Külföldre mennék, milyen a tervem?
Nos, tisztelt közönségem!
Nyáron végzek BA történelem szakon és kissé elkeseredett vagyok, mert tudom, nem sokra megyek ezzel. Gondolkodtam már szakmák elvégézsén is, de nőként elég nehéz olyat találni, ami keresett is és megbecsült, na meg egyéni problémák miatt sajnos a kör mindig szűkül (pl. matekot igénylő szakmák nálam kilőve)
Így komolyan elkezdett foglalkoztatni a külföldi munka lehetősége. Főleg angol nyelvű célországokban gondolkodom, Írország, UK, Ausztrália, Kanada....
Viszont az a nagy sépséghibája az egésznek, hogy jelenleg az angoltudásom csak makogós. Így az elkeseredettség, a harag, a düh, a szomorúságból erőt merítve elhatároztam, hogy nem tanulok egy évig semmit (mivel nem tudok dönteni), hanem egy éven át komolyan ráfekszem az angolra. Sajnos nyelviskolára nincs pénzem, így magamtól akarom tanulni. Van jó pár érdekes anyagom, közöttük a Gaál Ottó féle kreatív angol, van Efforltess English, ami elvileg a folyékony nyelvi kommunikációra vesz rá + nagy nagy nagy elhatározás.
A trvem az, hogyha egy év alatt kiművelném magam egy erős alap, alsó közép szintre, akkor megcsinálnék egy fogászati asszisztens szakmát, és elmennék külföldre. A szakmát azért nem most csinálom, mert itthon meg kb. semmit sem ér, elvileg kint meg keresik az eü-s dolgozókat. Tehát a nyelvtudásomtól függne, hogy milyen szakmát csinálok meg.
No és itt van a dolog lényege: Szerintetek mennyi esélyem lenne, ha egy év alatt sikerülne értelmesre fejleszteni a eszédkézségemet anglból, majd letennék egy szakmát és megpróbálnék felépíteni egy szebb világot magamnak? Ja, kapcsolataim sajnos nincsenek. Nincsen kint ismerősöm, engem mindig elkerültek az ilyen protekciós dolgok, d egy érzem, hogy használható nyelvtudás mellett az ember csak képes arra, hogy (ha elsőre nem is a saját szakmájában), de munkát szerezzen.
válasza:
válasza:Nem szeretnélek megbántani,de ha jól értem eddig nincs semmilyen használható tudásod,ott tartasz ahol egy általános iskolából kimaradó diák.Arra a tudásra akarod építeni a jövődet amit majd ezután fogsz elsajátítani.
Szerezd meg a tudást - ami nem lesz könnyű - és ha már a birtokodban van akkor döntsd el,hogy mihez tudsz vele kezdeni.Én a helyedben felvértezném magam legalább egy hasonló szándékkal bíró harcostárssal,mert egyedül nekivágni a nagyvilágnak az nem szokott jól elsülni.Még ha elég bátor is leszel hozzá,hogy egyedül nekivágj,a sok nehézségtől,akadálytól el fog menni a kedved.Kell valaki aki tartja benned a lelket.
Én nem vágyom el az országból,itt születtem itt kell boldogulnom.
Az induló tőkém meg van. Kaptam ösztöndíjakat elég szépen a fősulin, annyi bőven van, hogy az Unión belül elindulhassak.
Az a baj a szakmával, hogy egyrészt fogalmam sincs, mit tanuljak, másrészt vidéki vagyok, sajnos azon belül is elég messze lakok (határ mellett) Pesti szakma csak akkor jó, ha van albérlet, albérlethez munka kell. A munka miatt csak esti szakra tudok menni (mondjuk mindenképpen csak az lehetek már), ebből kifolyólag meg fizetős, nappal tanulandó meló nem is lenne jó. Ha elköltözöm, kell pénz albérletre, amit melóból kell kigazdálkodni, de hiába SZOPTAM A ROHADT FELSŐOKTATÁSBAN, szarba se néznek egy BA diplomával.
Az a csapdahelyzet áll elő, hogyha szakmázok, akkor dolgozni kell, ha napi 8 órás melót találok, mire hazaérek dögfáradtan nem fogok angolozni. Ha fizetős (pl oktáv) szakmát kezdek, az megint pénzbe kerül, itt vagyok huszonéves korszakom elején, azt se tudom mit csináljak, mit tanuljak, honnan szerezzek ezekre pénz, milyen munkát keressek.
