Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Mit gondoltok erről az esetről?

Mit gondoltok erről az esetről?

Figyelt kérdés
Nálam kiverte a biztosítékot! Pár hete a városunkban történt, hogy szülés közben meghalt egy 38 éves nő, 4. babáját szülte. Keringtek olyan dolgok hogy trombozísban halt meg. De kiderült hogy nem. A Mokkában volt valamelyik nap a műhibákról beszélt Ábrahám László ügyvéd, őt fogadta fel a család. Ott derült ki, ebből a beszélgetésből, hogy meg repedt a nőnek a méhe mert az orvos belekönyökölt a hasába, úgy nyomta ki belőle a gyereket, mert elakadt a válla, a baba életveszélybe van/volt mert vér került a tüdejébe meg a gyomrába, ebből derült ki hogy még nem született meg már akkor meg repedt a méhe. A férj is bent volt, aki mondta hogy császározzák meg, mert mondta az anyuka hogy nem érzi jól magát (ekkor még nem tudták hogy baj van), de nem császározták meg, pedig két orvos volt bent, egyik fogadott a másik nem, az utóbbi könyökölt úgy a hasába, hogy meg is csúszott és átesett a nőn( ezt az ügyvéd mondta a műsorba. Az anyuka meghalt, az apuka feljelentést tett a rendőrségen, amikor is elment hozzájuk a volt polgármester, aki most fent csücsül a parlamentben, hogy ha nem vonja vissza a feljelentést akkor ellehetetleníti itt a városban. Tudniillik az apukának rendezvényháza van, az anyuka az ügyvezető igazgató volt, plusz az anyukának 3-4 étterme volt a városban, tehát erre gondolt a kedves politikus. Mit gondol magáról az a féreg, ennyit ér neki egy ember élet, minden hol csak a pénz? Én merem remélni hogy ez ki fog derülni valami úton- modon, és meg lesz a büntetése ennek a jómadárnak. Tehát kíváncsi vagyok a véleményetekre stb. Nem vagyok hozzátartozó, nem ismerem őket, csak dühít ez az egész és sajnálom az anyukát, a családott és a hozzátartozókat :(

2013. júl. 14. 20:50
 1/4 anonim ***** válasza:
Ha ez igaz, akkor felháborító. Tényleg jó lenne, ha napvilágra kerülne az eset.
2013. júl. 14. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Undorító, és el tudom képzelni sajnos, hogy igaz. A másik pedig ami felháborít, az esztelenül a természetes szülés melletti kiállás, hogy akkor sem császároznak, ha kell. (Én is majdnem ottmaradtam, mert repedt már a méhem. Szerencsémre volt ott hozzáértő orvos is.)
2013. júl. 15. 00:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
itt beszél az ügyről az ügyvéd, konkrétan nem mondják ki hogy hol történt, de erről van szó amit írtam, a 4. babáját szülte, ezt kell figyelni! [link]
2013. júl. 15. 10:00
 4/4 edib válasza:
Felháborító! Komolyan mondom, nem merek még egy gyereket szülni!!! És nem csak ez az eset miatt! Elég szomorú, hogy így gondolom, de szerintem nem vagyok ezzel egyedül.
2013. júl. 15. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!