Véleményeznétek a versem? Minden kritikát elfogadok szeretnék fejlődni az írásban.

A vers lényege a ritmus. Ahogy az irodalom órán is tanítják van például időmértékes verselés, ahol a ritmust a hosszú és rövid szótagok szabályos rendje adja a ritmust. Van az ütemhangsúlyos verselés, ahol a szótagok számának szabályos váltakozása adja a ritmust, sokszor a szótagok száma a sorokon belül is tagolt. Pl.: Ej mi a kő! tyúkanyó, kend (4+4 szótag) | A szobában lakik itt bent? (4+4 szótag).

Amit írtál az nem időmértékes verselés, nem is ütemhangsúlyos verselés, nem felel meg a vers formai kritériumainak. A szótagok száma véletlenszerűen, ahogy esik úgy puffan alapon váltakoznak, ami miatt nincs ritmusa az írásnak.

(Létezik még ugyan a szabad vers, ami szakít a vers formai kötöttségeivel, de ez nem felmentőkártya. A szabad vers azért nem követi a vers formai kötöttségeit, hogy a vers ritmusa, tempója együtt tudjon lüktetni a mondanivalóval, a hangulattal, a vers érzelmi töltetével. Pont ezért szerintem sokkal nehezebb igazán jó szabad verset írni, mint klasszikust, mert a formai kötöttségeket ki is kell használni.)

Röviden: Ez nem vers, csak sorokba tördelt szöveg. Egybecsengnek, rímelnek ugyan a sorvégek, de ettől még nem lesz valami vers. Nem ettől lesz valami vers.

Nem, a versnek a lényege az érzelemkifejezés. Nyugodtan írjál, van vele mondanivalód és segít az érzelemfeldolgozásban. Nem azért írsz, hogy kötetben jelenj meg, és ebből élj. Nem leszel egy Ady vagy egy József Attila, de attól még írhatsz, magadnak írsz, nem másnak.

De, Süsü, ennek a versnek van ritmikája, gondolatritmusa. A XXI. században nem számít a szótagszám, túlhaladtuk már Petőfit. Ez ütemhangsúlyos, az első szó és az utolsó szó első szótagja a hangsúlyos.

A lépked nem ikes ige, tehát az 1/1 ragja nem -m.

> Nem, a versnek a lényege az érzelemkifejezés.

Kétségtelen, hogy a versnek, mint minden művészeti alkotásnak a végső lényege a katarzis. De a versnek konkrétan vannak formai kritériumai is. Némi analógiával ez olyan, hogy a leves végső lényege végül is az, hogy finom és tápláló legyen. De attól, hogy a pogácsa is finom és tápláló, attól még aligha nevezhetjük levesnek. A szonett lényege is a katarzis. De emellett még szigorúbb formai kritériumai vannak, 14 sorból kell állnia, két quartinára és két terzinára tagoltan. Ami ennek nem felel meg, az nem szonett. Persze lehet attól még nagyon megindító is, gyönyörű is, csodálatos remekmű is, csak éppen egy dolog nem lehet: szonett.

> A XXI. században nem számít a szótagszám, túlhaladtuk már Petőfit.

Adyt és József Attilát emlegetted…

Ady sajátos ritmikát használt. Lehet, hogy nem olyan szigorú módon, mint mások előtte, de volt következetes rendszer a verseiben. Vegyük például A magyar Ugaron című versét. Négy négysoros versszak, minden versszakban a szótagok száma rendre 8, 9, 8, 6. Ettől egyedül az utolsó versszak második sora tér el, ami 9 helyett csak 8 szótagból áll. Apró hiba. Kétségtelenül van ritmusa a versnek. Kicsit zökkenős ez a ritmus, de következetes.

Vagy vegyük József Attila Eszmélet című versét. 12 nyolcsoros versszak, ahol ha párosával nézem a sorokat, akkor vagy 8+9 vagy 9+8 a szótagok száma.

Vagy vegyünk egy harmadik költő versét, mondjuk Szabó Lőrinc: Semmiért egészen. 5 tízsoros versszak. A szótagszám változó, 8 vagy 9 szótagból állnak a sorok, kivéve minden versszak 2. és 8. sorát, ami 4 szótagból áll. Ez is ritmus. Noha nem szögletesen szabályos, de van benne következetes rendszer.

Vagy vegyük Juhász Gyula: Anna örök című versét? A sorok jellemzően 11 szótagosak, bár van négy darab 10 szótagos sor is. Ez sem teljesen szabályos, de érezhetően nem „ahogy esik úgy puffan” alapon dőltek el a szótagszámok.

Kit vegyünk még példának? Radnóti Miklós: Nem tudhatom…. A sorok jellemzően 13 szótagosak. Van egy 12 szótagos, meg öt 14 szótagos sor is,, de a többi 13 szótagos.

De ellenpéldaként mondjuk ott van a József Attilának a József Attila című verse. Na, az már inkább próza. Van – ahogy te fogalmaztál – gondolatritmusa, de verbális ritmusa nem igazán. Mivel költő írta, nagyon lírai a hangulata és különféle lírai eszközökkel él, ezért jobb híján ezt is versnek nevezzük… De inkább tényleg csak jobb híján, mert ez messze nem felel meg a vers formai kritériumainak.

