Meg vagyok átkozva?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Ne ijedjetek meg, nem ezotéria kérdés ez.

Csak már egyszerűen nem tudom, mit csináljak.

Van egy roma nő munkatársam. Amikor vele dolgozom, nincs semmi baj. Négy napot dolgozunk, kettő pihenő.

De, amikor visszamegyek pihenőről, általában mindig valamit bekavar a többi munkatársak előtt.

Hogy én ezt mondtam, vagy azt mondtam, vagy csak olyan hangulata van, és nem beszél egész műszakban hozzám. Így pedig csapatmunkát nem lehet végezni, hogy nem beszéljük meg a munkát.

Hárman vagyunk délutánosok, szerintük én vagyok az, aki kilóg a sorból.

Engem munkám után a csoportvezető szeret, velem mindent megbeszél, velük már nem, mert mindkettő eljátszotta a bizalmát. Így irigyek rám, pedig én egyikkel szemben sem mutatok rosszindulatot.

Ezért a két délutános ellenem fordul, ott tesznek keresztbe, ahol tudnak. Illetve csak ez a nő, de a másik adja alá a lovat.

Most is felhívott a csoportvezetőm, hogy a délelőttösök ki voltak akadva, mert állítólag én ellenük beszéltem.

Ezek a dolgok majdnem minden alkalommal előfordulnak, amikor én pihenőről visszamegyek.

Pihenőről visszaérek, nem győzöm kimagyarázni magam, hogy ez nem igaz. De már belefáradtam.

Főnökünk nem lép semmit, mert a békesség kedvéért nem akar senkit sem elküldeni. Milyen békesség ez? Kinek? Csak neki, meg a cégének.

De ennek a nőnek olyan jó beszélőkéje van, hogy el tudja hitetni azt, amit kitalált.


Eleinte azt adta be mindenkinek, hogy csak ő dolgozik, én nem, mindent neki kell egyedül elvégeznie. Később persze kiismerték, így nem törődnek vele, hogy miket mond. Mármint az áruház dolgozói, mert ők külön cég.

Tudni kell, hogy ez egy külsős cég, egy áruházban dolgozunk. Ő dohányzik, én nem. Amikor kimegy dohányozni, az áruház dolgozóinak összehord hetet-havat, jót nevetnek rajta, de azért néha rosszindulatú megjegyzéseket is tesz, amiket később én visszahallok.

Pár éve szabadultam meg a férjemtől, aki agresszivitását rajtam élte ki, terrorizált bennünket.

Most pedig ennek a nőnek a terrorja alatt kell dolgoznom?

Közben pedig tőlem kér kölcsön, eddig adtam is neki. Hónapokig vártam, hogy visszaadja. Tegnapelőtt megtagadtam, ma már azzal hívott fel a csoportvezetőm, aki mellesleg mellettem áll, de nem tud semmit csinálni, hogy ez a roma nő elterjesztette a délelőttösök között, hogy én rájuk beszéltem.

Soha nem éreztettem vele, hogy ő nem olyan, mint én, tőle már megkaptam néha, hogy igen, a parasztok ilyenek.

Kitalálta, hogy a munkatársam is roma származású, csak titkolja, ezért vele jó viszonyban van. Ő pedig engedi, mert ki tudja használni.

Aki pedig segít neki, helyette bejön dolgozni, az ellen áskálódni kell.

Egyszerűen nem tudom, mit csináljak.

Ma nem dolgozom, de éjjel is ezzel a nővel álmodom, nappal is rá kell gondolnom, befészkelte magát a gondolataimba, azon gondolkodom, mit kellene máshogy csinálnom, ez már tisztára felőröl.

Van ebből a helyzetből kiút?


2013. ápr. 22. 12:53
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
Huu de kacifántos ez nekem:-)
2013. ápr. 22. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
Mi a jelentése felétek ennek?"rájuk beszéltem"
2013. ápr. 22. 13:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:

Ági


"rájuk beszéltem" ellenük áskálódtam


Én béketűrő vagyok, nagyon sok mindent elviseltem már, sok mindent megoldottam, de az alattomos hazugságot, ami a hátam mögött történik, nem tudom, vagy csak nehezen tudom kezelni.

2013. ápr. 22. 13:32
 4/11 anonim ***** válasza:
100%
Minden melóhelyen vannak ilyenek,sajnos!Pláne ha roma.Na ezektől mentsen meg az Isten.Lényegében ha tényleg roma még meg is lehetsz átkozva mert a roma nők azért na ...nem semmik.Lehet azért szórt rád valami kis szutykot,hogy nehogy már jó legyen neked!
2013. ápr. 22. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
100%

Pénzt adtál neki? Azt ne kérd vissza, fölösleges, soha nem látod viszont. Soha többé ne adj neki kölcsön, még öt forintot se! Különben gondolom ugyanannyi fizetésből éltek mindketten, te be tudod osztani ő nem?

Ilyenek az emberek, főleg a cigányok. Nem kell bemutatni őket, pofázni hazudni tudnak ezerrel, de dolgozni nem. Nekem is volt egy hasonló kollégám, igaz őt kirúgták.

Azért szállt rád, mert látja, hogy gyenge vagy, ezért kihasznál. Ne legyél nyuszi, legyél vele egy rohadt köcsög, úgy viselkedj és beszélj vele, ahogy megérdemli!

