Honnan tudja az ember, hogy itt az ideje a babavállalásnak?
tulajdonképpen szinte minden körülmény adott, hogy legyen. mégis, egyikőnk sem vágyik rá még igazán. lesz majd egy nap, amikor felkelünk és azt érezzük, hogy, igen most szeretném? vagy lehet, hogy soha nem jön el? én csak úgy szeretnék vállalni babát, hogy mindketten igazán akarjuk.
aki már belevágott: nálatok ez, hogy történt?
Szerintem várjátok meg, míg megjön a Vágy, amikor mindketten azt érzitek, hogy Akarjátok, Nagyon, Most, Mindenáron! Ha mindennél erősebb lesz a Vágy a gyerek után, majd akkor vágjatok bele :)
Nálunk így volt, pedig a körülmények még nem voltak teljesen megfelelők, de nagyon akartunk gyereket! Lett is :) Most van útban a harmadik :)
Mi sokáig voltunk kettesben,utazgattunk és élveztük az életet.Azután egyszer csak egyre erőteljesebben jött a vágy,hogy gyereket szeretnénk és most 28 hetes terhes vagyok!
Szerintem csak akkor vágjatok bele,ha mind a ketten elérkezettnek látjátok az időt,addig pedig élvezzétek az életet!
Nem tudom, hogy hány évesek vagytok és mióta vagytok együtt, de valóban nem kell ezt eröltetni, majd jön az érzés magától. Megjegyzem olyan érzés engem nem fogott el, hogy mindenáron akarok egy gyereket, csak úgy láttuk a párommal, hogy nincs mire várnunk már, 4 éve vagyunk házasok, előtte csak kudarcba fulladt kapcsolatok voltak, én 37 vagyok, kezdek kiöregedni, és valójában ideális helyzet sosem lesz, csak optimális. Most van itt az idő, de azért hozzáteszem, hogy 2 évet próbálkoztunk...lehet ezt is be lehet kalkulálni kb 1 évet.
(30 hetes mami)
érdekes, már nem emlékszem, hogy jött a vágy. A párom azt mondta, várjunk 5 évet az esküvő után. Mikor letelt, abbahagytam a bogyót, és októberben teherbe estem egy skóciai kiránduláson. Sajnos decemberben elvetéltem, de utána már semmi sem volt a régi. Akkor már meg sem fordult a fejemben, hogy maradjunk még kettesben, valahogy úgy alakult, hogy mindkettőnk életét kitöltötte a baba utáni vágy. Mikor áprilisban újra lehetett próbálkozni, azonnal teherbe estem, nem is volt kérdés, hogy jöjjön-e vagy sem. Ma már minden percünk a pici körül forog, alig várjuk az érkezését.
33 hetes kismami
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!