Nem tudom mit rontok el?

Bizony, el van kenyeztetve. Hiszti ellen egy dolog mukodik, a figyelmen kivul hagyas: nalunk megy a racsos agyba a szobaba egybol, es ott marad egyedul amig abba nem hagyja. Fontos meg, hogy ne lassa rajtad hogy kiborulsz, csak nyugodtan.

Ne felejtsd el, hogy nem baratnok vagytok, te az anyja vagy aki felelsz a nevelteteseert, o meg a lanyod aki szot kell fogadjon es tiszteljen.

Igen, ez a dackorszak. Innentől lesz pár pokoli hónapotok. Sajnos, ez nem olyan, mint a szeparációs szorongás, hogy 1-2-3 hét és vége.

Ilyenkor kell sokszor kőkeménynek és következetesnek lenni. Most tudod lefektetni az alapszabályokat és határokat húzni. Mindig megpróbálja majd feszegetni a határokat, keresi a "gyenge pontokat" és igen, kőkeményen hisztizik. Nem rossz ettől egy gyerek sem, át kell esni rajta. Vannak nagyon jó könyvek, amik segíthetnek, hogy jobban megértsük, mi megy végbe ilyenkor a gyerekekben. Bizony, nagyon ijesztő, hogy az addig édes, közreműködő gyerekből hirtelen egy tomboló kis szörnyeteg válik, aki üvöltve vágja le magát a bolt közepén, mert nem azt a túró rudit vetted le a polcról...

Tartsd az időpontokat (evés, alvás), ne hasson meg a hiszti. Vannak, amikben lehet kompromisszumot kötni (pl. még tíz perc a játszón), de ha menni kell, akkor hiába jön a hiszti, akkor is menjetek. Nagyon nehéz, egyetlen szituációra sincs tuti biztos módszer, mert ami egyik gyereknél beválik, a másiknak nem.

Ki kell alakítani egy büntetési rendszert is, játékból kivonás, nincs mese, elmarad a beígért program, büntiszék, büntisarok stb.

Van, aki hisz a veréssel nevelésben, én nem. Nem hiszem, hogy egy alapos veréstől megtanulná kezelni az érzelmeit a gyerek, vagy levezetni a dühét, a frusztrációját. A csecsemőkorról annyi mindent lehet olvasni, a dackorszak nehézségeiről kevesebbet. :)

Az előbbi válaszoló beírása nagyszerű, megírta helyettem a lényeget.

Kedves kérdező, elsőre nem lenne jó tömény infó-özönnel ellepni téged a témáról -azért,h ne szóródjon szét a figyelmed, elsőre ennyi infó elegendő lesz-, ezért csak annyit teszek hozzá: az előző beíróval csak annyiból vélekedek másképp, hogy a büntetésnek nevezhető módszerek közül kizárólag az ignorálást (adott esetben figyelmen kívül hagyni a gyermek viselkedését, nem reagálni rá, rá kell érezni, mely eseteke ezek), valamint egyes, nem életszükségletű momentumok megvonását tartok megfelelőnek, adott esetben, és a jutalmazásról se feledkezzünk meg, kizárólag, ha indokolt.

Ide kapcsolódik, hogy megerősítem az előző beíró meglátását abban, hogy alapvető hozzáállás a következetesség a gyermeknevelésben, minden korosztálynál, de főleg dackorszakban, ami valamikor 1-3 éveskorok között jellemző, kinél csak hónapokra, kinél 1-2 éven át, egyénfüggő, h pontosan mikor zajlik.

Ugyanakkor hasznos és indokolt, hogy ha rájön a szülő, h eddig téves volt valamely hozzáállása, akkor engedjen a saját büszkeségéből, legyen belátó, és éreztesse a gyermekével, hogy tévedni emberi dolog, most némileg másképp látja megfelelőnek az adott hozzáállását, elvárását, és hálás, ha a gyermek megértő ez irányban, ennek betartásában. A dackorszakban egy picit ez másképp működik, mivel direkt ellenkezik, feszegeti a határokat, de elmagyarázni ilyen életkorúnak is fontos, mit szeretnél és miért, még ha nincs is látszólag értelme. (Ő sok mindent ért, épp ezért ellenkezik avval.)