A többi kollégád hogy viselkedik veled? Mármint azok akiknek ez a géntemető pofázni szokott.

Ismered a műszakvezetőt: nem tudod átkérni magad egy másik műszakba?

2013. ápr. 22. 16:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:

Igen, tudom. Azért szállt rám, mert látja, hogy gyenge vagyok, mindig megbocsátom a hülyeségét, ami nem is hülyeség, hanem rosszindulat.

De most már azt hiszem, túlment azon a határon, amit el lehet egy ejnye-bejnyével intézni.

Ez nem gyengeség, hanem tolerancia a másik felé, amit már százszor megbántam.

De nem tudok más lenni, nem tudok az ő szintjére lealacsonyodni.

Adjatok egy kis erőt, hogy gonosz tudjak lenni, le tudjam kiabálni a fejét, szemébe tudjam vágni, hogy a hátam mögött hazudozik.

2013. ápr. 22. 17:58
 7/11 A kérdező kommentje:

Hát, úgy néz ki, hogy nem kell másnak lennem, mint ami vagyok.

A munkájával kapcsolatban kifogások merültek fel a főnökség részéről. Kilátásban van számára a fegyelmi.

Most, hogy szembe kell néznie a saját mulasztásával, már nincs olyan nagy mellénye, tegnap kisírta a szemét, de engem már nem hatott meg.

Pedig megint bűntudatot akart bennem kelteni, hogy az én munkámban nem találnak semmi hibát, csak az övében, ezért megint én voltam a hibás a szemében.

De ezt már annyiszor eljátszotta velem, hogy már megedződtem.

Ma megkérdezte tőlem, ha ő egy év munkaviszony után felmond, le kell-e neki dolgozni a felmondási időt.

Nem akartam neki mondani, hogy Isten ments, hogy még addig is maradjon, azt mondtam neki, hogy beszélje meg a főnökséggel, szerintem el fognak állni tőle.

Láttam rajta, hogy nem tetszett neki, hogy nem marasztalom, vagy nem mondom, hogy sajnálom, ha elmegy.

De nem tudok hazudni.

Persze, hová is menne? Talán ez is csak remény.

2013. ápr. 27. 11:25
 8/11 anonim ***** válasza:

Sokfajta megoldás van erre a problémára. A legjobb ha munkát váltasz. Gondolom ez nem fog menni. Az a baj, már nem akarlak megsérteni, de általában a középfokú végzettségű emberek nagyon hülyék. Hiszen látod mindent bevesznek, az összes hazugságot. Ilyenkor ha rosszat mondanak rólad vedd fél válrol! Hiszen azért csinálja mert így szórakozhat veled. Lazán azt mondanám! "Igen, biztos így van! A 2. Világháborút s én robbantottam ki!" Ez fordított pszichológia. A gyerekeknél működik, de náluk is fog. Ha tiltanak valamit vagy idegesíthet valakit, annál jobban csinálja! Továbbá azt is mondhatod: "Hol a bizonyíték? Mert mondani akármit lehet. Azt veszem észre egy barátot sincs aki megvédjen, kiálljon melletted! Miért nincs? Egységben az erő!

Következő megoldás ha keményen mint a férfiak szoktak őszintén négyszemközt elbeszélgetsz vele. Van egy másik módszer a rejtett diktafon. Felveszed óvatosan a terhelő bizonyítékot s lejátszod a naiv gyökér főnöködnek. Mindenre van megoldás. Most fontold meg a verziókat s válassz kedvedre! :)

2013. ápr. 28. 07:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:

Szia!

Nagyon jól látod a problémámat.

A munkaváltás sajnos nem megoldható. Azt írod, hogy nincs barátom, aki megvédjen, kiálljon mellettem. De van, ez a napokban derült ki. Csak mivel a hátam mögött történnek ezek a pletykák, ezért veszélyesebbek, mintha a szemembe mondaná.

Ha nekem mondja, akkor tudok védekezni.

A négyszemközti megoldást már többször eljátszottam, mindent letagadott, azt mondta, mondjam meg, ki mondta, hogyan is szokta mondani?

„Állítsd elém, nekimegyek és kitépem a haját! Mondom, pont az hiányzik nekem. 

Természetesen nem mondtam meg sohasem, hogy kitől hallottam.

Amint olvastam a hozzászólásodat, beugrott, hogy mit fogok csinálni.

Akivel beszélgetek, ráterelem a beszélgetést erre a munkatársamra, előbb-utóbb kiderül, hogy neki mi a véleménye róla. Én akkor elmondom neki, hogy nem kell mindent elhinni, amit az illető mond, mert nagyon sokszor hazudik, fényezi magát, mindenkiről rosszindulatú pletykákat terjeszt.

Emlékeztetem olyan esetre, amit ez a nő terjesztett valakiről, és nem volt igaz, ez pedig kiderült.

Több alkalommal ezt eljátszom, és várom a hatást. Azt a fegyvert fordítom ellene, amit ő nekem szegezett.

Ha ő áskálódik? Én bebizonyítom, hogy hazudott. Ha rosszindulatú pletykát terjeszt rólam, ellene fordítom azt.

Felveszem a harcot ellene, bár neki erős a személyisége, én pedig erős vagyok szellemileg.

Meglátjuk, ki győz.

Köszönöm a válaszodat.

2013. ápr. 28. 12:51
 10/11 anonim ***** válasza:
Sikerült valami?
2013. máj. 15. 07:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!