Hogy lehet feldolgzni két gyermek halálát?
22 éves vagyok. Van egy 4 éves kislányom és egy 2 éves kisfiam.
2012 júniusában kiderült , hogy megint babát várok, nagyon boldogok voltunk a párommal , hisz tervezett volt. Februárban megszületett a kislányunk, de koplikáció lépett fel, két hónapig kórházban voltunk. Az orvosok egy menkes nevezetű betegséget diagnosztizáltak nála. Három hónapos volt mikor meghalt. Összeomlottam , nem bírtam / nembírom feldolgozni. A család és a barátok persze rengeteget segítettek. Idővel ugyan csillapodott a fájdalom , de így is kínzó.
Nemsokkal később megint terhes lettem, ez nem volt tervezett. Megijedtünk a párommal tőle, de örültünk is neki . 20. Hétben jártam , mikor megtudtuk a baba nemét, kisfiú. Készültünk rá, körülbelülna 28. Hétben lehettem , mikor napközben a hasam elkezdett görcsölni , vérezni. Édesanyám bevitt a kórházba , ahol szembesítettek azzal, hogy elvetéltem. Nem hittem el, hogy velem történik ez .
Sokan támogatnak és segítenek , de belül meghaltam .
Mit tehetnék ?
2. Válaszoló, részvétem a testvéred miatt!
Köszönöm mind kettőtöknek, hogy segítetek!
Részvétem! :( Borzalmas lehet. De valóban azoknak kell élni akik vannak. Ők adnak erőt neked. Szeretnél még babát a közeljövőben? Az is segithet.
Nekem az első babám született halva a 32. hétben. Borzalmas időszak következett. Utána volt egy vesztésem is. A tiéd pedig már a kezedben is volt. Érhető hogy nehéz feldolgozni. Utána született 3 egészséges gyerkőcöm. Viszont 12 évembe tellett mire megnyugodtam és elfogadtam. Az 1. fiú lett volna. Aztán 2 kislányom született. Nem terveztünk többet. De a lelkem nem hagyott nyugodni. Állandóan az járt az eszembe, ha születne egy fiam, akkor őt kapnám vissza. Igy 12 évvel később a jó Isten meghalgatott és adott egy kisfiút is. Már a szülőszobán éreztem, hogy na most újra a régi leszek, visszakaptam őt. Engem ez segitett a megnyugvásra. Persze a te helyzeted teljesen más.
Talán neked is az segitene ha vállalnál még egy babát. Egyébként a kisfiút miért vetélted el? Mi volt a gond? Ami a kislányodnak volt az milyen betegség? Nem függött össze a kettő? Genetikai vizsgálatra nem küldtek?
Az orvosok szerint a túlzott stressz miatt , és fizikai megerőltetés miatt ment el a baba. Az igaz , hogy valóban rágörcsöltem kicsit , hisz rettentően megviselt a kicsilány elvesztése, de fizikailag nem erőltettem meg magam . A babaszobát rendeztük be , és a gyerekeket vettem az ölembe ha jönni akartak, talán ez épp elég megerőltető volt.
A menkest Én sem tudnám pontosan elmondani neked, ezért , ha nembánod inkább bemásolom amit találtam róla :
A Menkes-szindróma recesszíven öröklődő betegség, X kromoszómához kötött.Réz-felszívódási probléma miatt több enzim (citokróm C-oxidáz, szuperoxid dimutáz stb.), fokozott oxidatív stressz, idegrendszeri sérülés. Jellemzői: súlyos mentális retardáció, idegrendszeri elváltozások, korai halál (< 5 év). Hipopigmentáció (bőr, haj).
Ó szegény pici, akkor nagyon súlyos volt a betegsége. És amelyiket elvetélted, ő egészséges lett volna? Ha öröklődő betegsége volt, akkor előfordult nálatok már ilyen betegség? Mert olyan esetekben viszont ajánlott a genetikai kivizsgálás. Anno mi is voltunk. És arra hogy beteg a kislány csak születése után jöttek rá?
Én biztosan kérnék valami kivizsgálást és ha rendben találnak mindent akkor újra bevállalnám. Orvosok mit mondanak? Ajánlanák hogy újra babát vállalj? Bocs a sok kérdésért, de szerintem ez mind fontos. Tudom, mert én is végigjártam az utat.
Nem akarok hülyeséget mondani, de én úgy hallottam, hogy a Menkes szindróma kislányoknál nem alakul ki, ők csak hordozói lehetnek a betegséget. Persze nem kizárt, hogy nem így van.
De nem kapott a kicsi réz injekciót? Mert akinél időben észreveszik, és elkezdik a kezelést, azoknál pár évet még ki tudnak húzni.
Nagyon sok erőt kívánok neked, el sem tudom képzelni, hogy mekkora fájdalom lehet egy ilyen tragédia (hát még kettő...)!
Nekem vetélésem volt alig másfél hónapja (11 hetes lettem volna, amikor kiderült uh-on, hogy kb. 7 hetesen elhalt. Ezután beindult a vetélés, sürgősségi és műtét) Nagyon megviselt ez is, nekem is van két gyerkőc már, ők tartják bennem a lelket, meg a férjem.
Te nagyon fiatal vagy még, lehet még bőven gyerkőc. Azt gondolom én is, mint amit már többen írtak, hogy talán egy sikeres terhesség enyhítheti a fájdalmad (teljesen biztosan nem fogja megszüntetni).
Előtte viszont én is alaposan a végére járnék az okoknak, hogy a lehető legkisebb esély legyen az újabb veszteségre.
Ha szomorú vagy, akkor öleld meg a két gyermekedet, ha kell, akkor pedig sírd ki magad.
Szívből kívánok neked minden jót!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!