit valamilyennek (Fii 2:3,25, 3:7-8, 2Kor 9:15, lTim 1:12, Csel 26:2 stb.). A harpagmosz jelentése zsákmány, rablott, erőszakkal megszerzett dolog; a harpadzó igéből származik, amelynek a jelentése: elrabol (lásd Mt 11:12, 12:29, Jn 10:19), vagy el-, meg- és kiragad (Jn 6:15, Csel 8:39, 23:10, Júd 23, Mt 13:19, 1Thessz 4:17); ebből az igéből származik a harpax (ragadozó, rabló, harácsoló) és a harpagé (elrablás, rablásvágy). A harpagmosz az ógörögben is ritka, az Újszövetségben csak itt szerepel.

A második tagmondat arra utal, hogy mit nem tartott a Fiú elorzott dolognak: a to einai az eimi létigéből („van”) képzett főnév („a levés”). Az isza (szótárban: iszosz) jelentése: egyenlő, ugyanannyi, ugyanakkora stb.; ebből van képezve az iszotész = egyenlőség, azonosság, méltányosság. Krisztus tehát az „Istennel egyenlőnek levését” nem tartotta elbitorolt dolognak, azt, „hogy egyenlő Istennel”.

Értelmezésbeli lehetőségek

A két részlet természetes fordítása: „Isten formájában lévén nem tekintette elbitorolt dolognak” azt, „hogy egyenlő az Istennel”. Kulcsfontosságú a jelentősége annak, hogy az Istennel való „egyenlőség” folyamatos, állapotszerű. A Fiú ezt nem megszerezte, mintha lett volna idő, amikor nem lett volna Isten formájában. Eleve ebben a létformában volt, tehát ez nem is lehetett volna a számára elérendő cél. Eleve „Isten formájában létezett” (ÚVF). A Társulat (Kell hinned a Háromságban? (25-25. oldal), Érveljünk az írásokból (156-157. oldal)) mégis pontosan ezzel ellenkezően, úgy állítja be, mintha arra nem lett volna szabad gondolnia, hogy Istennel váljon egyenlővé, és mivel ezt nem tette, ezért lett a filippibelieknek példaadó: „utánozni tudunk valakit, aki 'nem törekszik erőszakkal arra, hogy Istennel egyenlő legyen' (ÚV).”

Amit a szöveg nem mond

Pál nem azt állítja, hogy Krisztus „nem akarta elbitorolni” (ukh hégészato harpadzein) Istentől, ami az Övé. Nem is azt mondja, hogy Krisztus attól tartózkodott, „hogy Istennel egyenlő legyen”, hogy Istennel egyenlővé váljon (lásd az ÚVF célhatározói tagmondatát: „hogy...”), vagy „hogy Istennel egyenlővé tegye magát” (vö. Jn 5:18).

A szövegkörnyezet

A Fii 2:6-ot megelőző szakasz nem csupán önmagunk másokhoz méregetéséről beszél, hanem együttérzésről, szeretetről, közös törekvésekről és gondokról, a viszálykodás kerüléséről, alázatról, és végül az 5. versben arról, hogy senki se csak a saját hasznát nézze, hanem mindenki a mások hasznát is!

Ezután jön az a görögül hiányos mondat, amelyet minden fordítónak ki kell egészítenie: „Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt” (Ökumenikus), vagy elfogadhatóbb jelen időben: ho kai en Khrisztó Iészú [esztin] = „amint az Krisztus Jézusban [van]” (Vida), vagy egy módbeli segédigével kiegészíteni: ho kai en Khrisztó Iészú [einai dei] = „...amint annak Krisztus Jézusban [lennie kell]”.

Ennek a tisztázására azért volt szükség, hogy meglássuk: Pál gondolatmenete szerint Krisztusban a hívők alapvető hozzáállása, hogy egymás érdekeit a sajátjuk fölé helyezik. Erre az önzetlenségre hozza példának Krisztus Jézust, aki annak ellenére, hogy Isten formájában volt (a felső pólus), az emberek érdekében egy időre emberek formáját vette fel (az alsó pólus). A Fiú szinte „kifosztotta önmagát” (heauton ekenószen, lásd Soós, Kecskeméthy), szolgai formát vett fel, az emberekhez hasonlóvá lett, és engedelmeskedett mindhalálig. Ez a döbbenetes, önfeláldozó szeretet az, amit Pál követendő mintaként tárt a filippibeliek elé (vö. Mk 10:45).

