Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Jehova Tanúi meggyőzőek?

Jehova Tanúi meggyőzőek?

Figyelt kérdés

Sok JT kérdés volt már a napokban, ezért én is bátorkodom feltenni a sajátom. A történetem ott kezdődik, hogy havonta kapok folyóiratokat, amibe bele szoktam olvasni, sőt, van amikor hosszú percekig személyesen hallgatom a Tanúk érvelését.

Amikor Bibliaidézetekkel alátámasztják a mondanivalójukat, mindig azt gondolom, hogy "hú, ez tényleg összefügg ezzel", de tudni kell, hogy nem vagyok vallásos, nem hiszek senkinek az istenében, sem semmilyen istenben, csak szeretem, ha egy írásmű összefüggő.

Sokszor vádolták a bibliát azzal, hogy összefüggéstelen, hol ezt, hol az ellenkezőjét állítja, ellentmondások nagy csoportja van benne.

De a Tanúk mindent megmagyaráznak, és az ember kezd az írásban mégis összefüggést látni.

Utána jön az, hogy elkezd olvasgatni másokat is, és rendre rácáfolnak a Tanúk állításaira. Ilyen például az a vitakérdés, hogy a Biblia elején szereplő "nap" szó egy napra vonatkozik, vagy egy hosszabb időszakra. A Tanúk szerint hosszabb időszakot ölel fel, ami lehet akar több ezer év is, és azért mondják ezt, mert szerintük az eredeti szövegben a nap egy olyan szóval van megjelölve, ami hosszabb időszakot jelöl. (Pl. Salamon napjaiban azt jelenti, hogy egy hosszú időszakban, míg Salamon élt, és a nap szó így már nem egy 24 órás időt jelöl.) De mások elemezve a szöveget azt mondják az a szó márpedig egy 24 órás napot jelöl kétség kívül.

Nem tudom melyiknek van igaza, de szerintem azért látnak a Tanúk logikát a vallásukban, mert a Társulat mindenbe kapaszkodik, hogy párhuzamot állítson fel, és igazolja saját magát.

A kiadványaikban is ezt igyekszik bemutatni, sokszor még a tudományt is a vallásuk igazolására és szolgálatába állítják, a tudományos eredményeket párhuzamba vonva a Bibliával. A történelemmel is ez a helyzet. De csak azokat veszik át onnan, amik megfelelnek a tanításaiknak.


2012. aug. 1. 13:35
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
42%

Szia!


Jól látod a helyzetet. A Tanúk annak meggyőzőek, akik felületes ismeretekkel rendelkeznek a Szentírásról. Nagyon komoly történelmi hiányosságaik vannak, ami annak köszönhető, hogy leragadtak a 19. századi adatoknál, az újabb feltárások eredményeit nem veszik figyelembe. Sajnos a napokkal, időszakokkal kapcsolatosan is komoly problémáik vannak, próféciát látnak ott ahol nincsen, és ahol pedig egyértelműen az van azt nem veszik figyelembe.


Sajátos bibliaértelmezésük alátámasztására saját fordítást hoztak létre, ami sajnos a hibákat egyáltalán nem javítja, viszont sikerült egy csomó ponton elrontaniuk azt, ami jó volt.


A Tanúk nme nyitott emberek. Aki nyitottá válik egy idő után el is hagyja a szervezetet.


Üdv. Péter

2012. aug. 1. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 A kérdező kommentje:

Köszönöm válaszod.

Sajnos nem jó, de például ragaszkodnak a Babilón-Jeruzsálem tanításnál a 607-es dátumhoz (ha jól emlékszem). Nem ismerik el a történelmi adatot, és ami igazolná azt, pontatlannak és megbízhatatlannak mondják. De ugyanígy ha a saját érdekük úgy kívánja más "pontatlan" forrásokat pedig egy az egyben átvesznek, és bizonyító erejűeknek tartják.

