Miért kap durva kritikát az a nő, aki sokáig, akár 4 évig szoptat?

Kedves kérdező!

Őszinte véleményt kértél. Tessék:

Mondta itt egy "ősanya", hogy kilógtok a sorból. Persze. Ez az ősanya kifejezés is olyan kétes. Az ősből ugye a nagyon nagyon régi szokások jutnak eszünkbe. Nézzünk egy kis evolúciót. Az ősembernek célja volt, hogy az utódjai minél előbb függetlenek legyenek tőle, több okból is. Rövid volt az életük, a fajfenntartás miatt sok utódot kellett világra hozni, védtelenek voltak a vadállatok ellen, ez okból is jó volt, ha minél előbb önálló lett a poronty. Az ókorban csak az szoptatott aki úgymond "megengedhette magának", de ők is inkább szoptatós dajkát fogadtak, na ez tényleg az emberi hülyeség határa volt. Középkorban dettó. Nagyanyáink is sokszor a feles tejet részesítették előnyben, ez megint csak hülyeség. DE!

A hozzátok hasonló "ősanyák" azt állítják, nincs bebizonyítva, hogy ez káros lenne. De az sincs hogy hasznos!! Azt is megmondom miért. Mert nagyanyáink idejében még nem voltak felmérések, anyáink pedig minél hamarabb vissza akartak menni dolgozni, mert ezt követelte meg a rendszer, most pedig még nem készültek hitelt érdemlő tanulmányok. Igen a WHO azt javasolta....a WHO nagyon sok hülyeséget javasol...csak arról nem beszélnek, hogy közben lejárt szavatosságú hepatitis oltóanyagot szállítanak ki a harmadik világba...tehát a WHO se szent...

És tényleg nem normális, hogy 4éves gyereknek az anyja cicije a megnyugvás. Legyen neki az anyja a megnyugvás...de ne a cici. Persze, hogy felháborodást kelt. Ha mondjuk egy 4-5éves gyerek nem szobatiszta, az is felháborodást kelt. És ne hasonlítsuk már egy 4éves gyerek szoptatását ahhoz ha mondjuk túrórudit eszik. Mert azon ép eszű ember nem háborodik fel, ha egy anyuka a csecsemőjét buszon, akárhol szoptatja. Mint ahogy az is normális, ha egy 4éves gyerek buszon túrórudit eszik...de nézzünk egy nagyon szélsőséges hasonlatot. Ülsz a buszon felszáll, egy hetven éves néni nyakig kikenve térd fölé érő szoknyában....minimum, hogy felháborodsz...hülye példa de akkor is. De igen, mindenki csinálja úgy ahogy neki jól esik...csak például sanda gyanúm, hogy a kérdezőt egy hozzászólásáért leszavazták, kirakta a kérdését, reménykedve, hogy itt fel fogják magasztalni, hogy milyen jól csinálja...nem fogják.4 éves gyereket szoptatni nem szükséglet. Ez szimplán csak annyi, hogy az anyuka nem tud elszakadni. Mert nem a gyerek AKARJA. A gyerek csak megszokja. A felnőtt tehet róla, hogy nő fel egy gyerek! Nekem ez a véleményem...és "ősanyák" nyugodtan pontozzatok le a sárga földig.

Én egyre inkább azt gondolom, hogy az IQ nem is számít annyira, hanem általában a műveltség és az egész gondolkodásmód. A szemlélet, ahogy az ember másokhoz és magához az egész élethez, a dolgokhoz hozzááll. Az, hogy valakinek jó a logikai készsége, jól tud kombinálni, még nem biztos, hogy akkora előny. Mert ha "rossz" dolgokat kombinál össze, akkor az eredmény is "rossz", hiába a magas IQ.

(Mindezt nem ellened írom, kedves Nigra, őszintén mondom, csak a témához jutott eszembe.)