Tágabb bibliai összefüggések

Krisztust a Biblia theosz-nak (isten / Isten) és ho theosz-nak (az Isten) is nevezi.

Helyes fordítások és értelmezések

Angolul: „who being in the form of God, thought it not robbery to be equal with God” (KJV, NKJV); „who, although he existed / was in the form of God, (he) did not regard equality with God a thing to be grasped” (NASB, RSV); „who though he was in the form of God, did not regard equality with God as something to be exploited” (NRSV); „who, being in very nature of God, did not consider equality with God something to be grasped” (NIV).

Magyarul: „ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel” (Ökumenikus); „amikor Isten alakjában volt, nem tekintette zsákmánynak, hogy az Istennel egyenlő” (Vida); „aki Isten alakjában nem tartotta azt rablott zsákmánynak, hogy Istennel egyenlő” (Csia); „a ki, Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő” (Károli); „mikor Isten formájában volt, nem tartotta Istennel való egyenlőségét zsákmánynak / ragadománynak” (Kecskeméthy, Czeglédy, Ravasz; „rablott szerzeménynek” Raffay); „isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amihez föltétlenül ragaszkodjék / amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell” (Békés-Dalos, Káldi).

A Társulat tanítása és a fordítás közötti összefüggés

A Társulat tagadja, hogy Krisztusban az Isten lett emberré. Ez a fordítása és magyarázata azt sugallja, hogy Pál Jézus Jehovával szembeni alázatát teszi az alázat példájává. Eszerint ha a másikat különbnek kell tartanunk önmagunknál, akkor erre azért Jézus a legjobb példa, mert ő Istent, azaz Jehovát különbnek tartotta önmagánál, és nem akart Istenné válni.

Összefoglalás

A bibliavers a Fiúnak az emberré válása előtti állapotát úgy írja le, hogy „Isten formájában volt”, „Istennel egyenlő volt”, de ehhez nem ragaszkodott, hanem emberi, szolgai formát öltött. Pál a Messiásban önmagát hozzánk lealázó Istent teszi az alázat példájává.

------

Fil 2:9

Görög dio kai ho theosz autón hüperüpszószen kai ekhariszato autó to onoma to hüper pan onoma

KIT through which-also-the-God-him -put high up over-and-he graciously gave- to him-the-name-the-over-every-name

ΝWT on this very reason alsó God exalted him to a superior position and kindly gave him

the name, that is above every [other] name

ÚVF Az Isten éppen ezért magasabb állásba is emelte, és kedvesen megadta neki a nevet, amely minden más névnek felette áll.

Bevezetés

Két részletet kell megvizsgálnunk: a „magasabb állásba” fordítás pontosságát, illetve a „minden más névnek felette” részletet.

Szótári és nyelvtani adatok

Ami az első vizsgált kifejezést illeti, a hüperüpszoó ige jelentése: minden mértéken felül, minden fölé felemelni (Raffay: „Isten felette felmagasztalta őt”). Az Újszövetségben csak itt fordul elő, és nem is felsőfokot, hanem túlzott felsőfokot fejez ki.

Ami a „minden más névnek felette áll” fordítást illeti, a to onoma to hüper pan onoma jelentése „a minden név felett való név”, azaz „a legfelsőbb név”. Ez felsőfokot fejez ki, ráadásul ószövetségi előzménye is van. A „más” szócska az eredeti szövegből hiányzik, társulati betoldás (vö. Kol 1:16-20).

Értelmezésbeli lehetőségek

Az eredeti szöveg értelme egyszerűen az, hogy a Fiú, aki mindig is Isten formájában volt, majd emberként megaláztatott, és a halálba taszíttatott, feltámadva ismét a létező legmagasabb dicsőségben van (az „Isten formája” felülmúlhatatlan), és a létező Legmagasabb Név birtokosa (Isten Nevénél pedig nincs nagyobb).

Amit a szöveg nem mond

Pál nem azt mondja, hogy Jézus csupán „magasabb állásba” jutott, hiszen ez csak középfokú hasonlítás lenne (alapfok: magas, középfok: magasabb, felsőfok: legmagasabb). Nem is csupán egy „minden más név felett álló” nevet kapott, mintha összehasonlítani akarna, és az ő neve csak más nevek fölé kerülne.

