Mondhatom a 10 évvel idősebb volt tanáromnak, hogy már kicsit furcsa köztünk ez a csendőrpertu (ő tegez, én magázom), hiszen közben én is tanár lettem?

Nagyon igazad van, én is így gondolom, de kissé tartok attól, hogy beszéljek vele, mert az eddigi célzásaimat sem akarta érteni (vagyis úgy tett, mintha nem értené őket). A múltkor például megkérdeztem tőle: - Tanár urat nem zavarja, hogy még mindig tanár úrnak szólítom? - Ő erre azt mondta: - Nem, abszolút nem zavar. Sőt, így helyénvaló, elvégre a diákom voltál. S ha van valami, ami sose változik, az pont ez: a diák örökre diák marad, akárhány éves is, a tanár pedig örökre a tanára marad. -

Egy másik alkalommal a következőt kérdeztem tőle:

- Tanár úr mikor született?

A válasza: - 1965-ben.

Mire én: - Én meg 1975-ben, pont 10 év van köztünk. Tanár úr nem szokott a 10 évvel fiatalabb ismerőseivel, kollégáival tegeződni?

A válasza: - Hát, ahogy vesszük. Akiket felnőttként ismertem meg eleve, azokkal szoktam. De attól, akit még diákként ismertem meg, nem szívesen venném, ha visszategezne, elvégre felette álltam valamikor, és ez a viszony az idők múlásával nem változik: mindig is felette fogok állni.

Az igazgatóval is beszéltem erről meg a többi kollégával is. Az igazgató az augusztus végi évkezdő bulin (főzőcskés tanári összejövetelen) egyenesen a kezünkbe nyomott két borospoharat a következő tréfás paranccsal:

- Na most már igyátok meg végre a pertut, mert kész kabaré, hogy egyik tanár "tanár úrnak" szólítja a másikat! - Erre ő a következőt mondta: - Jó, jó, majd sort kerítünk rá, de most bocs, ki kell mennem a WC-re. - S szépen otthagyta az igazgatót, engem, a többi kollégát. Kb. egy félóra múlva jött vissza a Wc-ről, de esze ágában sem volt meginni a pertut. Azóta se változott a helyzet. Az ilyen ember vajon normális?