Vágymentes anyukák! Mennyi volt a max idő szex nélkül?
Kisfiam 5és fél hónapos. Szülés óta semmi szex nem volt köztünk a párommal mert nekem egyáltalán semmi igényem sincs rá. Sőt! A gondolattól is ideges leszek. :( A terhesség alatt is csak 2x voltunk együtt mert le lettünk tiltva. Tehát 13 hónap alatt 2alkalom... Nektek mikor állt vissza libidótok (ha egyáltalán)? Párotok hogy reagál erre?
Van megoldás?
Én akkor is szoktam szexelni, ha nem kívánom. Rám abszolút igaz, hogy evés közben jön meg az étvágy. Utólag már sosem bánom, hogy engedtem.
Én mindig is olyan voltam, hogy elég ritkán éreztem vágyat csak úgy, viszont ha belekezdünk, egy kis simi, és már én is kívánom.
Tehát ezt javasolnám neked is, hogy ne várj arra, hogy majd te is vágysz rá, csak hagyd magad.
én írtam, hogy 13 hós volt a lányom, mikor együtt voltunk. Azóta tényleg más a helyzet. A pasasnak írom :) inkább várj még egy kicsit, ha egy éves a baba, minden egyre könnyebb, nyugodtabbak az esték, az éjszakák, könnyebb ráhangolódni a szexre. Keltsd fel valahogy a vágyát. Pl ha szeret olvasni, vegyél neki olyan könyvet, amiben van szex (én is olvasok ilyet, és beválik :) ). Az első szex egyébként úgy volt, hogy masszírozott a férjem, és a végén elkezdte puszilgatni a nyakam. Semmi extra, aztán mégis az lett belőle.
Légy még türelemmel!
A férfi válaszolónak: a párod nem érdemel meg téged, ennyit várni a szexszel abszurd, csodálom, hogy még nem hagytad ott őt. Persze gondolom nehéz, hiszen ott a gyereked, én nem is javaslom, hogy válj el, hanem inkább, hogy próbáljátok megoldani a helyzetet, de azért ez felháborító, ilyen választ, hogy őt ez nem érdekli. Ez egyenértékű azzal, hogy te már nem érdekled. Sz.rik rá, hogy veled mi van.
Én nem értem az olyan nőket, akik a arra várnak, hogy majd elönti őket a vágy. A nőknél ez másképp működik. Míg sok férfinél automatikusan jelentkezik, addig a nőknek kell hozzá simogatás, és majd ezután jelentkezik a vágy. Tehát ezt tudva nem értem miért nem mennek bele sokan a szexbe. Pusztán azért mert ők nem éreznek vágyat. Na, és? Miután belekezdenek a szexbe, úgyis jó lesz nekik is. Olyan nincs, hogy az ingerlés hatására ne izguljon fel valaki. Tehát csak bele kéne kezdeni. Na de, ha valakiben már a szándék sincs meg, az szomorú, halott ügy.
Terhesség alatt egyszer sem, és azóta sem. Most 3 hós a pici.
A férjemen néha könnyítek, bár ő meg annyit dolgozik, hogy neki meg azért nincs kedve. Még beszélgetni sincs nagyon lehetőségünk, mindig dolgozik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!