Nézzük az őskort:

"Az ősembernek célja volt, hogy az utódjai minél előbb függetlenek legyenek tőle, több okból is."

Az ősembernek vélhetően ez is célja lehetett, de nem gondolom, hogy ez volt az elsődleges és kizárólagos célja, legalábbis nem rögtön, azonnal, amikor utóda született!

Számára, ahogy te is írod, az volt az egyik legfontosabb dolog, hogy egyáltalán utódokat nemzzen és ezzel fenntartsa a faját (persze ez nem tudatos megfontolás eredménye volt, de a cselekedeteiben jól tükröződött). Nem is lehet ezen csodálkozni, hiszen ez minden élőlény genetikai programjában benne van; sőt, még a nem élőlény vírusok DNS-ében is. Miután létrehozta azt a bizonyos utódot, az volt a következő célja, hogy az utódja nyilván életben is maradjon. Ennek a (táplálási) módja? A szoptatás. Ezért vagyunk mi is emlős faj. És ez megintcsak genetikailag kódolt viselkedés. Eddig tiszta.

De mi van később, amikor már nagyobbacska a gyerek?

"Rövid volt az életük, a fajfenntartás miatt sok utódot kellett világra hozni, védtelenek voltak a vadállatok ellen, ez okból is jó volt, ha minél előbb önálló lett a poronty."

Az első része igaz, a második is - de én nem látom, hogy ezek automatikusan kizárnák a hosszabb szoptatást! Sem biológiailag-fizikálisan, sem a gyakorlatban. Rövidebb élet alatt is lehet sokáig szoptatni és a hosszú távú szoptatás NEM zárja ki a gyakori gyermekáldást. (Igaz, hogy a szoptatásnak van egy bizonyos mértékű termékenységgátló hatása, de ez legerősebben az első fél év folyamán hat. Utána, ha nem is minden esetben nyilván, de elméletben már jóval nagyobb az esély a fogamzásra.)

A vadállatok elleni védekezés (elsősorban) nyilván nem a szoptató anyák és a 2-3 éves gyerekek feladata volt. Attól, mert az anya egyébként szoptatott, még nyugodtan el tudhatott menekülni a támadás elől (vagy épp nem). És a 2-3 éves is rendelkezhetett már olyan készségekkel (pl. gyors futás, elbújás, kődobás), ami esélyt adhatott neki menekülni. De mindez megint nincs összefüggésben a szoptatással, szerintem.

Vagy lehet, hogy arról az esetről van szó, amikor az anyukát épp szoptatás közben érte vadtámadás? Biztosan volt ilyen is, de nem hiszem, hogy minden alkalom így zajlott volna le, mert akkor mi se lennénk most itt...

Ráadásul, nem tudom, ki olvasott erről a témáról, de épphogy komoly védelmi funkciója volt a szoptatásnak (testközelségnek, hordozásnak!) a vadak ellen. Ez nyilván elsősorban a csecsemőkre vonatkozott, akik a sírásukkal, "önkéntelen" gügyögésükkel odavonzhatták a vadakat a táborhelyre; nekik ilyenkor szószerint betapasztották a szájukat. :) De a nagyobb gyerekek is vélhetően sokat tartózkodtak az anyjuk, gondozóik körül, hogy ha vész lenne, remélhetőleg biztonságot találjanak mellettük.

A továbbiakban maradnék az önállóságnál, mert ez még ma is aktuális téma: Én egyáltalán nem gondolom, hogy a sokáig tartó szoptatás abszolúte kizárná az önállóságot, sőt!

