Kedvenc bibliai verse (i) tek?
Az utóbbi időben kissé hitetlen voltam/vagyok.Kissé megváltozott körülöttem minden és "elvesztettem" a hitemet. Kértem,hogy térjen vissza,erre amikor kinyitottam a Bibliát ez a vers jött ki:
"Örülj és ujjongj Sion leánya,
mert nézd,máris jövök,
hogy nálad lakjam
-mondja az Úr."
Úgyhogy most ez a kedvencem :)
Szia!
Az enyém:
"Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket." (Zsid. 4:7).
Okok:
- A szakdolimat Dániel könyve 5. fejezetéből írtam, és ez az igevers foglalja legjobban össze - mintegy esszenciaként - ennek a történetnek a mondanivalóját,
- Úgy gondolom, hogy a megtérés a legfontosabb dolog az ember életében, ez egy olyan döntés, amit - ha Isten szól - nem szabad halogatni, mert az életed múlhat rajta.
Üdv. Péter
Amint szeretnétek hogy az emberek veletek cselekedjenek ti is ugy cselekedjetek azokkal, mert erről szolnak a törvények , és a próféták..
meg ez : MOndta Jézus :
Nem azért jöttem hogy a törvényt eltöröljem hanem hogy betöltsem
Nem mindenki aki azt mondja nékem Uram , megy be a mennynek királyságába , hanem CSAK az aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát .
Ámen.
Máté 7:21 vers
Jézus mondta:
Nem mindenki aki azt mondja nékem Uram Uram, megy be a mennynek országába , hanem CSAK az Aki CSELEKSZI az én mennyei ATYÁM AKARATÁT .
Akkor képzelheted milyen kevesen fognak bemenni, mert nagyon kevesen teszik Isten akaratát..sajnos, nagyon szomoru..
Jelenések könyve 3,14-22
"Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság, az Isten teremtésének kezdete:
Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév.
Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból.
Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen:
Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss.
A kiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg.
Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.
A ki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe űljön velem, a mint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyiszékében.
A kinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek."
Ézsaiás 44,8-19
"Ne féljetek és ne rettegjetek! Hát nem mondtam-é meg és nem jelentém előre? Ti vagytok tanuim! Hát van-é rajtam kivül Isten? Nincs kőszál, nem tudok!
A bálványok csinálói mind hiábavalók, és kedvenczeik mit sem használnak, és tanuik nem látnak és nem tudnak, hogy megszégyenüljenek.
Ki alkotott istent, és bálványt ki öntött? a mely semmit sem használ!
Ímé, minden barátaik megszégyenülnek, és a mesterek magok is emberek; gyűljenek össze mind és álljanak elő; féljenek, szégyenüljenek meg együtt!
A kovács fejszét készít, és munkálkodik a szénnél, és alakítja azt pőrölylyel, és munkálja azt erős karjával, és megéhezik és ereje nincsen, és vizet sem iszik és elfárad.
Az ács mérőzsinórt von, és lefesti azt íróvesszővel, és meggyalulja azt, a czirkalommal alakítja, és csinálja azt férfiú formájára, ember ékességére, hogy házában lakjék.
Czédrusfát vág magának, tölgy- és cserfát hoz, és válogat az erdő fáiban, fenyőt plántál, a melyet az eső fölnevel.
Azokból az ember tüzet gerjeszt, vesz belőlök és melegszik, meggyújtja és kenyeret süt; sőt istent is csinál abból és imádja, bálványt készít és előtte leborul;
Felét tűzben megégeti, felénél húst eszik: pecsenyét süt és megelégszik, és aztán melengeti magát és szól: Bezzeg melegem van, tűznél valék!
Maradékából istent készít, bálványát; leborulva imádja azt és könyörög hozzá, és így szól: Szabadíts meg, mert te vagy istenem!
Nem tudnak és nem értenek, mert bekenvék szemeik és nem látnak, és szívök nem eszmél.
És nem veszi eszébe, nincs ismerete és értelme, hogy mondaná: Felét tűzben megégetém és kenyeret sütöttem annak szenénél, sütöttem húst és megettem; és maradékából útálatosságot csináljak-é, és leboruljak a fa-galy előtt?"
"Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is." Máté 6:21
"Az Úr azonban monda Sámuelnek: Ne nézd az ő külsőjét, se termetének nagyságát, mert megvetettem őt. Mert az Úr nem azt nézi, a mit az ember; mert az ember azt nézi, a mi szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van. "
1Sám 16:7
"Erőm és pajzsom az Úr, benne bízik szívem." Zsolt. 28,7
"A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik." 1Kor 13,4-8
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!