Egyszerűen borzalmasan kilátástalannak érzem magam, az egész életem jövője egy full sötétség. Nem tartom magam butának, vagy alacsonyabb rendűnek. Annyi egészséges önkritikával rendelkezem, hogy értelmes életem legyen, de ez a kilátástalanság és sötétség egyszerűen megőrjít. Éppen ezért nem akarok itt maradni, nem akarom a szomorú magyar emberek üveges tekintetét bámulni minden reggel, meg a magyar mentalitásba megfulladni. Ebből következik az, hogy borzalmasan elmegy a kedvem az egész "itt születtél ez a hazád" témától. Ezeket nem lehet megenni ha nem lesz pénzem kenyérre, ettől a jövőm e lesz világosabb.
És azért gondolkodtam eü-s szakmán, mert látom, hogy sok ápolóféleség is elmegy, vannak akik 30 felett vannak, nem hinném, hogy ők annyira tudnák a nyelvet. Egyszerűen annyira haragszom erre a szar helyzetre, hogy úgy érzem erőt önt belém és az első akadály amin át kell magam verekedni az a nyelv. Ezért érzem azt, hogy ha nagyon odavágom magam és kellően akarom, akkor talán meg lehet az a napi öt óra. De nincs kizárva az ellenkezője se. Ha belebukom csak mégjobban csalódott leszek. Évek terén, meg egy é azt eredményezi, hogy 2 éves szakma elvégzése esetén, évkihagyással kb. 25 éves koromra lenne meg az okj.
Jelenleg 22 éves vagyok, nyáron végzek. Diplomám nyelvvizsga hiányában természetesen nem lesz. Félek attól, hogyha egy évig megint lekötöm magam valamivel, akkor nem lesz elég időm nyelvet tanulni. Nem tudom azt se milyen szakmát csináljak...
Amin eddig agyaltam:
- kiadványszerkesztő (mert érdekel)
- fogászati asszisztens (mert eüből még ez érdekel a legjobban, sima ápoló nem lennék...)
- ügyviteli titkár (mert ez a régi sulimban van, ami itt van helyben)
De az a baj, hogy ezeknek is utána néztem és mindenhol lehordják őket, hogy ezek rosszak, nem keresettek, nem lehet belőlük megélni stb... egyszerűen az idegtől már olyan szinten vagyok, hogy inkább felkötöm magam, mert a tököm ki van az egésszel. Én nem akarok milliárdos lenni, de csóróként sem akarok hónapról hónapra éni, és rettegni. Látom itthon szegény édesanyámon eleget a félelmet.
És az a legborzamasabb érzés az egészben, hogy nem vagyok hülye. És ez nem nagyzolás, nagyképűsködés, puszta egészséges önbecsülés. Mégis attól rettegek, hogy egy koszos kis senki leszek egy tescoban, mekiben, eprűvel a kézben, havi 90 ezres fizuval. Ezt én nem akarom...
válasza:Ez a honlap a fő irányadóm, már megtaláltam én is. Nagyon sok ötletet és tippet adott.
Az a baj, hogy én alapvetően szorongó jellem vagyok. Sajnos itthon a családban az évek lefolyása alatt nagyon sok rossz dolog történt, ami alaposan összezúzott. Ráadásul van egy közeli példa is arra, hogy "milyen ne legyek". Nagyon sok nyomás nehezedik rám az itthoni ösztönzések miatt is. Például a még élő nagypapám minden nap azzal talál meg, hogy "te agy az én egyetlenem, benned megbízom". Egyfelől jól esik, de másrészről hatalmas felelősségnek érzem, és a már előzőleg említett családtagom rossz példája miatt a dícsérő szavak már inkább megőrítenek, mert félek attól, hogy csalódást okozok. Az a baj, hogy rám ez már nem ösztönző jelleggel hat, hanem nagyon erős bizonyítási vágyal, amit körbekarol azon félelem, hogyha elbukok akkor miattam lesz a tata szomorú.
És ezért gondolkodom már minden fele, meg minél jobban közelít az államvizsga annál szarabbul érzem magam. Minta közeledne a vesztem, a nagy felismerés a végén, hogy minden hiábavaló küzdelem volt, mert nem az lettem akinek apám még életében látni akart. És ez borzalmas érzés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!