Szóval értem én, hogy túlhaladtuk Petőfit. De akkor túlhaladtuk Ady Endrét, József Attilát, Juhász Gyulát, Szabó Lőrincet és Radnóti Miklóst is? Nem lesz kicsit sok a túlhaladásból? Nem kellene a túlhaladás előtt előbb utolérni őket?

“ A vers lényege a ritmus. Ahogy az irodalom órán is tanítják ”

Ilyen hülyeséget nem tanítanak.

> Ilyen hülyeséget nem tanítanak.

„A verset formailag a szavak ritmusa és a rímek különböztetik meg az egyszerű beszédtől, szövegtől. […] Minden vers szép, de van néhány kedvencem közöttük. Régen sok vershez zenét is írtak. Egy vers kötött formarendszerét tekinthetnénk egyfajta magasabb rendű nyelvtannak is.”

[link]

„A vers: hangritmus szerint rendezett szöveg.”

[link]

„Eredetileg a zenével közösen alkotott egy művészetet, az éneket; idővel elváltak egymástól (legkésőbb a líra vált el a zenétől), de a költészet az ősi közösség emlékéül bizonyos zeneiséget megőrzött: ez a versforma.”

[link]

„A próza mellett az irodalmi szöveg másik lehetséges formája. Lényege az olyan hangtani ritmus, amely a szótagok szintjéig hatolva rendezi, ritmizálja a szöveget, míg a próza csak a mondatok szintjén valósít meg ritmikus rendezettséget.”

[link]

„kötött beszéd, melyben minden sort a ritmus (hangsúly, időmérték) és/vagy a rím szabálya szerint szerkesztenek”

[link]

„A szöveg formája lehet vers vagy próza. A vers olyan szöveg, amelynek hangzásbeli (kivételként: írásbeli) kötöttsége van, azaz valamilyen ritmusa. A ritmus: szabályos ismétlődés, azonos vagy hasonló jelenségek bizonyos időközönkénti visszatérése. A próza olyan szöveg, amelynek nincs ritmusa.”

[link]

~ ~ ~

Nem véletlen, hogy maga a líra szó egy húros hangszer neve volt. Az óda meg a görög odé („énekel”) átvétele. A ballada meg végső soron a latin ballare („táncol”) igéből származik. Nyilván az sem véletlen, hogy az előző válaszban felsorolt példákban valahogy mégiscsak van valami kötött mintázat a verssorok szótagszámaiban. Ha József Attila Eszmélet című versét nézzük, aligha vehető komolyan, hogy 96 sornál pusztán véletlen lenne a szótagok számának a szabályos mintázata, és nem szándékoltan, szerkesztett módon ilyen.

~ ~ ~

Persze valamennyi igazság azért van az ellenvéleményedben. A lírának kialakultak különböző műfajai (óda, himnusz, elégia, szonett, epigramma stb…). Sok-sok évszázad alatt sok-sok remekmű született, így – ahogy minden más művészeti ág is – a líra is kereste és keresi azt, hogy hogyan tágíthatná a műfajok határait, vagy ötvözni műfajokat, vagy akár művészeti ágakat (lásd pl.: képvers). Igen, az egyik mód erre a vers fő formai jellegzetességének, a ritmikának az eldobása is.

Ha egy költő bár írt rengeteg klasszikus formának megfelelő verset, úgy érzi, megkötik őt a műfaj formai határai, vagy szimplán puszta kísérletezésként tudatosan, szándékoltan hány fittyet a formai elvárásoknak, akkor azt mondom: hajrá, nézzük meg mi sül ki belőle. De akkor az elvárásaim is magasabbak, mutassa meg a költő, hogy mi az a többlet, ami miatt szükséges volt átlépni a határokat. Azt kell, hogy érezzem, hogy mindez nem csorbítja, dekonstruálja, elsilányosítja, hanem pont, hogy inkább bővíti, kiegészíti az adott művészeti ág eszköztárát, lehetőségeit.

Nézzünk egy példát a festészetből. Ott vannak Picasso korai művei. Lásd: [link] . Picassonál érzem azt, hogy miért szakított a klasszikus formai világgal és miért volt ezáltal képes sokkal többet megmutatni a világból. A keretek felrúgása itt nem öncélú és nem lustaságból vagy tehetségtelenségből fakad – hiszen tudott festeni klasszikus portrét is –, hanem egy extra eszköz, ami ki is lett aknázva. Picassot az különbözteti meg a botcsinálta, önjelölt, „meg nem értett” művésztől, hogy Picasso esetében nem az a helyzet, hogy nem tudott mondjuk klasszikus portrét festeni, hanem nem *akart* klasszikus portrékat festeni. Az önjelölt, botcsinálta „művész” meg könnyen lehet, hogy azért fest „modern” képeket, mert klasszikusokat nem *tud*, vagy ha képes is lenne rá, nem *tanulta* meg, nem gyakorolta be. Csak emiatt valószínű az alkotásai is olyanok lesznek. Ez azért óriási különbség.