Tömören annyit a dackorszak fontosságáról és pszichés oldaláról, hogy az éntudat éppen ekkor kezd megjelenni, előte egynek hitte önmagát mindennel, mindenkivel, főleg az anyjával, másodsroban apjával. A dackorszak alatt azt teszteli a gyermek ösztönösen, hogy hol is vannak az ő határai olyan értelemben ,hogy ki is ő valójában (testileg, lelkileg)...? Ki az anya igazából, és ki ő? Ki az apa, ki a szomszéd, ki az idegen, és EHHEZ KÉPEST ki ő? A testhatárait is ekkor tanulja, a testképe ekkor kezd egyértelművé válni számára.

Azáltal, hogy ellenkezik, megtapasztalja, h mi tartozik őhozzá, és mi nem - ez nagyon fontos folyamat! Ha ezt sikeresen, ideális módon -NEM végletesen ,tehát nem elkéyneztetve őt és nem elfojtva állandóan őt- végigéli, akkor kevésbé lesz a későbbi életében befolyásolható, magabiztosabb lesz, legalábbis ilyen irányban fejlődik, tehát ha alaptermészete esetleg nem is ilyen, mégis ilyen irányba fejlődni tud ezáltal.

Tehát nehéz ilyenkor a szülőnek az optimumot megtalálni, némileg gyerekfüggő / egyénfüggő is, de valahol ott a zideális, ha következtes vagy, ugyanakkor az esetek kisebb részében, amikro indokolt, engedsz neki, és ekkor is következetesen, magadat nem meggondolva. Amikor őgy véled , a te akaratod kell érvényesüljön, akkor meg ahhoz legyél következetes. Igyekezz NE túl szigorú lenni - a következetesség nem feltétlenül szigorúság!

Prolémás helyzetben, ha nem kapcsolódik (feltétlenül) életveszélyhez, pl mások előtt, mondjuk maradjunk a boltos példánál, földre veti magát, és hisztizik, egyrészt hagyni kell percekre őt ebben, de érezz együtt vele, a kisgyermek nagyon megérzi a felnőttnek, főleg a szülőjének, pláne az anyjának érzelmeit, pl h megértő-e vele az anyja éppen, vagy őszinte-e vele, szereti-e őt feltétlenül. Tehát éreztesd vele, h MEGÉRTED az ép érzelmeit, hogy pl most éppen ő hisztizik. Tehát érezz vele együtt. Ugyanakkor éreztesd vele, hogy hosszasan ennek itt a boltban nincs helye, megérted őt,de most menni kell tovább. Ilyen esetekben ,ami nem életveszélyes helyzet, lehet egy PICIT, kizárólag játékosan "trükközni" (3 éves kor felett sose trükköz!! Ilyenkor is csak mert néha muszáj), oly módon "trükközni", hogy azt mutatod neki, mintha a fordítottját várnád el tőle, pl viccesen , de megértő érzelemmel, halkan elmondod neki: "megértelek, kicsim, hogy sírsz, nah, van egy ötletem, nem is olyan fontos, h gyere velem, ráér, ha később jössz ;)" - ezt amolyan "odakacsintósan, cinkosan", de e módszer ritkán alkalmazandó, nagyon ismerned kell a gyermeket és az erre vonatkozó reakcióját A DACKORSZAKÁBAN, és feltétlenül mellőznmi kell az ijesztegetést, hogy "itthagylak, ne is lássalak, nicns rád szükségem", stb, szóval csak ritkán alkalmazd és csak vészhelyzetben, valamint nagyon el kell találnod, és át kell érezned, h szereted őt, de viccelődni is akarsz vele és megbántani se akarod.

A lényeg inkább a többi, amit írtam, viszont az utóbbi momentum, a "trükk" alkalmazása: csak megfontoltan, ritkán, vészhelyzetben!

Bocsesz, talán maradt elírásom, most sietve írtam.

Második válaszoló gyönyörűen leírta.

Annyit tennék, hozzá, hogy ne érezd magad rosszul amiatt, hogy neveled. Nem fog utálni, nem romlik meg a kapcsolatod vele csak azért, mert ésszerű keretek közé helyezed az életeteket:)

Ne szégyellj leülni egy nyugodt percben apukával és átbeszélni, hogy mit, mennyit engedtek neki, milyen módszert használtok a dackorszak kezelésére.