Az ősember példájánál maradva, a szoptatás, főleg, ha sokáig tart, nagyon szoros anya-gyerek kapcsolatot feltételez ill. eredményez. (Ezt hívjuk mai kifejezéssel kötődésnek, a szemléletmódot kötődést segítő nevelésnek.) Az ős-baba egész nap az anyja közelében volt, ment vele mindehova, gyűjtögetni, tábori munkát végezni stb. Miért? Egyrészt, így valamelyest ki lehetett védeni a fenti támadásokat. Másrészt, nem mindig volt kire másra hagyni a picit. Harmadrészt, amíg csak szopott, addig nyilván "hozzá volt nőve" az anyjához. Negyedszer, és itt a jelen téma, így folyamatosan társaságban volt és láthatta, hogyan zajlik a tábori élet. Figyelhette, mit csinálnak a többiek és így vélhetően könnyebben és gyorsabban megtanulhatta a szokásokat. Azaz, elsajátította, mit és hogyan kell neki is majd önállóan csinálni, amikor eljön az ideje(!).

Utalnék itt megint a testközelség illetve a hordozás szerepére, ami a régi korokban (nemcsak az őskorban, hanem jóval később is) szoros összefüggésben volt/lehetett a szoptatással. Mindkettő praktikus és előnyös volt mind a baba, mind az anya számára.

És mindez mit jelent? Azt, hogy nem a (hosszú távú) szoptatás vagy nem szoptatás adja önmagában!, hogy egy gyerek önálló lesz-e vagy sem. De, mégis van kapcsolat a kettő között: HA a szoptatás (akármeddig is tartson) kötődő szemlélettel társul, akkor magától, automatikusan önállósodni fog az utód, amint megérik rá!

Miért? Azért, mert az érzés, hogy ő biztonságos környezetben van (jelesül az anyja, szülei közelségében), az, hogy szeretik őt, figyelnek rá, kielégítik az igényeit, illetve a többiek folyamatos példamutatása, a tőlük való tanulás magától, külső ráhatás nélkül is erre fogja őt terelni.

És hogy jön ide az évekig tartó szoptatás? Úgy, hogy ez (nem minden esetben, de) általában kötődő szemlélettel is együttjár. A kettő nem egyenlő egymással és nem is kötelező őket együtt csinálni, nyilván. De a tapasztalatok azt mutatják, hogy a hosszú távú szoptatás jó lehetőségnek bizonyul arra, hogy ez a kötődés kialakuljon, de még tovább is, megerősödjön, elmélyüljön. Mivel az anyuka évekig szorosabb egységben marad a gyerkőcével, elvileg jobban is ismeri, jobban tud rá reagálni, mélyebb lesz köztük a kapcsolat. Hogy ez miért fontos, azt szerintem tudjuk.

Elgondolkodtató: "Az önállóság önmagában nem tartozik a nevelés legfontosabb céljai közé. Nem az a szülők feladat, hogy önállóságra neveljék a gyereküket, hanem inkább az, hogy biztonságos környezetet teremtsenek neki, ahol magabiztosságra tesz szert, mert ebből alakul ki a gyerek természetes önállósága." Ergó, az önállóság lehet, hogy csak MÁSODLAGOS KÖVETKEZMÉNYE a nevelésnek...?

Nem állítom, hogy ez a gondolatmenet az egyetlen jó út. De (nekem legalábbis) logikusnak, ésszerűnek tűnik részenként és egészben is. Hogy a gyakorlatban az én gyerekemnél hogy működik, majd olyan 10 év múlva tudom határozottan megmondani. Vannak bíztató jelek...

Bocsánat, ha megint túl hosszan írtam, de most legalább összegeztem a témát. :)

A kevés tápláléknak általában kevesebb köze van a tejmennyiséghez, mint gondoljuk. Akkor már inkább a minőség számít, de még az se annyira drasztikusan.

(Sokkal valószínűbb, hogy ma azért lesznek egy anyukának szoptatási gondjai, kevés teje, mert rossz gyakorlattal szoptat, semmint azért, mert keveset vagy nem elég jó ételt eszik.)

