Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Mit tehet a szülő, illetve az...

Mit tehet a szülő, illetve az óvoda?

Figyelt kérdés

Sziasztok.

Próbálom minél egyszerűbben leírni a gondomat, de lehet így is hosszú lesz.

Sokat hallani panaszkodó szülőket, hogy van az oviban/iskolában agresszív, verekedő gyerek akivel nem tudnak mit kezdeni.

Most én a másik oldalon állok.

Kisfiam 4 éves, szeptember végén kezdte az óvodát.Másfél éves korában járt bölcsibe is fél évet, de akkor másik városban laktunk.A bölcsiben soha nem volt gond vele, nagyon dícsérték.

Sajnos úgy adódott, hogy férjemnek megszűnt a munkahelye, így az albérletből ideiglenesen anyósomékhoz költöztünk (az én szüleim már nem élnek).

Nos, ők a két véglet, anyósom mindent megenged a gyereknek és ha m, a szülei rá merünk szólni a gyerek előtt kioktat minket, h hagyjuk, amit egy kisgyerek ki is használ.Apósom pedig nagyon agresszív, szinte azt várja a gyerektől, hogy felnőtt módon gondolkodjon, viselkedjen, állandóan üvölt vele.

Mi vagyunk a szülei de nem hagynak beleszólást a saját gyerekünk nevelésébe.

Anyósommal sem lehet értelmesen beszélni, megsértődik és elvonul várva a bocsánatkérésünket, apósom pedig soha senkivel nem ért egyet és ha beszélnénk vele erről akkor üvölt mint a sakál a gyerekek előtt.

A kicsi teljesen összezavarodott, eddig normális légkörben neveltük, voltak határok, rendszer, minden az életében, most káosz van.Apósomtól megtanult káromkodni, csapkodni, kiabálni és elég gyakran verekszik is az oviban ha nem rá figyelnek, vagy nem az ő akarata érvényesül.

Senki nem mondhatja sem azt, hogy mi elkényeztetjük, sem azt, hogy nem foglalkozunk vele, mert magunktól vittük pszichológushoz, pszichiáterhez, az oviból pedig mst elküldték 5 nap beszoktatás alatt a nevelési tanácsadóba, mondván nem bírnak vele, csapkod, hisztizik, verekszik, nem fogadja el a szabályokat, nem vesz részt a közös programokban stb.Már 2 hónapja ovis, de meg se próbálják bent altatni.Közölték velünk, hogy ők nem fegyelmezhetik sehogy mert a gyereknek jogai vannak, annyit mondhatnak neki, h gondolkozzon el.nos, egy 4 éves gyerek...ráadásul koraszülött volt, ami annyiban mutatkozik meg, h picit később érik a kortársainál, ha elmagyarázom neki, h miért ne verekedjen nem érti, neki ez játék, nem érzékeli ha nagyobbat üt pl.

Itthon nem csinál ilyeneket, ha vele vagyo (játszótér, stb) akkor tudok rá hatni, nem engedem, hogy elfajuljanak a dolgok.

Minden szakember azt mondta, hogy semmi baja a kicsinek, csak sok neki most egyszerre minden: nemrég költöztünk anyósomékhoz, apósék hozzáállása meg beleszólása a nevelésbe, a nemrég született kisöccse és az ovi amit szintén nerég kezdett.Igy jön ki rajta az egész.

Az óvónők közölték (bár addig még nem volt meg a nevelési tanácsadó szakvéleménye), hogy ők nincsenek kiképezve ilyen gyerekekre mint a fiam és nem tudnak vele mit kezdeni.

Miután a nevelési tanácsadó megírta nekik, hogy semmi olyan baja nincs a gyereknek, ami miatt nem járhatna közösségbe, egyszerűen sok stressz érte mostanában és több türelmet, figyelmet és szeretet igényel felőlük is.

Nekünk sem könnyű de nem is hunyunk szemet fölötte, viszont kétségbeejtő, hogy az óvónők ennyire nem foglalkoznak vele, mert állítólag ők sehogy sem fegyelmezhetik a kicsiket.

Már ott tartunk, hogy a szülőket uszítják ránk, ha megyek a kicsiért nekemesnek, hogy a fiam fellökte a gyerekét stb, neveljem meg stb.

Én egyszerűen nem értem, hogy ok, a gyerekeknek jogaik vannak, az óvónők már nem alkalmazhatnak olyan büntetési módszereket mint régebben, de mi az, hogy egy (több különböző szakember szerint is normális) gyerekhez nincsenek kiképezve, hogy az ő szavaikkal éljek???Egy szófogadó, rendes gyerekhez nem kell képesítés, arra bárki tud vigyázni.Nekik, mint pedagógusoknak tanulniuk kellett, hogyan kezelhetők a problémásabb kicsik is.

Na meg azt sem tehetik meg, hogy a verekedő gyerekeket szétszedjék????Ennyi erővel ha a kicsik még nem tudják a súlyát a verekedésnek, nem érzékelik a határokat, agyon is verhetik egymást, mert ők nem lépnek közbe???

