Mit jelent a ZH?
zárthelyi dolgozat
Ez írásbeli dolgozatot jelent, tulajdonképpen olyan, mint középiskolában a témazáró dolgozat, csak a felsőoktatásban használják és általában több témát ölel fel, negyed évet, félévet, év végét zár.
Az 1. válaszoló vagyok.
Túl vagyok néhány Zh-n az életemben, már az eredménye is a kezemben van rég. :-)
Szerintem nem nehezebb, mint egy témazáró, csak más az életkor. Hiszen egy 10 évesnek a témazárók is vannak olyanok, mint 19 évesen az egyetemen/főiskolán egy ZH.
Bocsánatot kérek az off-ért, de muszáj volt válaszolnom!
3. és 4. válaszoló vagyok:
azt elismerem, hogy vannak egyetemek/főiskolák, ahol témazáró szintűek a ZH-k, de a komolyabb helyeken nagyon nem. Nálunk is vannak olyan tárgyak, amikből a ZH nagyon egyszerű (főként más tanszékekről választható) és vannak szakmai tárgyak, amik nagyon nehezek. Nálunk sok tárgy olyan, hogy a féléves anyaghoz 2000 oldal vagy több jegyzet társul, amit keményen visszakérnek. Emellett be kell járni órára, ahol az előadó az anyag legegyszerűbb részét felkörmöli minden magyarázat nélkül. Sajnos nem lexikai tudásról szól a legtöbb, hogy leülsz és megtanulod/bemagolod, hanem absztrakt dolgokról, amiknek a kapcsolatát meg kell érteni.. Ennek érdekében sokat kell kutakodnod, hogy értelmes magyarázatot találj, mert órán nem magyaráznak. Ez rengeteg idő, ami még azon felül jön, hogy bejársz a tantárgyaid óráira, ami itt már 90 perc, nem 45. Mindezeken kívül a tárgyak legtöbbjén adnak heti házit, ami kb. hetente 5-6 óra munka, van sokból félévi házi, ami általában tisztán 40-50 órányi munka. És arról még nem is beszéltem, hogy vannak, akik dolgoznak még mindemellett. Tehát az óráról órára készüléshez valami nagyon nagy csoda kell illetve nagyon kevés tananyag. Szóval ebből a szempontból kicsit demagóg dolgot írtam, nem mindenhol ilyen nehéz jó jegyet szerezni, nálunk nehéz.
Én nem általánosítanék ZH-k területén. Szerintem sokmindenen múlik a nehézsége. Múlik a tanár hangulatán és stílusán, múlik azon, hogy mennyire fontos a tantárgy, illetve múlik a diák egyéni képességein is. Nekem pl mérnök hallgatóként van olyan tantárgyam, amin akkor is átlehet menni ha fél évig nem tanulok semmit (töltelék tárgyak), csak figyelek órán, és még is megvan a 3-as, 4-es... Van olyan, pl kémia, amit világ életemben gyűlöltem, egy zh-nk volt ami az évközi jegyet adja, három napig tanultam rá, még is megvágtak... Pót zh-ra újabb három napig tanultam, és 4-essel átmentem. Ez az egyéni képességeimnek köszönhető, hiszen általános és középiskolában is igyekeztem ezt a tárgyat puskázással túlélni, és most nagyon meglátszottak a hiányosságok, be kellett vágnom az alapokat is hozzá, ami plusz időt vett igénybe!
Aztán van olyan tárgyam, ahol alapból a tanár nem normális, képes úgy feltenni egy egy kérdést, hogy ha tudnád rá a választ sem tudsz rá válaszolni, mert alapból a kérdést nem érted, ehhez hozzá kell szokni!
A fontosabb tárgyakból, mechanika, matek, stb... viszont vért izzadunk egy-egy zh előtt, és ezt mondhatom többesszámban. A kettesért küzd mindenki, bár mechanikából van egy-két kimagaslóbb eredményem, szerencsére ezt a tárgyat szeretem, így nem tartom nehéznek, csak tanulni kell.
Iszonyatosan változó a nehézségi szint, szerintem nem lehet általánosítani.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!