Első baba, elég sok mindennek utánanéztem, de nem tudom, hogy ez most mi. Éjjel alig aludtam, annyit görcsölgettem, de nem volt benne rendszer, aztán 5 körül sikerült is elaludni. Napközben nem nagyon volt semmi, elég aktív is volt a baba. Este 8 előtt viszont megint kezdődött. Másfél órán keresztül kb. 10x görcsöltem, kemény volt a pocakom, derekam is fájt, és elég sűrűn, jöttek a fájások. Voltam nagyvécézni, most azóta megint semmi, csak kicsit kemény a hasam. Jóslóim már egy hete vannak, és min. egy ujjnyira ki is van nyílva a külső méhszájam. Betöltött 36 hetes vagyok, nagy a baba, tüdőérlelőt is kapott, ha beindul, már nem szeretném, ha visszatartanák! Szerintetek?
Pihenj sokat, hátha kihúzza még 1 hétig. De ha meg akar születni, minden rendben lesz már Vele. Legyél pihent és nyugodt. Ezt nem tudhatjuk, hogy mikor lesz a nagy pillanat, hogy megindul a szülés, de a leírtakból, bármikor lehet.
Tényleg pihenj! Szurkolok!
2012. dec. 6. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
2/11 A kérdező kommentje:
Köszönöm, pihenek. Igen, én is így gondolom, hogy most már elég nagy és érett ahhoz, hogy ne legyen baj, ha kijön (így is 7 hete fekszem és húzzuk), és már úgy telenyomtak magnéziummal (infúzióban és tablettában), meg tüdőérlelővel, ami szteroid, hogy nem szeretném ezt többet. Ha ennyire jönni akar, akkor jöjjön, de azért pihenek. Csak azért kérdeztem, hogy ez, ami történik, lehet-e már konkrét jele a szülésnek.
2012. dec. 6. 21:59
3/11 anonim válasza:
Nem tudom, nekem máshogy kezdődött, de nem vagyunk egyformák. A fájások mindenképpen a legeslegvégét jelentik szerintem.:)
2012. dec. 7. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
4/11 anonim válasza:
36 heten mar nem tartjak vissza megszulethet nyugodtan max az elso 24oraban a kicsi vercukrat ellenorzik.ne pihenj kelj fel fozz takarits setalj kulonben olyan rossz kondiciod lessz nem fogsz tudni megszulni.Agynyugalom ilyenkor mar felesleges
2012. dec. 7. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
5/11 A kérdező kommentje:
Köszönöm az eddigi válaszokat. Egyelőre még egyben vagyunk, ez az éjjel nem hozta meg, de a fájások ugyanúgy rendszertelenül jönnek, nem akarnak múlni, és érzem, hogy nagyon lent van a baba, ülni is alig bírok. Mivel 7 hete teljes ágynyugalomban fekszem, és kezdek kicsit bekattanni tőle, most már azért jobban mozgok én is, kicsit kimozdulok itthonról (vicces felfedezni, hogy közben megjött a tél meg a karácsonyi hangulat :)) meg csinálgatom a dolgokat. Azért nem erőltetem meg magam, de már jó lenne túl is esni rajta...
2012. dec. 7. 10:39
6/11 anonim válasza:
Figyelj, mi nem vagyunk orvosok én bemennék meg vizsgáltattni magam, nem kell egyböl beadni magadnak semmit csak van olyan orvos ami megtudja állapítani, hogy mikor jön, és a derék fájdalom olyankor alapból szitne mindenkinek megvan, szülésnél is majd lefog szakadni de ki lehet birni. :D
2012. dec. 7. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
7/11 anonim válasza:
igen ebből baba lesz pár nap múlva ,max 1 hét múlva
2012. dec. 8. 06:51
Hasznos számodra ez a válasz?
8/11 A kérdező kommentje:
Azóta is rendszertelenül, de szinte folyamatosan fájok: hol sűrűbben, hol ritkábban. Aludni szinte már semmit nem alszom 3 napja, mert folyton arra kelek, hogy görcsölök, aztán elkezdem mérni az időt :), de semmi.
2012. dec. 8. 19:47
9/11 anonim válasza:
Szia! Nekem ez van a 35. het ota. Mehszajam azota 2111. Vagyis mindharom mehszajam nyitva egy ujjnyira, es meg van rovidulve a mehnyak 1 ujjnyival. Josloim kemenyedeseim sokszor vannak egy nap, foleg ejszaka. De meg mindig semmi:) szoval 38+3 vagyok ma, es most voltam dokinal. Maradt a 2111 mehszaj, baba jol van. Pedig nem nagyon pihenek.
Nem lesz nalad sem baj szerintem, az a mehszajertek 36 hetesen teljesen jo:)
Pihenj, olvasgass!:)
2012. dec. 12. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
10/11 anonim válasza:
Jah es betoltot 37. hettol nem tartjak vissza a babat, es onnantol nem koraszulott!
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!