Másnak is ilyen nehéz, vagy csak nekem?

Ez előfordul.Nekem 4 év után sikerült a baba.Csak egy tanács:ne görcsölj rá!Tudod,hogy sikerült a baba?Elmentünk bulizni,alkoholizáltunk egy kicsit(nem hót részegre ittuk magunkat!),és utána egy felejthetetlen éjszaka.Egyébként,ha jól értem már 6 éve várjátok a gólyát,akkor sok-sok kivizsgálás,és ne vessétek el a a lombikot.Szégyellni nem magad,más ezt sokkal nehezebben viseli.Köztük én is.

32hkm

Hát sajnos Én átérzem a dolgot!Igaz mi "meg csak" 3 éve próbálkozunk,és ebből a nővérem most másodszor terhes!Ne értsd félre (értsetek félre) imádom a keresztfiam és ezt a csöpp manót is várom,de olyan nehéz!

Semmi bajom nincs,ha kismamát látok,de olyan nehéz néha!!!!Mindig csak azon jár az eszem,hogy oké,hogy ők kismamák,de Én miért nem?!?!?!?!!?

Èn örülnék már annak pl. ha a barátnöm terhes lenne,tudnék babázni egy kicsit ameddig nekünk nem jön össze :) nem szabad ennyire tragikusan nézni lányok,igaz mi még "csak" 6 hónapja várunk a babóra,de ki tudja még mennyit...de ha vannak ismeröseitek akik terhesek,az olyan jó lehet...legalább is örülnék,hiszen tudom,hogy Ö is ezt tenné... nem tudnák azon csattogni,hogy neki sikerült,nekem meg megint nem,nekem az annyira idegen érzés lenni,mert ennek egyébként örülni kellene,merthát nekünk hogy esne,ha MI terhesek lennénk,aztán látnánk barátnöinket,unokahugainkat/növéreinket,hogy rohan a mosdóba bögni,és tudom hogy ez épp indirekt,de miattam van...összeszorulna a szivem is :(

nem szabad megállni egy orvosnál lányok,ém hiszem,hogy mindenre van megoldás,pláne annyi sikertelen teherbeesésnél,hiszen az orvosok már annyira tapasztaltak...csak meg kell találni a megfelelöt!

Èn kívánom nektek/nekünk,hogy sikerüljön!!!

Nekem is ilyen nehéz. Nagyon érzékenyen érint a téma és én is sóvárogva nézem a pocakokat. Az a legborzasztóbb, hogy fiatalon, 24 évesen nem vagyok képes teherbe esni, holott ennek semmilyen egzisztenciális gátja nincs.. Én a férjemmel 4 éve próbálkozom..

Egyszer spontán -két inszemináció közötti időszakban, amikor én épp egy vizsgaidőszakból kerültem ki, és fesztiváloztunk is- sikerült, csak az orvosom figyelmetlensége miatt 9 hetesen elvetéltem, majd a kettesszámú klinikán megaláztak (úgy kezeltek, mint akit felcsináltak) és hülyének néztek, hogy miért pont vasárnap vetélek..

Progeszteron hiányom van, arra szedek closty-t, és most már utrogestant is a ciklusom második felében, mert mint utólag kiderült sárgatestre a fogantatás után is szükség van.. csakhogy ezt senki nem mondta, magamtól meg képtelen vagyok mindenre rátalálni az interneten. Azt se mondta senki, hogy D vitaminra milyen nagy szükség van, internetről tudta meg anyukám. Természetesen az én értékem kórosan a 0-val volt egyenlő.

Az orvosok sajnos figyelmetlenek, maguktól nem segítenek semmit és nagy ívben tesznek az egészre..

Lehet, hogy úgy tűnök, mint aki betegesen ezzel foglalkozik, és rágörcsöl, de ez nem így van, én csak egyszerűen vágyom rá a férjemmel együtt, és csak a megoldást keresem! Nem görcsölök az egész miatt (bár már utálom ezt a kifejezést), csak a keserűség gyűlik bennem.

..és tudom, hogy előbb- utóbb úgyis sikerül.. de addig is fáj.