Pl. az ókori történetírók forrásait nem tekintik mérvadónak, még akkor sem, ha majdnem jól levezetik a dolgokat, de ha őket igazoló történetírót akarnak mutatni, azonnal tudnak, és azt a tanok szolgálatába állítják.

2012. aug. 1. 14:32
 3/21 anonim ***** válasza:
7%

Lám lám, ki szól itt.

Eddig egymás mellett szóltunk.

Tévedés amit írtál. ugyan olyan felnagyítása ez a tanúk ellen felhozott vádaknak, mint amit eddig is kreáltak és bemutatták a népeknek.,


Én több mit 2 évtizede vagyok tanú és azok akik elhagyják isten népét igen igen kevesen vannak, de arról senki sem ír, hogy annál többen vissza is jönnek.

Látom.nem hazudok.

2012. aug. 1. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 A kérdező kommentje:
Ez most nekem szól vagy Péternek?
2012. aug. 1. 14:49
 5/21 anonim ***** válasza:
0%

Kedves Péternek szól.

Mert a másik kérdésben meg teljesen egyet értettünk, úgy hogy fel is pontoztam.


Persze nem haragból csak meglepődtem a támadásán, még sosem tett ilyet.váratlanul ért.

Tudom nagyon jól, hogy nem fog mindenki egyet érteni, mert az is megvan írva de pont ez az ami miatt tudom hogy jó helyen vagyok.

az apostolokat is leszektázták, és új tanításnak vették a Jézusi tanítást, amit nem akartak, vagy nagyon kevesen fogadtak el, mert már a berögzült hagyományok jobban csábítják az embereket, mint az igazság.

Persze részemről mindenki azt tesz amiről meggyőződött.

úgy is kiderül.:)

2012. aug. 1. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:
94%

Kígyót melengettetek a kebleteken

:))))))))))))))))))))))))



Pedig már a %-os kérdésnél azt hittem, hogy "this is the beginning of a beautiful friendship ....


Imádom ezt az oldalt olvasgatni!

2012. aug. 1. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
75%

Sziasztok!


Én minden Krisztus követő embert testvéremnek tekintek, függetlenül attól, hogy melyik felekezetbe tartozik. Természetes dolog, hogy vannak tanítások, amelyeket egyformán látok más felekezetbeliekkel, és vannak olyanok is amelyeket nem. A szeretetem nem abban nyilvánul meg, hogy ha hibát, vagy tévedést látok valakinél azt szó nélkül hagyom, hanem éppen abban, ha meglátom a hibát akkor szóvá teszem. Ettől függetlenül még szeretem a másikat.


A Tanúkkal sok olyan tanítás van, amiben egyformán látunk, kezdve a lélek halhatatlanságának kérdése, vagy pl. a Mihály kérdés, de van több olyan is amiben nem: például Jézus Krisztus Isten voltának kérdése, vagy a Szentlélek személy voltának kérdése, vagy akár az Isten nevének kérdése.


Ami szomorúbb, hogy ez a fajta elfogadás nem kölcsönös. Engem a Tanúk nem igazán tekintenek testvérüknek, az érveimet nem fogadják el, hiányzik belőlük az a fajta nyitottság, amit más felekezetűeknél megszoktam. Volt Tanú kollegám, nem közvetettek az információim. Ami szomorú még, hogy a tanúk többsége nem konzekvens, a vérátömlesztést tiltják, de lazán elfogyasztják a húst, és egyéb húskészítményeket amiben ott van a vér. Miért? Mert "hivatalosan" nem tudnak róla, hogy ez gond lenne, utána pedig nem néznek. Ugyanez igaz a fordítási, vagy éppen a történelmi kérdésekre...


Vállalom amit leírtam és nem szeretetlenségből, sokkal inkább szeretetből.


Üdv. Péter

2012. aug. 1. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim ***** válasza:
7%

Kedves Péter.

Valóban nem tekintelek hit testvéremnek, mert nem is vagyunk azok.

