A JHVH tetragrammából hogy jött ki, hogy Jehova?

Magánhangzókat is jelöltek sokszor az iratok, csak nem magában a szövegben, hanem felé, vagy az irat szélére írva. Na már most mivel a zsidóknak tilos kiejteni Isten nevét, ahol ez volt írva, ott "Ádonáj"-t mondtak, ezt általában a JHVH felé írták. Végül a nagy kavarásban és a szakértelem hiányában a JHVH mássalhangzóit és az Adonaj magánhangzóit összeolvasva született meg a Jahovah, ebből a Jehova név.

Ami ezzel kapcsolatban inkább érdekes, hogy amikor Jézust keresztre feszítették, azt írták a keresztre többek közt héberül is, hogy Jézus Krisztus a Zsidók Királya, ami így festett: Jesu HaNocri VeMelek HaJehudim. A kezdőbetűk: JHVH.

Nem tudom, sajnos nem tudok héberül, de idézek:

"Érdekesség, hogy Pilátus héberül, görögül és latinul kiíratja a keresztfára: „A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA”. Ez azért is beszédes, mert ennek a szövegnek a rövidítése az INRI-rövidítés, amit mi gyakran látunk templomokban, szentképeken, imakönyveken, bibliákban, katekizmusokban. A kereszt-felirat héberül viszont ez: Jeshua hanocri umelek hajehudim (ugye az umelek héber szóban a „v” héber betű pontozásával kapjuk az „u” betűt). Vagyis a héber nyelvű megfelelője az INRI-nek a JHVH."

Szia!

A JHVH mellett számtalan más istennév is létezik a Bibliában, csak a legismertebbek közül említve: az Elohim (Oltalom), Él (Erős), É1-Saddáj (Mindenható), Él-Ejon (Magasságos), Adonáj (Úr), mely utóbbi a zsidók ajkán legtöbbször helyettesítette a JHVH-t, amit túlzó aggályoskodásból szinte mágikus tisztelettel vettek körül, tiltva puszta kiejtését is, jóllehet a Tízparancsolat III. parancsolata csupán "hiábavaló" (fölösleges) emlegetését ítéli el.

A "Jehova" név - amelyre manapság egy felekezet előszeretettel hivatkozik - ennek a régi és torz gyakorlatnak a továbbélése. A külsődlegességeibe vesző judaista vallás különösen Jeruzsálem lerombolása (i. sz. 70) után szinte szent borzongással vette körül a JHVH titkosnak tekintett tetra-grammatonját, és amikor a szétszóródás (i. sz. IV-VL) évszázadaiban maszoréta tudósaik bepunktálták (azaz az addig csak mássalhangzókat jelölő héber írást vonalakkal - pontokkal ellátva magánhangzó jelölésekkel látták el) a bibliai szöveget, nem az a és az e hangokat jelölték be (helyesen tehát: Jahvé), hanem a másik két ismert istennévnek, az Adonájnak és Elohimnak a magánhangzóit kölcsönözték és ültették át, így vetve alapot a Jehova vagy Jehovi szóalakoknak, melyek aztán keresztény körökben is elterjedtek, különösen a könyvnyomtatás feltalálása és a Biblia körül megélénkülő harcok következtében. X. Leó pápa (1513-1521) tanácsadójának, Petrus Galatinusnak a befolyására a Vulgatában is a Jehova átirat vált elterjedtté, noha az ókeresztény egyházatyák egykor az lave (Alexandriai Kelemen) vagy az labe (Theodoretus) alakot adták meg. A nemzeti nyelvű bibliafordítások - melyek azért nagy részben az "elterjedt" Vulgatához is nyúltak - a Jehova szóalakot tovább terjesztették, így a mi Károlyi-Bibliánkban is lépten-nyomon ezzel találkozhatunk (I. Móz. 32:9, II. Móz. 6:3, 15:3, Zsolt. 83:19, Ésa. 26:4, származékszavaiban is: I. Móz. 22:14, II. Móz. 17:15, Bír. 6:24).

Üdv. Péter

"A bizonyos "Jesu HaNocri VeMelek HaJehudim." nem kicsit erőltetettnek tűnik, hiszen így lehetett: Jesuha Nocrive Melekha Jehudim, ami JNMJ."

én nem tudom, hogy ez az utóbbi milyen nyelven van, de az az én meglehetősen korlátozott héber-tudásommal is egyértelmű, hogy nem héberül.

Az első változat akkor már meggyőzőbbnek hangzik (mondjuk Jézus héber nevét inkább szokták Jeshuának átírni, mint Jesu-nek)

Bárki, az egyházörténelmet ismerő személy tudhatja, hogy hogyan alakult ki a "Jehovah" kiejtés: egy tévedés folytán.

A "Jehova" szó héber fül számára lehetetlenül hangzó, középkori teológiai műszó (kb. mint az "Isten" és az "Uram" szóból az "Ustan").

