Irodalom. Elemeznél nekem két verset?
Juhász Gyula: Ének Kőrösi Csomáról
Székely hegyekből messze Ázsiába,
Az őshazába vándorolt ki ő,
Feje felett a vén, szent Himalája,
Tán öregebb, mint maga az Idő.
Ott rótta a betűket és kereste
Puszták homokján vérei nyomát,
Meglátogatta ínség, balszerencse,
De ő csak várt és vándorolt tovább.
A régi hon új fényre földerült már,
De ő nem tudta, ő a múltba ment,
A hegyre tartott, hol örök derű vár
És egyre telt, csak telt a pergament.
Az indiai herceg lőn a társa,
A szent királyfi, a nagy nyugalom,
Úgy nézett vissza a letűnt világra,
Mint ősszel a tavaszra a falomb.
És ahogy egyre gyűltek ráncra ráncok
És gyászra gyászok, ő békélve már
A homokórát nézte, mely az átok
Percét számlálja, míg minden lejár.
Az őshazát nem lelte és az újat
Nem látta többé, nincs már vigasza.
Öreg magyar, örök magyar, ki tudja,
Nem egy hazánk van-e: örök haza?
Áprily Lajos: A zarándok
Kőrösi Csoma Sándor emlékének
1.
Én láttam őt a városvég felett
indulni könnyű bottal, egymagában.
Ott ültem fenn az erdőszéli domb
galagonyavirágos oldalában.
A templomcsillag búcsúztatta még,
aztán a fényben nőtt a tér naponta.
Tekintetem büszkén utána nyúlt,
amerre őt a fajta vágya vonta.
Néztem, komor hegyeknek hogy feszül,
s hervadt pusztákról hogy lép át a hóba.
Nyugati ködben messze elmaradt
a nagy lázakba zsibbadt Európa.
S még mindig ment és óriásira nőtt:
égő zarándok, vakmerő apostol.
Míg elnyelte a magasság s a csend:
Himalája, a roppant kőkolostor.
2.
Én láttam őt, amikor útra ment,
s láttam a dardzsilingi szalmaágyon.
Nagy, látomásos szemmel hogy futott
hazafelé az irtó pusztaságban.
Zengő szelekben, vad vizek felett
lihegve lábalt mindig új oromra.
Számum ragadta: forró szomjúság,
míg rálelt városára. Városomra.
Tűzzel kivert száján a régi szó,
a visszahívó föld zenéje égett.
Ó, idegenül hallgatók hogyan
érthették volna ezt a lázbeszédet?
Késő dicsőség szent révületét,
s a mámortalan, tompa szót: Hiába...
Az óriást, aki lobogva hullt
a felséges magyar tragédiába.
Előre is megköszönöm a segítséget!
válasza:Imádom, hogy hülyegyerek kirakja háziját gyk-ra, elmegy bulizni/hányni/wowozni, majd azt várja, hogy estére mi megcsináljuk az ő feladatát.
Nem.
válasza:Ének Kőrösi Csomáról
Címe: témamegjelölő.
Műfaja: dal.
Szerkezete: a vers Kőrösi Csoma életét mutatja be, az I-II. versszak a hosszú vándorlást írja le, a viszontagságokkal teli utat.
A II.-IV. versszakban már megnyugodott, hiszen olyan tájra ért el, ahol háborítatlan a természet, mindenütt békesség van. "A régi hon új fénye földerült már,
De ő nem tudta, ő a múltba ment." Ez a két sor ellentétek tárháza, a régi hon jelentheti otthonát, ahonnan elindult, vagy azt a helyet, ahol megpihent, mielőtt felment a hegyre. A Himalája megmászása egy új kaland, egy új élet lehetőségét indítja el, de tulajdonképpen a múltba is csábítja az embert, történelmi jelentőségű. A hegyen a tiszta napfény, a hóval borította ormok várak rá, amikor pedig felért a csúcsra, úgy nézett le, mint amikor a régi eltakarja az újat. Nem engedi, hogy kibontakozzék, de Ő már menekülni szeretne, kezdeni az életével valamit, valami olyat, ami még nem jött el. Erre utal az utolsó két versszak, ahol már fokozást is használ - gyászra gyászok, ráncra ráncok - hiszen azzal, hogy feljutott a Himalájára már nem ugyanaz az élete mint volt. Valami megváltozott. Olyasmi, amit nem lehet visszaforgatni. Talán arra gondolt az író, hogy amikor az a férfi felment a hegyre, akkor elveszítette az által az otthonát is, Magyarországot.
A másikat nem elemzem le, így is siettem, jön a Jóban-rosszban.
Első két hozzászóló: Sajnos nem találtam meg a googleban, ezért kérdeztem meg.
Utolsó: Nagyon szépen köszönöm!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!