Viszont Jézus szerint a felebarátom vagy.

A szóban benne van, miért hívjuk egymást úgy.

Féli értünk egyet.

S hidd el nem a személyednek szól ha valaki keményebben fogalmaz a tanúk közt, hanem az általad felvázolt tanításnak, s ez mindenkire érvényes.

S bizonyára azt is megfigyelhetted, hogy semmilyen káromkodó, vagy megvető szavakkal nem illetünk.

Néha csak annyira vagyunk az igazság iránt "hevesebbek", mint amennyire Jézus védelmezte Atyja házát, és kiverte az árusokat a templomból.

:D Nem fogunk ellened köteleket sodorni :)

A harcunk szellemi.



Annak a hozzá szólónak aki azt írta, hogy kígyót melengettem a keblemen a válasz.

Tévedsz, még csak egy halványít sem utaltam a válaszomban erre.

S mint láthatod Péterrel nem tekintjük egymást kígyónak.

a kígyó az aki mindig 3. félként kárörvendő.

2012. aug. 1. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 anonim ***** válasza:
0%

Kedves kérdező! A kérdésedben felvetett problémára itt találsz részletes magyarázatot:


[link]


A Ébredjetek 2006 szept. szám 18-20-k oldalán van a cikk. A címe: Ellentmond a tudomány a teremtési beszámolónak?


Kedves Péter:


"Ami szomorúbb, hogy ez a fajta elfogadás nem kölcsönös. Engem a Tanúk nem igazán tekintenek testvérüknek"


Vajon jogos kérés lett volna egy első századi "rokon" zsidó szekta tagjától, hogy a keresztény tanítványok tekintsék őt "hittestvérüknek", hiszen mi az "kis" eltérés? Nem tették volna meg sohasem. Még soha senki sem cáfolta meg a Tanúk azon ésszerű álláspontját, hogy Istennek létezik mai is egy egységes és látható földi szervezete.


"Ami szomorú még, hogy a tanúk többsége nem konzekvens, a vérátömlesztést tiltják, de lazán elfogyasztják a húst, és egyéb húskészítményeket amiben ott van a vér."


Te a "Tanúk többségével" is kapcsolatban voltál, hogy ilyen határozott véleményed van? Na, ne torzítsunk azért kérem. Nekem pedig éppen az ellenkezője a tapasztalatom, és én köztük élek!

2012. aug. 2. 02:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
90%

"Még soha senki sem cáfolta meg a Tanúk azon ésszerű álláspontját, hogy Istennek létezik mai is egy egységes és látható földi szervezete."


Igen, és ezt hívják kereszténységnek. A Biblia le is írta, hogy szétzilálódik az egyház, juhoknak álcázott farkasok jőnek és lesz szétszakadás. Nincs ma már egyetlen egységes földi szervezet, hanem hívők vannak akik követik Jézust. Ők viszont egységben vannak hitben. Akár református akár katolikus akár gyülis akár tanú, Isten a szíveket vizsgálja.


A példázat a hű és bölcs szolgáról nem prófécia hanem példázat és nem azt jelenti amit a szervezet erőszakkal belemagyaráz.


Ha a ti szervezetetek lenne ama látható földi szervezet, nem tévedtek volna annyiszor (hamis próféciák), nem lett volna annyi botrány körülöttük, és nem változtatnák a véleményüket bizonyos dolgokban x évenként oda vissza. Adott dolog egyszer bűn (kizárás terhe mellett) másszor nem az stb.


Ne érts félre, én nem támadlak titeket,csak tényeket közlök. Semmivel nem vagytok jobbak mint az egyházak amiket támadtok, csak rövidebb a történelmetek.


Ha alázattal beismerné a szervezet a hibáit és hogy nem jobbak bárkinél,lehetne kezdeni velük valamit. Így viszont aligha.


Hitem szerint azonban a becsületes, hűséges tanúk (magán személyek) abszolút tiszteletre méltóak.

2012. aug. 2. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!