Hogyan merjünk belevágni a "dologba"?

Nehéz eldönteni, hogy mikor jöhet a baba. De ezt nektek kell eldönteni. Az biztos, hogy mindig bizonytalanság lesz, és akkor nem lesz babátok. Sajnos valamit valamiért.

Nekünk is van elég magas házhitel, számlák, de van egy 14 hónapos kisfiúnk, amit tudunk megadunk neki, és inkább nem veszem meg magamnak amit szeretnék.

Szia!

Nagyon ismerős ez a helyzet, mi is jó sokáig húztuk, pedig éveken át tervezgettünk. De mindig volt ellenérv, az anyagiak, egy iskola, egy kinevezés... Végül már harminc is elmúltam és akkor rendesen ketyegni kezdett az a bizonyos biológiai óra. Plusz löketet adott, hogy a munkahelyi kilátásaim sem alakultak túl jól. Úgy voltam vele, most vagy váltok, vagy jön a baba. A korunk miatt nem volt kérdés, hogyan döntsünk. Most hat hetes a babám :)) Sajnos az unokákat így sem biztos, hogy megérjük, főleg ha ő is ilyen későn alapít családot :( Megértelek, hogy nehéz nekiindulni, mert kockáztatni kell. De hidd el, megéri!!!

Én egyszer teherbe estem,nagyon nehéz volt dönteni,de nem tartottuk meg.

Idegen orszàgban voltam,munkahely nélkül,baràtomna csak albérlete volt,hitelt ö is felvette,ami még rosszabb eredményt okozott,ràadàsul még csak egy autonk se volt...

Abortusz ellenes voltam,mégis belementem,mert 19 évesen munkahely,és lakàs nélkül féltem.......

Attol a naptol kezdve viszont nagyon nagy lelkiismeret fordulàssal éltem,és élek.

Nap mint nap azon jàrt az eszem,hogy màsoknak még kenyér sincs szinte soha az asztalon,mégis ott van a baba egészségesen...

Annyira depresszios lettem,hogy azt mondtam,ha Isten mégegyszer megadja a lehetöséget,hogy teherbe eshessek,soha nem fogom eldobni az esélyt.

Söt a baràtomon is làttam,hogy nagyon megbànta a döntését.

Hisz ha mi csak arra vàrtunk volna,hogy elég pénz legyen,meg minden amit biztonsàgnak érzek,akkor soha se lehetne babàm.

21 évesen ujra terhes lettem.

Akartam.

Éjjelente sirva imàdkoztam,hogy terhes lehessek ujra.

Baràtom is mindennap a hasamat ölelgette,mikor lesz ujra egy csoda benne.

Nos igen teherbe estem.

A döntés egyértelmü volt:Megtartjuk.

Sokan a környezetembe furcsàn néznek ràm,miért vàllalom be,ugy hogy még nem biztos hogy egyàltalàn megkapom az engedélyeket a külföldi tarozkodàsra,ugy hogy a pàrom hitelt kell törlesszen még 4 éven àt,ugy hogy nincs egy biztos munkahelyem....

Én mégis bevàllatam.

Mert ahovà Isten bàrànyt ad,oda ad szénàt is!

Biztos hogy nem lesz egyszerü.

Megkellesz gondoljam,hogy ma mit fözzek,hogy holnapra is jusson.

Nem fogok tudni havonta fodràszhoz szaladni.

Nem àlmodozhatok tovàbb luxusvillàrol.

Viszont él bennem egy kisember,egy kislàny,aki nekem minden forintnàl többet ér.

Ruhàt kapok hasznàltan is ,sokszor jobb minöségüt mint ujonnan.

A jàték nem biztos hogy az X-box lesz a fontosabb,lehet majd egy bujocskànak jobban fog örülni.

Eleinte a pelust megvenni az se lesz olcso,de lemondok az édességröl,lemondok a màrkàsabb samponokrol...

És ahovà jut egy tànyér étel,oda jut kettövel is!

Belevàgni merj belevàgni.

Nem az anyagi helyzet a fontosabb,hanem az hogy megéret -e benned az az igazi anyai ösztön,hogy majd a gyerekeddel lekell ülni verset tanulni,megkell vigasztalni,ha kicsufoljàk,altatot kellesz mondj neki,vele kell nevess,vele kell sirj,neked kellesz vele rohanni az orvoshoz,ha làzas lesz,neked kell éjjelente ört àllnod az àgyiko mellett.

Szoval ha ezeket képes vagy megoldani,akkor nem kell félned semmitöl!

Ha várod a pillanatot, soha nem fog eljönni.

Meg kell csinálni a babát-ha tényleg szeretnétek és szeretetben nevelitek fel, és fog rá jutni, hidd el.

Terhesen én is sokszor megilyedtem, hogy milyen felelőtlen vagyok, mert volt , hogy a fizuig hátralévő 10 napra volt 6.000ftom..és hát ebből hogy nevelek gyereket?

De valahogy megoldjuk, 5 hós a lány, még él:-) és most is van, hogy ki vagyunk számolva, de pelenka mindig volt, és hál isten tejem is van.

Szóval bele kell vágni, és hidd el, lesz valahogy)

"Sosem lesz megfelelő a pillanat, valami mindig hiányozni fog" mondta egy ismerősöm amikor azon vaciláltam vajon legyen e második babánk (az elsőnél is féltem, suli után voltam...bátor voltam, nagyon bátor. Jó és rossz értelemben is-de Isten megmondhatója, MEGÉRTE akkor és most is).

9 éve telt el, és mindig volt valami ami miatt nem. Kicsi a lakás, bizonytalan a párom munkahelye, bedöglött az autó, hitelből vettünk másikat, elkezdtünk építkezni-hitelből... és teltek az évek. Mindig kellett valami, és mindig hiányzott valami.

Aztán nem is olyan rég már én sem bírtam, a fiamnak kistesó, nekem kisbaba kellett...és akkor májusban a párom elveszítette a munkahelyét, a főnöke miatt adóhatóságra, rendőrségre járkált... Majdnem szakítottunk, persze miatt-elég rosszul fogadtam a történteket. ...

Augusztusban, a fiam szülinapja előtt 1-2 nappal teherbeestem:) (előtte v. 9 hónapig minden menzeskor zokogva sírtam) Életem legboldogabb napja volt, még akkor is ha bizonytalanságban éltünk...

Ma már 6 hónapos a lányunk-gyönyörű, az életünk is visszaállt a régi kerékvágásba.

Én azt a májusi napot (mikor párom elveszítette az állását) áldom! Ha hülyének is néznek sokan én azt mondom az egy jel volt, jel, hogy itt az ideje új életet kezdeni.

Ne félj, ahogy az elején is írtam-sosem jön el a megfelelő pillanat. Max. ha megnyered a lottó ötöst-annak meg annyi az esélye...

De ha ennyire bizonytalan vagy, még várjatok egy kicsit-én is 30 voltam (most), hogy a lányomat szültem.

Még semmiről sem késtél le-max. tényleg nem éljük meg az unokáinkat...de ezt sem így kell felfogni:)