Nálunk például a maciölelés jön be (hátulról ölelem meg, és úgy beszélek neki, tehát lényegében nem szeretgetve ölelem, de nem is lefogásnak érzi), mondom hogy tudom, hogy fáradt/éhes, de akkor is ezt vagy azt kell csinálni. Ez mondjuk kisebb dühöngéseknél (pl este van már, és nem akarja elpakolni a játékokat)

Mikor nem sikerül neki valami, vagy mérges rám gyakran sikerül azzal elterelnem a figyelmét, hogy "toporzékolunk". Ilyenkor megfogom a kezét és dobogunk a lábunkkal. A vége általában nagy nevetések, és el is felejti amit akar.

A mega hisztiknél - ha otthon vagyunk - bemegy a szobájába "csendes pihenőre" (nem csendes:D) viszont én is ott vagyok vele, lelök a régi szoptatós fotelba, és nézek, míg lenyugszik. Néha megpróbál bemászni az ölembe de csak akkor engedem ha előtte megnyugodott.

Nem akarok nagyzolni, de ezek bejönnek nálunk, és ugyanúgy szerelmesek vagyunk egymásba:D:D:D:D:D

Egyetlen egyszer hisztizett boltban, égett a fejem, de következetes voltam. Akkor még babakocsis volt, kétszer rászóltam, harmadjára ment a kocsiba. 5 percig vonaglott meg sírt, rám meg úgy néztek mint a véres rongyra. Pont lesz*rtam:D:D:D Azóta nem volt ilyen.

Nagyon sokat segített, hogy mindent elolvastam a dackorszakról, így megértettem miért ilyen. Nincs elkényeztetve, de te húzod meg a határokat, neked is kell megtartanod. Így lesz kiegyensúlyozott a kisgyerek.

A harmadik válaszoló vagyok. Ami tényezőkkel kiegészítettem a 2. váalszolót, abban ott az irónia, a humor.

Örülök, hogy a negyedik beíró írt konkrét példákat az odaforduló, szeretetteli humorizálásra. :) (Nem akartam még ilyen irányú példálózással is növelni az amúg is hosszas beírásom.)

A második válaszoló vagyok. :) Köszi a dicséretet, én nem fejtettem ki ennyire a témát, mert nem igazán értek hozzá, csak csinálom. :D

Tényleg érdemes olvasgatni a témában, én is ezt tettem, mert minket a szüleink veréssel neveltek és én ezt az "eszközt" nem akartam bevetni.

Minden gyermek más, ami az egyiknél bejön, a másiknál nem. Az én fiamnál pl. egy ilyen topogós sztori nem jönne be, viszont a játékból kivonás igen.

A humor, ha már említettétek, tényleg elengedhetetlenül fontos. Az is, hogy tudd kiengedni a gőzt, néha elengedni a problémákat.

Szintén nagyon fontos, hogy te és a gyerek apja megegyezzetek a nevelés kérdésben, mikor, ki, mennyit enged. Ne menjetek egymással szemben. pl. nálunk az oldja fel a büntetést, aki kiosztotta. Ha az egyikünk azt mondta, nincs több édesség, akkor a másik sem ad. Ha valamiben nem értünk egyet a nevelésben, azt kettesben tárgyaljuk le. A gyerekeknek pompás receptoraik vannak, azonnal kiszúrják a gyengébbik felet és ki is használják. :)

Sziasztok,

az én kisfiam már 4 múlt, lassan kifelé nézünk ebből a korszakból, de kb. 2 évig tartott (jó, néha vannak/voltak nyugvósabb időszakok is).

Ami nálunk bejött (leírom, hátha valaki másnak is):

1. napirend: bármennyire is vonzó leragadni a gyerekkel a játszótéren hétköznap este 8kor (mert még világos van, mert nyár van stb.)- inkább feküdjön le aszokott időben (+/- fél óra), mert a fáradt kisgyerek extrán durva tud lenni :)

2. nálunk este már nincs csokizás, nincs tévézés (nem vagyunk amis szektások, csak inkább délelőtter időzítettem/időzítem az ilyeneket)- észrevettem, hogy felpörgetni, amikor már nem kellene

3. nyugodt következetesség: tudom, hogy van az a helyzet, amikor "ciki", hogy mindenki minket néz (pl. bolt)- nyugodt hangon lehajolok hozzá, elmondom, hogy vagy befejezi, vagy haza kell mennünk és nem tudunk vásárolni stb. Nálunk 3 figyelmeztetés van, a 3. után pedig nincs könyörgés, nincs kérlelés, nincs könnyes vergődés- betartom, amit ígértem. Bizony volt rá példa 1-2szer, hogy a boltban ott hagytuk a bevásárlókocsit és szépen (jó, nem szépen, mert azért belül feszült voltam én is, csak nem mutattam) kijöttünk a boltból és hazamentünk.