A szövegkörnyezet

Pál gondolatmenete éles ellentéteket állít fel: a Fiú Isten formájában volt, de szolgai, emberi formát vett fel; dicsőségben volt, de porba alázták; a legmegvetettebb volt, de a legnagyobb méltóságba emeltetett. Pál az álmessiásként kivégzett rabbinak, a Messiásnak a lélegzetelállító történetéről beszél (Isten formájában, Istennel egyenlő volt, emberként kínhalált halt, majd ismét megdicsőült), hogy ez a nagy „alászállás” legyen az alázat példája a hívők számára.

A Társulat a részlet értelmezésekor (Érveljünk az írásokból (192. oldal)) arra mutat rá, hogy a 11. versben „Jézus Krisztus Úr az Istenek, az Atyának a dicsőségére” (ÚVF), tehát Jézus és „az Isten, az Atya” különböző személyek. A társulat rossz fordításával szemben az eredeti szöveg (hoti Küriosz Iészusz Khrisztosz eisz dokszan theu patrosz) azonban csak azt módja: az „Atya Isten dicsőségére”, ami nem zárja ki azt, hogy a Fiú is Isten lehetne.

Tágabb bibliai összefüggések

Nincs az a zsidó vagy zsidó származású keresztény, akinek a „minden név felett való név” hallatán ne a Név jutna az eszébe. Istent azóta is, a mai napig úgy emlegetik: „a Név” (ha Sém). Pál Krisztusról mondja, hogy „nincs üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk” (Csel 4:12), ami nem csoda, hiszen Jézus szerint is Jézusnak adta az Atya a nevét (Jn 17:11).

Az, hogy a Krisztust Isten emelte fel, és Isten adta neki a Nevet, nem mond ellent annak, hogy a Fiú maga is Isten lenne, ha Isten lénye több, mint Atya: Fiú és Szentlélek is. A Fiú egy emberi testében valóban „kisebb” volt az Atyánál (Jn 14:28, „az én Atyám nagyobb nálam”), és mint Messiás, mint ember, az őt küldő Istentől való teljes függőségben élt (1Kor 11:3, „a Krisztus feje [vezetője] az Isten”). Ma mégis Úr minden felett: „előtte hajol meg minden térd” (2:11), amint az megmondatott: „Nincs más isten rajtam kívül, igaz és szabadító isten nincsen rajtam kívül. Rám figyeljetek a föld végéről is, és megszabadultok, mert én vagyok az Isten, nincs más! Magamra esküdtem, igazság jött ki számon, szavam megmásíthatatlan: Előttem hajol meg minden térd” (Ézs 45:21-23).

Helytelen fordítások és értelmezések

A legtöbb magyar fordítás sajnos figyelmen kívül hagyja, hogy a névről, arról a bizonyos névről van szó (to onoma), és nemcsak „olyan név” adatott neki (lásd Károli, Czeglédy, Raffay, Kecskeméthy, Ravasz, Vida, Csia, Katolikus, Békés-Dalos, Káldi).

Helyes fordítások és értelmezések

Angolul: „God highly exalted him and bestowed on him the name, which is above every name” (NASB) „God (also) exalted him to the highest place / highly exalted him and gave him the name that is above every name” (NIV, NRSV) „God raised him to the heights and bestowed on him the name above all names” (REB); „God, therefore, has lifted him on high, and has given him the name which surpasses every name” (NBV).

Magyarul: „fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden név felett van" (Ökumenikus); „azért Isten is felmagasztalta Őt, és azt a nevet ajándékozta neki, amely minden névnek felett vagyon” (Buday).

A Társulat tanítása és a fordítás közötti összefüggés

A Társulat tagadja, hogy Jézusban Isten járt köztünk, számára Jézus csak egy teremtett lény, ha az első is az Isten után. Ezért lehet érdeke kisebbíteni a Messiás megdicsőülését, és elkendőzni azt a tényt, hogy Jézus csak visszatért oda, ahol mindig is volt, Isten létformájába.

Összefoglalás

A bibliavers Krisztusnak az Isten formájában való létet, Istennel való egyenlőséget vagy azonossságot, az Isten méltóságát, Nevét és tekintélyét tulajdonítja. Ezzel a Fiú és az Atya személyét nem azonosítja, de Isten lényét két személyben is láttatja.