Megértem a szülőket, akiknek a gyerekeit megveri egy másik gyerek, hogy kiakadnak ezen, de könyörgöm, ha a gyermekem oviban van ott nem lehetek vele, és minden szülő abban a tudatban adja be oda a gyerekét, hogy biztonságban van és az óvónők figyelnek rájuk.

Én meg tudom fékezni, ha máshol csinálna ilyeneket, de nem nagyon van rá szükség.

Én felelek akkor is, ha ők nem foglalkoznak a verekedő gyerekekkel???Nem lehetek ott mellette könyörgöm.Sok mindent megteszek ami tőlem telik, de én nem borulhatok ki azon, hogy ők képtelenek hatni egy gyerekre?Nem tudják alkalmazni a tanultakat, felkelteni a figyelmét, lekötni, elbolondítani, ha hisztizne, lefogni, beszélni vele, szétszedni őket ha verekednek?Most ott tartunk, hogy naponta gyomorideggel megyek érte melyik szülő esik nekem.Nem én nevelem erre, nekem sem jó így, de egyelőre még időbe telik, hogy el tudjunk költözni és a kicsi is visszazökkenjen a normális kerékvágásba.Ő is szenved ettől.

Szóval félreértés ne essék, nem az a bajom, h a szülők kiakadnak ha pl a fiam bántja a gyereküket, hanem az óvónők hozzáállása és az, hogy fogalmam sincs mit tudnék mondani a nekemeső szülőknek és a gyerekeiknek.Mondjam, h üssön vissza?Azzal csak növelném a bajt.Álljak ki harciasan a fiam melett, mikor tudom, h igazuk van és fordított helyzetben én sem örülnék neki ha az én gyerekem bántanák?Mit tehetnék?A szakemberek szerint nincs szükség kezelésre, csak arra, hogy anyósoméktól megszabaduljunk és újra következetes nevelésben lehessen része meg nyugalomban éljen mint eddig míg nem költöztünk ide.Ez viszont sajnos nem csak rajtunk múlik, időbe kerül és én lennék a legboldogabb ha végre elköltözhetnénk tőlük és újra nyugodt, kiegyensúlyozott életünk lenne.Segítsetek, mit tehetek?


2010. nov. 23. 22:24
1 2 3
 1/24 anonim ***** válasza:
100%
Nagyon sajnállak. Az lenne a legjobb, ha otthon tudnád tartani amíg nem költöztök el, de az sem megoldás az anyósod és az apósod viselkedése miatt. Szerintem próbáljatok minél előbb valami megoldást keresni, hogy mielőbb el tudjatok költözni. Hátha van valami olcsó albélet a környéketeken. Mi mindig a másik oldalon álltunk, mindig az én fiaimat bántják. A nagyot az iskolában, a középsőt meg most az óvodában. Soha nem szóltam a szülőknek, mert nem tudhatom, miért olyan a gyerek. Inkább az óvónőt kértem, hogy figyeljen egy kicsit jobban. Soha nem volt ezzel gond. Pedig itt igen sok hátrtányos helyzetű cigány gyerek van. Szinte egyik sem való kzösségbe, mégis az óvónők 2-3 hét alatt megváltoztatják ezeket a gyerekeket a jó irányba. És itt 10-15 ilyen gyerek van, nem egy. Szerintem egyszerűen rossz óvónőket fogtatok ki.
2010. nov. 23. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 A kérdező kommentje:

Köszönöm a kedves választ.Inkább támadásokat szoktam kapni :(

Tényleg érdekesek az óvónők itt, emlékszem anno a bölcsiben ha hisztizett reggel egy gyerek annyit mondtak, h csak a küszöbön tegye be a szülő a kicsit, onnantól az ő gondjuk és megnyugtatják.Így is volt.most meg ha látják, h reggel küzdök a fáradt, nyűgös síró kisfiammal a fejüket is elfordítják.Közösségbe pedig járnia kell, szokni is kell neki, ráadásul elég mozgékony, itthon az energiáit nem egyszerű lekötni.De már csak annyit tesznek,mivel a nevelési tanácsadó elküldte őket a fenébe, h a szülőket uszítják ránk, a gyerekkel meg meg sem próbálnak foglalkozni.Persze, h annál jobban csinálja, főleg, h a figyelemfelkeltés meg s szeretet igénye a célja ott is.minél inkább elzárkóznak tőle annál rosszabb.Ma is összetört valami játékot erre közli vele az óvónő, h most már vigye haza játszon vele ő.Könyörgöm, mégis mit szűr le ebből egy 4 éves? Kb annyit, h "aha, ha kell egy játék, kicsit megtöröm és vihetem haza".Félelmetes, h ennyi eszük nincs:(

2010. nov. 23. 22:53
 3/24 anonim ***** válasza:
100%
Van az óvodának felügyeleti szerve? Esetleg ott lehetne panaszt tenni.
2010. nov. 24. 08:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/24 anonim ***** válasza:
100%

Sziasztok!