Ilyen esetekben szerintem ez a legcélravezetőbb: nem táplálni a hisztit, itt ugye nem lehet nem tudomásul venni (mert mi van, ha tör-zúz, kárt tesz magában vagy az árukészletben stb.)- így csak az jön be, hogy hazamegyünk. Tudom, bosszantó, de azért a bevásárlás későbbre időzítése még nem a világ.

4. otthon: "levegőnek nézés"- nem jutalmazom figyelemmel a hisztit (ez a cél ugye :), ha nincs "közönség", akkor alább hagy a vergődés. Nálunk van egy kis fellépő, az a büntiszék, oda le lehet ülni. Ha megnyugodott, akkor MINDIG felveszem, megbeszéljük, hogy mi történt, miért nem volt ez jó, mit lehetne máshogy és MEGszeretem UTÁNA- szóval NEM dühből büntetem. Volt bizony olyan, hogy ahová mentem a lakásban, ott csúszott-mászott utánam bömbölve, könnyezve. Na ezt nem. Letettem a székre, ha eljött, visszatettem (kicsit robot üzemmódban: nem könyörögtem, nem beszélgettem, nem vidítottam stb. csak elmondtam, hogy amíg így hisztizel, addig itt kell ülni, ha elmész, visszahozlak, ha abbahagytad, akkor eljöhetsz és megbeszéljük. Ha kell 100* (bizony volt az elején, hogy tényleg 20*- is meg kellett ezt tenni- másnap már csak 15*, aztán már csak 1-2*).

5. mindig arra gondolok, hogy én vagyok a felnőtt, nekem kell következetesebbnek,higgadtabbnak, okosabbnak lennem, nem engedhetem meg magamnak azt, hogy elboruljon az agyam: egyrészt kell példát mutatnom, hogy anya nem válik állattá az ordítástól, másrészt igenis kell a nyugalom- magamban DÚDOLGATNI szoktam (próbáld ki, nem lehet énekelni és idegbetegnek lenni egyszerre!)- vagy van, akinek a magában számolás jön be. Ha nagyon robbanni készülök, akkor mondom neki, hogy anya most 5 percre kimegy a teraszra megnyugodni, mert bosszant a hisztizés/ordítás- kérlek, addig fejezd be (aztán ha nem lát, nem hall, akkor vicsorítok egyet :)

5. nekem bejött az, amit Ranschburg Szülők könyvében ír, talán mágikus technikaként (nem emlékszem pontosan): lényege, amikor a kisfiam hisztizett, akkor úgy tettem, mintha az én jó, okos kisfiam eltűnt volna. El is lehet kezdeni keresni: hol van az én okos kisfiam? nem látom? vajon hová bújhatott? itt csak egy hisztis, kiabálós kisfiú van, de vajon hol lehet az én jó gyerekecském? stb.- erre általában egy idő múlva ő jelentkezik, hogy bizony ott van ő :) és ezzel abba is maradt a hiszti. Nekem ez nagyon bevált.

6. ha a hiszti lecseng, én sem emlegetem fel többé- jön-megy, mint egy nyári zápor, a gyerek is elfelejti, játszik tovább- nekünk is ezt kell tenni, akármennyire is kellemetlen, nem szabad haragot tartani, kioktatni, felemlegetni, "betartani" a gyereknek érte.

Én az átlagosnál azt hiszem következetesebb és talán szigorúbb is vagyok- de azt sosem mulasztom el, hogy egy-egy ilyen "roham" után, amikor már jön, bújik, lecsillapodik, akkor felvegyem, megszeretgessem, biztosítsam arról, hogy anya szereti őt, ő fontos és jó gyerek, a viselkedése az, ami nem jó és legközelebb inkább ... (és megbeszéljük, hogy miért hisztizett, mit kellene máshogy csinálni pl. kérni az üvöltés helyett stb.).

7. válaszoló vagyok.

Ranschburg Jenő: Szülők könyve nagy jó kis iromány :)

(többi Ranschburg könyv is)