A Károli fordításból, a magyar irodalomból és Jehova Tanúi révén közismert "Jehova" változat középkori eredetű teológiai műszó. A JHVH mássalhangzói alá odaírták az Adonáj magánhangzóit, hogy a JHVH-t olvasó Adonájt mondjon, de egyes középkori teológusok a JHVH mássalhangzókat ezekkel a magánhangzókkal egybeolvasták. Így keletkeztek a Jahovah vagy Jehovah stb. változatok. (A "Jehova" változat héber fülnek éppen olyan lehetetlenül hangzik, mint magyarul az "Isten" mássalhangzóiból és az "Uram" magánhangzóiból összerakott "Ustan").

Így tehát világos, hogy a "Jehova" az Jahve nevének helytelen kiejtésen alapuló változata. Csak 1100 körül keletkezett ill. terjedt el a Biblia maszoréta szövege alapján. A maszoréták ui. a Jhvh mássalhangzóihoz az Adonáj ('az Úr') magánhangzóit illesztették, mégpedig a maszoréta vokalizálás szabályainak megfelelően a helyett e-t. A "Jehova" szónak etimológiailag értelme nincs. Csak a nem zsidók körében vált használatossá, a zsidók sohasem használták.

A héber nyelv kezdetben csak a mássalhangzókat rögzítette, és csak a kora-középkorban egészítették ki a mássalhangzókat magánhangzójelekkel. Mivel a JHVH betűk olvasásakor Jahveh helyett mindig Adonáj-t („Uram”-ot) mondtak, a középkorban az Adonájmagánhangzóit írták a JHVH mássalhangzói alá és fölé (1520, Galatinus). Így keletkezett a „Jahovah”, „Jöhovah” vagy „Jehovah” alak, amely egyébként héber fül számára legalább annyira lehetetlenül hangzik, mint a magyar fülnek az Isten és az Uram szó kombinációjaként az „Ustan”. E teológiai műszó a századok során mindenesetre eléggé elterjedt a teológiai irodalomban, az Ószövetség (!) fordításaiban és a költészetben. De ettől még helytelen.

A Zsidó lexikon is ezt írja: "A «Jehova» név használata a humanizmus korában terjedt wl; ez a szó úgy alakult, hogy a J. H. V. H. mássalhangzókat az «Adonáj» szó magánhangzóival ejtették ki."

"...A Krisztus születése körüli századokban még csak mássalhangzókat írtak a zsidók a Jahve név ilyen mássalhangzós leírása: j-h-v-h (a szó végi h-t azonban a héberben általában nem ejtik). Mikor aztán a Kr. u. 6-7. században a magánhangzókat is jelölni kezdték, az 'adonáj szó magánhangzóit írták a j-h-v-h betűk közé, így jött létre az az »öszvérolvasat«, hogy jehová, közönségesen Jehova. A középkori, valamint a reformátorok által készített Biblia-fordítások olyan helyeken, ahol szükség volt az eredeti név leírására ezt a hibás Jehova nevet adták (pl. 1Móz 22,14; 2Móz 6,3). Egyes vallásos irányzatok hitvallási kérdést csinálnak a Jehova névhez való ragaszkodásból.

Hogy a név kiolvasása eredetileg Jahve volt, arra egyes egyházatyák írásaiból következtetünk, akik görögül írt műveikben Iabe, vagy Jaue formában írták a nevet. (A klasszikus görögben nincs v hangzó, ezért helyettesíti a hangtanilag megfelelő b, vagy u (ü) hang, ill. betű; ahogyan a Dávid név g. átírása is Dauid. [Más módon is következtethetünk az eredeti formára. Többször előfordul a héberben a névnek egy rövidebb Jahalakja (2Móz 15,2; Zsolt 77,12); jól ismert a zsoltárokban a halölujah = dicsérjétek az Urat! himnikus felkiáltás, Zsolt 106,1.48 stb.]. Igen gyakran szerepel Istennek e tulajdonneve személynevekben összetételként. Ha név végén áll, akkor -jáhú, vagy -já, írásban -jáh, de a szóvégi h nem olvasandó pl. Adónijjá és Adónijjáhú = az én Uram Jahve (1Kir 1,5.11). Nevek elején a jáhú- elem a hangsúlyozás szabályai miatt megrövidülvejöhó, ill. a h kiesése után jó- alakra változik, pl. Jehónátán és Jónátán = Jahve adta (1Sám 14,6.12). Józsué neve eredetileg Jöhósúa (= Jahve segítség, szabadítás, 2Móz 17,9); a név kései összevont alakja Jésúa (Hag 1,1 vö. Ezsd 3,2) ennek görögös végződésű változata a Jézus név (Mt 1,21)."

Néhány ókori görög kézirat is utal a névre, ott ilyen kiejtéssl szerepel: ιαβε (Iabe), Ἰαω, Iave, Iαβα, Yawe stb. A szamaritánusok mindig is "Jabe"-nek ejtették. Mindegyik forma a Jahve (Yahweh) kiejtésre emlékeztet.