Elsősorban a folyadékbevitel az, ami számít, hiszen az anyatej 87%-a víz. Az ősember viszont vélhetően nem vert tanyát olyan helyen, ahol nem volt belőle elegendő, mert azt azért ő is tudta, hogy ez az életbenmaradásának az alapfeltétele. Persze a törzsfőnök nyilván nem járt körbe flaskákkal, colstokkal meg számológéppel, hogy kikalkulálja, vajon a csapatában lévő teszem fel 5 szoptató anyuka plusz folyadékigénye mennyivel növeli meg a "csorda" heti vízfelhasználását és hogy az adott víznyerőhely vajon meddig bírja ezt biztosítani. :) Ha nem volt több édesvíz, ilyen filózgatás nélkül is nyugodtan továbbálltak. Ha pedig egy ősanya szomjas volt, nem hiszem, hogy volt olyan férfi, aki ne adott volna neki eleget inni, pláne, ha amolyan willendorfi vénusz-típus volt. :)

Az már tényleg igaz, hogy az ősember ételei bizonyos értelemben elég egyoldalúak voltak a mi mai táplálkozásunkhoz képest - de az is biztos, hogy sok szempontból tisztább és jobb minőségű dolgokat ehettek.

Én azt feltételezem, hogy már abban az időben is elsőbbséget, de legalábbis részben megkülönböztett bánásmódot, több figyelmet élvezhetett a terhes és szoptató anya, hiszen az új élet védelme minden időben a legfontosabb mindenki más számára is. Biztosan nem volt ez ennyire megmagyarázott meg tudatos, mint ma, viszont ezek az igények ösztönből jönnek. (Én is odafigyeltem magamra terhesen, de pl. az a zöldség-gyümölcs utáni olthatatlan vágy, ami az 5. héten rámtört, nem tudatosan befolyásolt gondolat eredménye volt. A testem ösztönösen tudta, mi kell neki és a babámnak, én pedig "engedelmeskedtem". Szerintem nem lehetett ez annyira másképp az ősi időkben sem. - Mondjuk azt leszámítva, hogy akkor nem lehetett leugrani a sarki abc-be egy fűzér babánért, ha anyuka épp arra áhítozott.:)

Szóval bizonyos szempontból lehet, hogy kevesebb és kevésbé tápláló ételeket ettek időnként, de úgy gondolom, talán mindenki arra törekedett, hogy a terhes/szoptató anya megkapja, amire szüksége van. Ennél többet pedig nem is lehet elvárni szerintem.

Ennek jelenkori bizonyításaként szoktuk egyébként emlegetni azt a 20. századi vizsgálatot is, miszerint egy átlagos etióp szoptató anya teje ugyanolyan tápanyagokat tartalmaz, mint egy európaié és megközelítőleg azonos arányban. (Nyilván vannak eltérések, de ezek inkább a táplálkozási különbségekből, különböző ételfélékből adódnak, semmint a kevés ételből.) Pedig ugye etiópiában sajnos keveseknek adatik meg az elég étel...

/Ez nyiván nem azt jelenti, hogy sehol nincs a világon éhező újszülött vagy kisgyerek, mert sajnos túl sok van. De a természetnek szerencsére van néhány eszköze arra, hogy csökkentse a bajokat./

Szóval, az emberi test megintcsak csodálatosan működik: olyan körülmények között is képes megadni az utódnak a szükségeset, ha az anyának magának épp kevés jut. (Ezért van az is, hogy először önmagán észleli az anya a hiánybetegségek tüneteit, és csak később a babáján.)

A kötődés megnyilvánulásának nem ez az egyetlen formája, egyetértek.

Sőt, megeshet, hogy nem is a legeslegjobb, ki tudja.

De akkor is egy módja, fajtája - és ha valaki úgy dönt, hogy ezt az utat járja, azért nem érdemel se megszólást, se lenézést.

Kritikát igen, főleg, ha ő maga kéri a véleményt.

De lehet úgy is kritikát mondani, hogy ne sértsük meg vele a másikat. Ez az, amit még sokunknak tanulnia kellene.....