Különböző befolyásoló tényezőket összehasonlítva egy jobbágynak vagy egy királynak (trónvárományos hercegnek) volt nehezebb tinikora a középkorban?
Másképp volt nehéz.
Először is, a tini az már felnőttnek számított, ha jobbágy volt, ha nemes. Tinikorban már családot alapítottak a fiatalok, és nem azt vették el illetve nem ahhoz mentek hozzá, akit szerettek, hanem akivel a szülők összeboronálták őket. Ez a jobbágyoknál is így volt, nem csak a nemeseknél.
A jobbágyok ilyenkor már kőkeményen dolgoztak, akár még az apjuk/anyjuk mellett, akár már a saját háztartásban.
A nemeseknek sem volt könnyű dolguk. Ilyenkor apródként szolgáltak másik nemeseknél, még a trónörökös is. Ez azt jelentette, hogy a cselédekkel együtt a házigazdát szolgálták ki. Más volt a feladatuk, mint a cselédeknek, de ugyanolyan korán keltek. Emellett a házigazda gondoskodott az oktatásukról. Írni, olvasni, beszélni tanultak több nyelven. A latin általános volt, sok helyen még más nyelveket is tanultak a diplomáciai szokásoktól függően. A trónörököst még államigazgatási ismeretekre is oktatták. Ilyenkor tanulták az udvari etikettet is. Bulizni, csajozni még a trónörökös sem tudott, csak nagyon ritkán.
Ja, és nem volt okostelefon meg facebook sem :)
Kételkedhetsz, de akkor is így volt. Hogy a manóba lett volna belőlük gazdasághoz és katonáskodáshoz értő hűbérúr, ha nem tanulták volna meg, és hol máshol tanulhatták volna, mint egy másik nemesúr szolgálatában.
Javaslom történelmi regények olvasását.
"de abban kételkednék hogy nemes ifjak szolgáltak volna valaha. főleg a király fia"
Ne kételkedj, így volt. Apródoknak hívták őket, rákereshetsz nyugodtan a neten.
Az ő feladatuk volt a fegyverek karbantartása, a lovak ápolása, a vadászatok és néha a bálok előkészítése, az étkezésnél az italok felszolgálása és az ételek felszolgálásának a felügyelete.
Nem azért kapták ezeket a feladatokat, mert nem volt elég szolga, hanem azért, hogy beletanuljanak a fegyverek kezelésébe, a lovak ápolásába és az asztali illembe. Ma szakmai gyakorlatnak hívnánk. :)
Akkoriban a nemesek háborúztak vagy diplomáciai kapcsolatokat ápoltak, ezekre az ismeretekre mind szükségük volt. Ezt pedig apród korukban sajátítottak el.
Azt meg hogy a herceg el volt kényeztetve, felejtsd el sürgősen. A legelkényeztetettebb herceget is sokkal rövidebb pórázon fogták, mint egy mai tizenévest, és sokkal többet vártak el tőle munka és tanulás terén, mint egy mai tizenévestől. Ez bizony így volt.
Ó, istenem, hát akkor kételkedj! Töritanár vagyok, végül is honnan tudhatnám... Továbbra is javasolnám az olvasást. Ifjúsági és felnőtt történelmi regények, szakirodalom...
További jó kételkedést!
"nem gondoljátok komolyan hogy ő beállt volna szolgálni valamikor is"
Ha mi nem is, az apja valószínűleg nagyon is komolyan gondolta. Akkoriban nem a mai világ dívott, a gyereknek nem volt szava, ellenben kötelessége nagyon is, különösen, ha nemesi sarj volt. Egy birtok irányítása (az országéról nem is beszélve), egy kisebb-nagyobb had elvezetése komoly tudást igényel, s hiába van szolgád, intéződ, ha te nem értesz hozzá, fújhatod. Az sem árt, ha lehetőleg minden embereddel vagy minél több embereddel visszatérsz egy csatából... és nem, nem mások irányítottak, vezettek helyetted (persze kivételek, alkalmatlanok mindenkor akadtak). Gondolod, hogy István uralkodhatott volna, felelős lehetett volna egy egész országrészért, ha nem tanulja meg gyermekkorában, hogyan kell uralkodni, katonáskodni? És nem csak 'valamilyen szintű műveltség' elsajátításáról van szó. Erős a gyanúm, hogy a mai tinik nagy része simán belepusztulna a tizedébe is annak, amit egy akkori "tinitől" megköveteltek (sőt, mi, felnőttek sem igen remekelnénk a csodakütyüink nélkül, pusztán saját képességeinkre hagyatkozva).
Egyébként ez nem kitaláció, vagy "mit gondolok" kérdése. Ahogy itt már említették, könyvek, források, krónikák, stb. tucatjaiban lehet olvasni róla.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!