Érdekes ez az egész! Az biztos, hogy én az asztalra csapnák anyósodnál és apósodnál! Mert ez főleg az ő (inkább apósod) agresszív viselkedése miatt van így. Elmondanám nekik, ha kell egy nap 100szor, hogy mennyit ártanak a gyereknek. A TE! gyereked, ők a nagyszülők! Nekik annyi joguk van, hogy kényeztetik, és maximum ha nagyon rosszat csinál, rászólnak! Nem ráüvöltenek!


Az a baj, hogy ez nagyon hamar el fog jutni a családvédelemhez, és tőlük nem lehet megszabadulni! Mert apósod tulajdonképpen bántalmazza a kicsit. (a lelki bántalmazás is bántalmazás) Ezáltal a gyerek láthatóan sérül, és fog is!


Kérd meg a párodat, hogy 4esben , gyerekek nélkül üljetek le megbeszélni ezt! Hiszen az ő szülei, neki tudnia kell hatni rájuk!


Hidd el, kommunikációval, észérvekkel, vádaskodások nélkül sok mindent el fogtok tudni érni!

Nagyon sok sikert és kitartást kívánok Nektek!

2010. nov. 24. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/24 anonim ***** válasza:

Szia! Első vagyok. Igaza van annka, aki azt mondta, hogy ha a gyermekvédelemhez kerül a dolog, nem szabadulsz tőlük egyszerűen.

Nem tudnátok óvodát váltani? Hátha az óvónők ott másképp állnak a kisfiadhoz!

Nagyon-nagyon sajnállak benneteket! De főleg a kisfiadat, aki szerintem semmit sem ért az egészből.

2010. nov. 24. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/24 anonim ***** válasza:
11%
Vidd el nevelési tanácsadóba.
2010. dec. 1. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/24 A kérdező kommentje:
utolsónak: nem tudom mit olvastál el, de ez elkerülhette a figyelmedet (sok más mellett is, ha ilyet írtál): "Miután a nevelési tanácsadó megírta nekik, hogy semmi olyan baja nincs a gyereknek, ami miatt nem járhatna közösségbe, egyszerűen sok stressz érte mostanában és több türelmet, figyelmet és szeretet igényel felőlük is. "
2010. dec. 3. 22:12
 8/24 A kérdező kommentje:

Még valami.Ma volt egy 6 éves gyereknek egy érdekes elszólása.Azt mondta a férjemnek, hogy az óvónéni közölte velük, ne foglalkozzanak a fiammal, mert beteg.

Nos ez érdekes, mivel mi is és 4 különböző szakember is közölte velük, hogy a kicsinek semmi baja, csak sok rajta a tehet egyszerre és nehezen kezelné ezt egy felnőtt is.

Ráadásul kicsit később érik mivel koraszülött volt, de annyit kell tenni vele, hogy több törődést, odafigyelést igényel.Nem ártanak sokkal többet ha gyogyósként kezelik és kezeltetik a gyerekekkel?????Meg ezzel mosakodnak ki a szülők előtt, hogy ők nem tudnak mit tenni????Ők a pedagógusok, könyörgöm.Nekem itthon normálisan viselkedik, ha mégis el akarna vele szállni a ló, simán megelőzöm, kedvességgel,szeretettel, elbolondítom, elterelem a figyelmét stb.Pedig nekem erről nincs képesítésem, nem tanultam sehol és első gyerek, tehát nekem is tanulnom kellett, hogy kezeljem a hisztiket.Mégsem fajulnak el a dolgok.Sem itthon sem a játszótéren.Nem tudom mit tehetnék.Ha kiveszem az oviból mikor már kezdi megszokni félek megint összezavarom a kicsit.Ha bent hagyom és így állnak hozzá valszeg többet ártanak neki, amit nem akarok.Mióta oviba jár újra bepisil éjszaka, minden éjjel mellénk bújik, beszél álmában és egyre védtelenebbnek látom.Itthon igyekszünk eleget foglalkozni vele, hogy ne érezze magát kevesebbnek, mint a most született öccse.Imádja a tesóját is.Nagyon tanácstalan vagyok mit tegyek.

2010. dec. 6. 09:03
 9/24 anonim ***** válasza:
100%
Írták egy páran h mit tegyél! Le kellene ülni az ovónőkkel is és a nagyszülőkkel is! És ész érvekre hatni! Elmondani az oviban az egész helyzeted, és h nem kéred hogy tolerálják a fiad viselkedését...hanem kezeljék, mint ahogy írtad vonják el a figyelmét válasszák szét, egy kis időt szánjanak a fiadra és segítsenek neki beilleszkedni! A nagyszülőknek úgy szintén elmondani miket élsz át az oviban és miket a gyerek, hogy szinte "leprásként" bánnak vele, és elkülönítik, hogy nézzék valamibe legalább az unokát és segítsenek h helyre tegyétek a gyerek viselkedési zavarait! Tálalj ki nekik mint kétségbeesett anyuka aki már az oviba sem mer a gyerekért menni.
2010. dec. 6. 09:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/24 anonim ***** válasza:
94%

Mégvalami utsó vok, van még egy pici belőle is ilyet akarsz???

Én tuti elmentem volna már rég egy olcsóbb albérletbe! Így nem lehet élni, nem mellesleg a kicsihez is egyre kevésbé lesz idegzeted!

2010. dec. 6. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!