Két urnában golyók vannak, az A urnában 8 fehér és 10 piros, a B urnában 16 fehér és 4 piros. Feldobunk egy érmét. Ha fejet dobtunk, akkor az A urnából kiveszünk egy golyót, ha pedig írást dobtunk, akkor a B urnából veszünk ki egy golyót?
Na, hányféleképpen????
Okostojás, a kérdésre válaszolj inkább. Ha nem tudsz, akkor meg ne akarj okosnak látszani.
Mert így csak nagyon butának tűnsz, éppen annyira, mint ez esetben sajnos én is.
előző: a kérdésre válaszoltam egy rávezető kérdéssel, illetve azzal, hogy valamivel érthetőbben fogalmaztam meg a feladat kérdését.
Ez tipikusan olyan kérdés, hogy ha érti, mi az a feltételes valószínűség, akkor triviális, ha meg nem, akkor az se segít rajta, ha elmondom a megoldást - amit már csak elvből se tennék, mert ez az ő házija, én max segítséget adok.
ezt most nem egészen értem, hogy jött ki neked az, hogy A-ból 4/9ed, B-ből 4/5öd.
Tudod, hogy fehéret húztál, tehát most az összes eset nem az, hogy valamilyen golyót húztál ki (amit 8+10+16+4=38 féleképpen tehetnél, mert ennyi golyó van), hanem az, hogy egy FEHÉR golyót húztál ki, azok az esetek egyszerűen nem számítanak, amikor piros lenne a kihúzott golyó - megfogalmazhatod a feladatot úgy is, hogy ha piros golyót húztál, akkor újat húzol, amíg fehéret nem húzol, ha így jobban érthető, tehát lényegében a piros golyókat ki is dobálhatnánk az urnákból gondolatban, azok már nem játszanak hiszen azokat úgyse húztad.
Tehát a kérdés az, hogy hányféleképpen húzhatunk fehér golyót (ez lesz az összes eset), és ezen belül mennyi olyan eset van, amikor ezt a fehér golyót az A korsóból húztuk (vagy másképpen, hányféleképpen húzhatunk az A-ból fehéret, ezek lesznek a jó esetek).
Utolsó, Te egy ritka ostoba vagy, ráadásul okosnak akarsz látszani.
Amit irtál, az csak akkor volna igaz, ha a két urnában ugyanolyan számú golyó lenne. Mondjuk ha 8 fehér és 12 piros lenne az A-ban, akkor igazad lenne. Így biztosan nincs.
ha segít megérteni, ábrázold halmazábrával.
Rajzolj fel egy alaphalmazt, az lesz az összes eset, amikor húztam egy golyót.
Ezt az alaphalmazt kétféleképpen is kettéosztod:
- fehéret vagy pirosat húztam
- A-ból vagy B-ből (fej vagy írás)
Ezzel 4 darab részhalmazra bontottad az alaphalmazt: az A-ból húztam pirosat/fehéret ill. B-ből pirosat/fehéret.
Mivel tudjuk, hogy fehéret húztunk, ezért tudjuk, hogy csak azok az esetek történhettek meg, amik a neki e
megfelelő részben vannak, tehát most csak azt kell nézni, ez lesz az új alaphalmazunk, amiben számolunk, a többit el is lehet felejteni - ha tudjuk, hogy úgyis fehéret húztunk, akkor tök mindegy, hogy hány piros volt a korsókban, hányféleképpen húzhattuk őket, nem tettük.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!