Ha nem vállalunk be testvért, akkor örökké lelkiismeretfurdalásom lesz? Vagy ez elmúlik majd?

Inkabb gondolj arra, hogy tobb figyelmet (es anyagi tamogatast) tudsz majd adni a gyermekednek.

Szerintem ha nem hagy nyugodni ez a dolog ne zárd le végleg, csak napold el és majd meglátod hogy alakulnak a dolgaitok pár év múlva. Ezeket a dolgokat nem lehet előre tudni. Van olyan gyerek aki jól megvan egykeként és van olyan aki "meg van veszve" egy tesóért. Van ahol jó kapcsolat lesz felnőtt korra a testvérek között, van ahol épp csak ismerősök maradnak, van ahol esküdt ellenségekké válnak. Sokszor ez még a neveltetéstől is független, a gyerekek természetén múlik. Az anyagi része is annyira kiszámíthatatlan. Valószínűleg mi sem leszünk sztármenedzserek sztárfizetésért, de pl. a szüleink a korukból adódóan 20-25 év múlva sajnos már nem biztos hogy velünk lesznek, akarjuk vagy sem, örökölünk utánuk. Meg aztán amúgy is, sosem lehet tudni, jöhet egy jó ötlet egy vállalkozáshoz, egy jó álláslehetőség, egy amerikai nagybácsi ;). Egyszóval a fentiek miatt mi még elnapoltuk a testvérkérdést, ha 4-5-6 év múlva megengedhetjük magunknak akkor vállalunk másodikat, ha nem akkor nem. Addig meg tesszük a dolgunkat és meglátjuk mit hoz az élet. Az útnak indítással egyébként úgy vagyok, hogy szerintem nem tragédia ha nincs a lakás, a kocsi a feneke alá tolva a gyereknek hanem maga teremt elő dolgokat. Ez nyugaton általános felfogás, még az egyetemi tanulmányokat sem finanszírozzák a szülők. Az évfolyamtársaim közül pl. anno sokan dolgoztak suli mellett és sokkal jobban megállják a helyüket az életben mint én, aki bizonyos értelemben burokban nőttem fel. Mivel mi sem vagyunk fiatalok, pláne nem biztos hogy huszonévesen még támogatni tudjuk majd a gyerekünket.